Anthoine Gérard Pol Hubert (Lyon, 1996. szeptember 22. – Spa, 2019. augusztus 31.) francia autóversenyző, a 2018-as GP3-szezon bajnoka. 2019-ben egy Formula–2-es futamon életét vesztette.
Pályafutása
Gokart Anthoine Hubert Lyon városában született, gokartos pályafutását pedig tíz éves korában, 2006-ban kezdte. 2010-ben elnyerte a CIK-FIA Gokart Akadémia trófeáját. Korosztályában 2011-ben és 2012-ben is bajnoki harmadik helyezést ért el. Formula Renault 2013-ban váltott az együléses nyitott karosszériás versenyekre, ekkor a francia F4-es bajnokságban indult. Első szezonjában bajnoki címet ünnepelhetett, 11 győzelmet és 13 dobogós helyezést gyűjtve.
2014-ben a Formula Renault euroszériában indult a Tech 1 Racing színeiben. Első szezonjában 30 pontot gyűjtött, valamint indult a Formula Renault 2.0 Alps, a Svájcban, Olaszországban és Ausztriában zajló szériában is hat futamon.
A 2015-ös bajnokságban két futamot is nyert az euroszériában, Silverstone-ban és Le Mansban állhatott a dobogó legfelsőbb fokára. Az összetettben ötödik lett. Formula–3 Európa-bajnokság 2016-ban a Formula–3 Európa-bajnokságban állt rajthoz a holland Van Amersfoort Racing színeiben. Első győzelmét a sorozatban a Norisringen szerezte, a bajnokságban nyolcadik lett.
GP3 2017 óta a GP3-as versenysorozatban áll rajthoz az ART Grand Prix színeiben. Debütáló évében a pontverseny negyedik helyén végzett. 2018-ban két csapattársával, Nyikita Mazepinnel és Callum Ilottal vívott kiélezett küzdelmet a bajnoki trófeáért, amelyet az utolsó versenyen szerzett meg, így Hubert lett az ezt követően átalakuló széria utolsó bajnoka. Formula–2 A BWT Arden 2019. január 23-án bejelentette, hogy a francia pilótát szerződtették a 2019-es szezonra. Két versenyt nyert meg az idény során, Monacóban és hazai pályán, Franciaországban. Formula–1 2018 májusában a Renault Sport Akadémia tagja lett. Halála 2019. augusztus 31-én Spa-Francorchamps-ban, az FIA Formula–2 bajnokság belga nagydíján súlyos balesetet szenvedett, miután a Raidillon kanyar kijáratánál, a Kemmel egyenes előtt nekicsapódott a pályát övező gumifalnak, miközben Giuliano Alesi autóját próbálta kikerülni, majd autója keresztben megállt a versenypálya ideális íve mellett, amibe a nem sokkal mögötte érkező Juan Manuel Correa körülbelül 218 kilométer/órás sebességgel belehajtott. A baleset következtében autója kettétört, sérülései olyan súlyosak voltak, hogy még a versenypályán életét vesztette. Egy nappal később a Formula–1-es belga nagydíj győztese, Charles Leclerc egykori barátjának ajánlotta győzelmét, továbbá a világ különböző autósportos kategóriáiban megjelent a versenygépeken a csillagba zárt 19-es, valamint a "Racing for Anthoine" felirat. 2019. szeptember 10-én, kedden a Párizstól délnyugatra fekvő Chartres-ben helyezték örök nyugalomra. Temetésén részt vett többek között Alain Prost, Jean Todt, Charles Leclerc, Pierre Gasly, Esteban Ocon és George Russell is.
A vizsgálat A baleset körülményéről szóló hivatalos közleményt, az FIA 2020 februárjában hozta nyilvánosságra. A szakemberek megállapították, hogy az egész láncreakciószerűen zajlott le, melyet a Tridentes Giuliano Alesi kicsúszása indított el. A francia versenyző a “Raidillon” nevű emelkedő kijáratán ütközött a gumifalnak, amelynek következtében jobb hátsó defektet kapott. A nem sokkal mögötte érkező Hubert és Ralph Boschung a kipördülő autót próbálta elkerülni, majd összeakadtak és Hubert autójáról közel 262 kilométer/órás sebességnél levált az első vezetőszárny és így csapódott a másik oldalon lévő gumifalnak, majd az ideális ív mellé sodródott vissza. A veszélyre felhívó sárga zászlós jelzést 1,8 másodperccel Alesi kisodródását követően mutatták fel, de már 1,5 másodperc alatt a leeső első szárny Juan Manuel Correa kocsija alá szorult, így az ő versenygépének az eleje, valamint az első felfüggesztése is megsérült és az autó jobbra húzott, aminek következtében csapódott Hubert autójának 1,6 szekundummal később. A telemetriai adatok szerint megállapították, hogy az ecuadori-amerikai pilóta az ütközés pillanatában 218 kilométer/ órás sebességgel haladt és körülbelül 86 fokos szögben találta el az a pályán álló BWT Arden oldalát, ezzel Hubertet közel 82G-s erőhatás érte, míg Correát 65G. A tragédia bekövetkezéséhez összesen 14,6 másodpercre volt szükség. 12 másodperccel Alesi ütközését követően indult a helyszínre az orvosi stáb, Hubert állapotát pedig 54 másodperccel a piros zászló után felmérték, de már nem lehetett segíteni rajta, olyan súlyos sérüléseket szenvedett, majd 69 másodpercnél Correát is megvizsgálták. A kiszabadító csapat a baleset bekövetkeztétől számított két percen belül érkezett a helyszínre. Hivatalosan közölték, hogy a pálya versenyzésre alkalmas állapotban volt, valamint a beavatkozó csapat is az előírásoknak megfelelően, teljesen szabályosan és rendben járt el, továbbá leszögezték, hogy sem Giuliano Alesi, Anthoine Hubert, Ralph Boschung és Juan Manuel Correa, tehát az érintett versenyzők közül nem vonható senki sem felelősségre a szörnyűség bekövetkezéséért.
