Nékám Kristóf (Budapest, 1944. augusztus 4. – ) magyar orvos, allergológus és klinikai immunológus, belgyógyász, klinikai farmakológus, egyetemi magántanár és igazságügyi orvosszakértő.
Életútja Ifjúkora és tanulmányai Nagyapja Nékám Lajos Sándor, apja Nékám Lajos bőrgyógyász, az orvostudományok doktora, anyja, Lívia muzeológus.
Középiskolai tanulmányait 1958 és 1962 között végezte az Eötvös József Gimnázium német tagozatán. A színjátszó szakkör tagja és az Eötvösdiák című gimnáziumi újság egyik szerkesztője volt.
Általános orvosi diplomáját summa cum laude minősítéssel 1968-ban szerezte meg a Budapesti Orvostudományi Egyetemen (mai nevén Semmelweis Egyetem). Még abban az évben tudományos ösztöndíjasnak, majd egyetemi tanársegédnek nevezték ki. Gyakorlatokat és tantermi előadásokat 1968 és 1988 között tartott a SOTE orvostanhallgatóinak.
Orvosi pályáját ugyanitt, a II. számú Belgyógyászati Klinikán kezdte, majd 1973 során szerzett belgyógyászatból szakképesítést.
Élete és tudományos munkássága 1979-től kezdve, közel két év éven keresztül, amerikai ösztöndíjjal végzett immunszabályozási kutatásokat a charlestoni Medical University of South Carolina egyetemen. Hazatérése után klinikai immunológusként folytatta munkáját a II. számú Belgyógyászati Klinikán, majd 1982-ben egyetemi adjunktussá nevezték ki.
1985-ben klinikai immunológiából és allergológiából szerzett szakképesítést.
1986 és 1991 között német nyelvű tantermi és gyakorlati oktatást tartott a német fakultáson.
1991. május 1-től 2000. június 30-ig között az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet (ORFI) Immunológiai Osztályának osztályvezető főorvosa.
2000. július 1 óta a mai napig a Budai Irgalmasrendi Kórház Allergológiai és Immunológiai Osztály és Szakambulancia osztályvezető főorvosa.
2005-ben klinikai farmakológiából szerzett szakképesítést.
2008-tól a Budai Allergiaközpontnak, 2011-től pedig a Dr. Rose Magánkórháznak szerződéses allergológusa.
Több tankönyv, szakkönyv, és folyóirat szerkesztője és társszerzője volt, valamint bel- és külföldi tudományos és ismeretterjesztő lapokban több, mint 200 publikáció szerzője vagy társszerzője.
Egyik alapítója a Gellért Lions Klubnak, majd 1994-től 1995-ig a Lions Klubok Nemzetközi Szövetségének magyarországi kormányzója.
2014 augusztus 20-án a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetéssel díjazták.
2016 óta az Egészségpolitikai Munkabizottság társelnöke az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Tanácsában, tagja az Allergia-Parlagfű kerekasztalnak, és vezeti az Egészségügyi Szakmai Kollégium Immunológiai és Allergológiai tagozatát.
Magánélete Feleségével, dr. Csűrös Erzsébettel a Semmelweis Orvostudományi Egyetem II. Belklinikán ismerkedett meg, és 1973-ban kötöttek házasságot. Három gyermekük született, Petra (1977), Kristóf (1979), és Szandra (1985). Négy unokájuk van, Vencel (2005), Bernadett (2013), Viktória (2015), és Auróra (2023).
Tudományos minősítése és egyetemi címei 1979: az orvostudományok kandidátusa
1993: címzetes egyetemi docens (HIETE)
1997: med. habil. (SOTE)
1998: PhD
1999: egyetemi magántanár (Semmelweis Egyetem)
2003: egyetemi magántanár (Debreceni Tudományegyetem)
Hazai tudományos társasági tagságok és funkciók Magyar Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társaság, 1991-1999 között főtitkár, 1999-2007 között elnök, 2007 óta elnökhelyettes
Magyar Belgyógyász Társaság
Magyar Dermatológiai Társulat
Magyar Gasztroenterológiai Társaság
Magyar Gerontológiai Társaság
Magyar Immunológiai Társaság
Magyar Reumatológusok Egyesülete
Magyar Táplálkozástudományi Társaság
Magyar Tüdőgyógyász Társaság
Magyar Egészségügyi Kommunikációs Szakemberek Egyesülete
Klinikai Vizsgálattervezők Egyesülete
Nemzetközi tudományos társasági tagságok European Academy of Allergology and Clinical Immunology
1980-1981: American Association for Clinical Research
1991-1995: Worldwide Hungarian Medical Academy
International Association of Allergology and Clinical Immunology
European Committee of Continuing Education for Practicing Allergologists (CEFCAP)
New York Academy of Sciences
INTERASMA
ARIA Munkacsoport tagja, majd az ARIA-WHO magyar Collaborative Center vezetője
Hazai (nem tudományos társasági) szakmai aktivitás 1997-től napjainkig: Magyar Allergia Szövetség elnöke 1998: Allergiakutatási Alapítvány alapítója 2005: Magyar Élelmiszer-Biztonsági Hivatal Új élelmiszerek Bizottságának tagja 2006: Regionális szakfelügyelő (Közép-Dunántúl, allergológia – klinikai immunológia) 2007: Magyar Lupus Egyesület tiszteletbeli tagja 2007: Allergiások Egészségéért Egyesület alapító elnöke 2010: Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága által vezetett Allergia – Parlagfű Kerekasztal egészségügyi munkacsoportjának vezetője 2011: Szakmai Kollégium Immunológiai és Allergológiai tagozatának tagja
Szerkesztőbizottsági tagságok 1978-tól: Magyar Immunológia 1993-tól: Acta Microbiologica et Immunologica 1995-től: Új Diéta (szaktanácsadó) 1997-től: International Review of Allergology and Clinical Immunology 2000-től: Allergologie tanácsadó bizottságának tagja 2001-től: Alergia Astma Immunologia nemzetközi szerkesztő bizottságának tagja 2003-tól: Allergy Hypersensitivity Asthma nemzetközi szerkesztő bizottságának tagja 2003-tól: MOTESZ Magazin Tudományos Tanácsadó Testületének tagja
Tudományos művei 1994: Táplálkozási allergiák, Szemere Pállal
2003: Allergia-környezetünk csapdája
További nyolc könyvrészlet.
2022-ig bezárólag több, mint 310 publikációt írt, és több, mint 410 előadást tartott.
Kitüntetései Prágai Károly Egyetem Emlékérme (1988) A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2014)
Források
Kategória:1944-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar orvosok Kategória:Magyar főorvosok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar belgyógyászok Kategória:Magyar immunológusok Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei