Szömörkényi Franciska, született: Kocsis Franciska, névváltozatok: Ferike, Örkényi Franciska (Budapest, 1903. október 12.Budapest VIII. kerületi állami születési anyakönyv 5693/1903. – Budapest, 1977. szeptember 24.)Halálesete bejegyezve a Budapest II. kerületi állami halotti anyakönyv 1237/1977. folyószáma alatt. színésznő.

Életútja

Kocsis Irén varrónő törvénytelen leányaként született, Szömörkényi Ferenc és Kocsis Emília Anna örökbefogadták. Az Országos Színészegyesület színiiskolájában tanult egy évig. 1925 szeptemberében lépett a színészi pályára Pécsett, ahonnan nemsokára meghívták Debrecenbe, ahol hamar megkedvelte a közönség. 1926-ban Miskolcra került. 1927–1928-ban az Andrássy úti Színház együttesében szerepelt, majd 1929-ben elszerződött a Fővárosi Operettszínházhoz. Ezután a Fővárosi Művész Színház (1929–30) és a Király Színház (1933–34) tagja volt. Utóbbi helyen 1933-ban az Örkényi Franciska nevet kapta, mert a színház vezetői szerint ezt könnyebben megjegyzi a közönség.Pesti Napló, 1933. november 28. / 270. szám. Ezen a néven 1933–34-ben fellépett a Városi Színházban is. 1931–1933, valamint 1935–1938 között nem rendelkezett állandó szerződéssel. 1932-ben Németországban szerepelt, előbb Boroszlóban egy Nelson-revüben Kenny Franciska néven, majd BerlinbenSzínházi Élet - 1932/27. szám (19. o.) a Theater am Nollendorfferplatzban lépett fel.Színházi Élet - 1932/44. szám (25. o.) 1939-ben László Lola, Feleki Kamill és Solti György mellett Dr. Bródy István rendezővel Buenos Airesbe szerződtették volna vendégszerepelni, de ez „a bevándorlási hatóságok szigorú álláspontja” miatt valószínűleg meghiúsult.Délamerikai Magyarság, 1939. március 9 (11. évfolyam 1403. szám) 1939–1940-ben a Hunnia filmgyárnál dolgozott.Magyar Film - 1. sz. 1940. január 6. (9. o.) Primadonnaszerepekben láthatta a közönség.

1941 szeptemberében fehérneműszalont nyitott a belvárosban,Film Színház Irodalom, 1941. július 25. / 30. szám. ami még 1950-ben is működött,Budapesti Távbeszélőnévsor 1950. december (Budapest) / A budapesti távbeszélő névsor betűrendje / Sz az 1950-es években varrónőként dolgozott.Budapest Fővárosi Választókerületi Választási Bizottság iratai, választási névjegyzékek, 1954 (HU BFL XXIII.119) - VII. kerület 1954-es fővárosi kerületi választói névjegyzék - VII. kerület, 1. választókerület / Majakovszkij u. 1/b. 1960-ban Budapesten házasságot kötött Molnár Dénessel (Komárom, 1892. április 19. – Budapest, 1976. május 26.).Budapest XII. kerületi állami halotti anyakönyv 1798/1976. folyószám. Halálát fehérvérűség okozta. A Farkasréti temetőben helyezték nyugalomra.Magyar Nemzet, 1977. szeptember 30. / 230. szám, 6. old.

Fontosabb szerepei

Jozefine (Jarnó György: Az erdészleány) Mici (Lehár Ferenc: A drótostót) Mary (Ábrahám Pál: Zenebona)

Jegyzetek

Források Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) Magyar színházművészeti lexikon

Kategória:Magyar színésznők Kategória:1903-ban született személyek Kategória:1977-ben elhunyt személyek