Mattéo Guendouzi (Poissy, 1999. április 14. –) világbajnoki ezüstérmes francia válogatott labdarúgó, a Fenerbahçe játékosa.
Pályafutása Klubcsapatokban Lorient Guendouzi a Paris Saint-Germain akadémiáján kezdte pályafutását, innen került 2014-ben a Lorient csapatához, ahol 2016-ig a tartalékcsapatban kapott szerepet.
2016. október 15-én a Nantes elleni 2–1-es vereség alkalmával mutatkozott be a Ligue 1-ben. A szezonban összesen kilenc tétmérkőzésen játszott. A Lorient a szezon végén kiesett az élvonalból, de Guendouzi maradt a csapatnál. A következő idényben a Lorient hetedik lett a másodosztályban, Guendouzi 21 tétmérkőzésen játszott.
Arsenal 2018. július 11-én az angol Premier League-ben szereplő Arsenal bejelentette a leigazolását. A londoni csapat hétmillió fontot fizetett érte. Guendouzi a 29-es mezszámot kapta, amit az előző szezonban Francis Coquelin viselt a csapatban. Július 28-án, a Szingapúrban rendezett felkészülési mérkőzésen a kezdőcsapatban kapott helyet a Paris Saint-Germain elleni 5-1-es győzelem alkalmával. Augusztus 12-én a bajnokságban is bemutatkozott, a bajnoki címvédő Manchester City ellen a 72. percben állt be csereként a 2-0-ra elvesztett mérkőzésen.
Első gólját az azeri Qarabağ FK elen szerezte október 4-én az Európa-ligában, majd később gólpasszt adott Alexandre Lacazette-nek a 3–0-ra megnyert mérkőzésen.
Két szezon alatt 57 bajnokin lépett pályára a londoni csapatban, azonban 2020. június 20-án a Brighton & Hove Albion elleni bajnokin a pályán szóváltásba keveredett az ellenfél játékosával, Neal Maupayjal, az eset pedig komoly negatív visszhangot váltott ki Angliába, Guendouzit pedig eltiltották az első csapat edzéseinek látogatásától.
Hertha BSC 2020. október 5-én a német élvonalbeli Hertha BSC vette kölcsön a 2020–2021-es szezon végéig.
Olympique de Marseille 2021. július 6-án került kölcsönbe a francia Olympique de Marseille csapatához.
Lazio 2023. augusztus 31-én az olasz élvonalbeli Lazio vette kölcsön a 2023-2024-es szezon végéig, opciós vásárlási jogot is szerezve a játékjogára. A szezon végén a klub élt opciós jogával.
Fenerbahçe 2026 januárjában a Fenerbahçe szerződtette 26 millió euró ellenében.
Statisztika Klubcsapatokban 2018. augusztus 12-én frissítve.
KlubSzezonBajnokságOrszágos kupaLigakupaEgyébÖsszesenBajnokságPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólLorient B2015–16Championnat de France Amateur60—602016–17170—1702017–18Championnat National 210—10Összesen240000000240Lorient2016–17Ligue 18010—902017–18Ligue 21801020—210Összesen260202000300Arsenal2018–19Premier League23010007111Összesen23010007110Karrier összes740202071550
A válogatottban 2025. június 8-án frissítve. NemzetÉvekPályára lépésekGólokFranciaország202110202261202451202520Összesen142
Sikerei, díjai Klubcsapatokkal Arsenal Európa-liga ezüstérmes (1): 2018–19 Angol kupa (1): 2019–20 Fenerbahçe Török szuperkupa (1): 2025
A válogatottal Franciaország UEFA Nemzetek Ligája (1): 2020–21 bronzérmes (1): 2024–25 Labdarúgó-világbajnokság ezüstérmes (1): 2022
Egyéni Török szuperkupa – a mérkőzés embere: 2025
Jegyzetek
Kategória:1999-ben született személyek Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Francia labdarúgók Kategória:Az FC Lorient labdarúgói Kategória:Az Arsenal labdarúgói Kategória:A Hertha Berlin labdarúgói Kategória:Az Olympique Marseille labdarúgói Kategória:Az SS Lazio labdarúgói Kategória:A Fenerbahçe labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:A Ligue 2 labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:A Süper Lig labdarúgói Kategória:A 2022-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Élő személyek