A hivatalos és teljes jelentés az Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) honlapján angolul és franciául itt megtekinthető.
Emlékezete 2019 decemberében a széria év végi gáláján létrehozták az Anthoine Hubert-díjat, amelyet 2019-től minden évben a sorozat legjobb újoncának adnak át. Első alkalommal ezt az elismerést, melyet a pilóta testvére, Victhor Hubert adott át, a kínai Csou Kuan-jü kapta. A 2020-as bajnokság előzetes nevezési listája kiadásakor a Nemzetközi Automobil Szövetség bejelentette, hogy visszavonultatták Hubert #19-es rajtszámát, melyet az újonc évében használt.
2020. augusztus 27-én az FIA Formula–2 bajnokság vezetősége hivatalos közleményben tudatta, hogy egy évvel a tragédiát követően, a 2020-as belga hétvégén a Formula–1-es nagydíj, továbbá a Formula–2-es és Formula–3-as főversenyek rajtja előtt egy 1 perces gyászszünettel indultak útjaikra a futamok. Emellett pedig minden autón feltüntették az "AH" monogramot és a csillagban lévő 19-es rajtszámot is.
Eredményei Karrier összefoglaló Szezon Bajnokság Csapat Verseny Győzelem Pole Leggyorsabbkör Dobogóshelyezés Pont Helyezés 2013 Francia Formula–4-es bajnokság Autosport Academy 21 11 10 8 13 365 1. 2014 Formula Renault 2.0 Európa-kupa Tech 1 Racing 14 0 0 0 0 30 15. Formula Renault 2.0 Alps 6 0 0 0 0 — HN‡ 2015 Formula Renault 2.0 Európa-kupa Tech 1 Racing 17 2 2 2 7 172 5. Formula Renault 2.0 Alps 6 4 4 3 6 — HN‡ 2016 Formula–3 Európa-bajnokság Van Amersfoort Racing 30 1 1 1 3 160 8. Masters of Formula–3 1 0 0 0 0 — 7. Makaói nagydíj 1 0 0 0 0 — 13. 2017 GP3 ART Grand Prix 15 0 0 4 4 123 4. 2018 GP3 ART Grand Prix 18 2 2 4 11 214 1. 2019Formula–2 BWT Arden 16 2 0 0 2 77 10. Összesen: 145 22 19 22 46 1141 — * A szezon jelenleg is zajlik. ‡ Mivel vendégpilóta volt, ezért nem részesült bajnoki pontokban.
Teljes Formula–3 Európa-bajnokság eredménysorozata
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 Helyezés Pont 2016 Van Amersfoort Racing LEC1 LEC2 LEC3 HUN1 HUN2 HUN3 PAU1 PAU2 PAU3 RBR1 RBR2 RBR3 NOR1 NOR2 NOR3 ZAN1 ZAN2 ZAN3 SPA1 SPA2 SPA3 NÜR1 NÜR2 NÜR3 IMO1 IMO2 IMO3 HOC1 HOC2 HOC3 8. 160
Teljes GP3-as eredménysorozata
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 Helyezés Pont 2017 ART Grand Prix ESPFEA ESPSPR AUTFEA AUTSPR GBRFEA GBRSPR HUNFEA HUNSPR BELFEA BELSPR ITAFEA ITASPR JERFEA JERSPR UAEFEA UAESPR 4. 123 2018 ART Grand Prix ESPFEA ESPSPR FRAFEA FRASPR AUTFEA AUTSPR GBRFEA GBRSPR HUNFEA HUNSPR BELFEA BELSPR ITAFEA ITASPR</span> RUSFEA RUSSPR UAEFEA UAESPR 1. 199
Teljes FIA Formula–2-es eredménysorozata
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 Helyezés Pont 2019 BWT Arden BHRFEA4 BHRSPR9 AZEFEA10 AZESPR11 ESPFEA6 ESPSPR5 MONFEA8 MONSPR1 FRAFEA8 FRASPR1 AUTFEA4AUTSPR17 GBRFEA18 GBRSPR11 HUNFEA11 HUNSPR11 BELFEAT BELSPRT ITAFEA ITASPR RUSFEA RUSSPR UAEFEA UAEFEA 10. 77 † A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert teljesítette a futam több, mint 90%-át.
Jegyzetek
Kategória:1996-ban született személyek Kategória:2019-ben elhunyt személyek Kategória:Lyoniak Kategória:Francia autóversenyzők Kategória:Versenybalesetben elhunyt autóversenyzők