A 3726-os jelzésű autóbuszvonal Miskolc és Gesztely / Újharangod között húzódó regionális vonal, amelyet a Volánbusz Zrt. üzemeltet.
Útvonala A miskolci autóbusz-állomásról indul. A 3-as főúton halad Szikszó felé, itt egyből kettéválik útvonala, nagy része a főúton megy egyenesen, míg kisebbik része a Soltész Nagy Kálmán úti kereszteződéstől a villamosvonallal párhuzamosan, a Tiszai pályaudvar közelében pedig a Szinva partján kanyarog. A Sajó hídtól kezdve ismét ugyanott húzódik, a vonal 4. kilométerénél elhagyja a megyeszékhelyet. Felüljárón átmegy rajta az M30-as autópálya, itt ismét kettéválik útvonala, a legtöbb a nem sokkal későbbi körforgalomban a 37-es főúton folytatja útját, míg néhány járat a közeli Felsőzsolca belvárosán hajt át és az imént említett körforgalomba csatlakozik be. Azt követően legközelebb a belegrádi elágazásban egy munkanapi járat érinti a falvat, a Hernád keresztezése után szinte mindig Gesztelyre kitér, utána 1 pár hétköznapi Hernádkak központjába is. Szerencs felé közeledve jóval előtte a taktaharkányi körforgalomban a közigazgatásilag Gesztelyhez tartozó Újharangodon végállomásozik.
Közlekedése Indításszáma nem jelentős, szabadnapokon nem közlekedik. Gesztelyt több autóbuszvonal is érinti, míg Újharangodra az egyetlen tömegközlekedési mód, elágazásáig a 3729-es busz közlekedik. ViszonylatIndításszámKözlekedési rendMiskolc, aut. áll. – Újharangod, isk.3 oda, 1 visszamunkanapokon2 oda, 1 visszamunkaszüneti napokonÚjharangod, isk. ➝ Gesztely, aut. ford.2 odamunkanapokon1 odamunkaszüneti napokonGesztely, aut. ford. ➝ Miskolc, aut. áll.munkanapokon
Megállóhelyei
! Sorszám (↓) ! Megállóhely ! Kilométer (↓) ! Átszállási kapcsolatok |- |0|| Miskolc, autóbusz-állomásInnen induló és ide érkező járatok listája a Közlekedése alcím alatt.<small>végállomás||0.0 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=4|Munkanapokon 2 alkalommal érintett a Baross Gábor utca, Szondi György utca, Fonoda utca helyett. |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Miskolc, Soltész Nagy Kálmán utca ||∫ |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Miskolc, Selyemrét ||∫ |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Miskolc, Szinva utca (híd) ||∫ |align=left| – Miskolc-Tiszai [80/90/92/94.] |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Miskolc, Szinva utca (Volánbusz) ||∫ |align=left| |- |1|| Miskolc, Baross Gábor utca ||1.5 km |align=left| |- |2|| Miskolc, Szondi György utca ||2.0 km |align=left| |- |3|| Miskolc, Fonoda utca ||2.3 km |align=left| |- |4|| Miskolc, Metro áruház ||3.3 km |align=left| |- |5|| Miskolc, Auchan áruház ||3.8 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=4|Munkanapokon 3 alkalommal érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Felsőzsolca, Hősök tere ||∫ |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Felsőzsolca, Kassai utca 51. ||∫ |align=left| |- |6|| Felsőzsolca, bejárati út ||6.3 km |align=left| |- |7|| Felsőzsolca, gyümölcsös ||7.3 km |align=left| |- |8|| Csavaripari elágazás ||10.4 km |align=left| |- |9|| Keleti Csúcsvízmű ||12.5 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=4|Munkanapokon 1 alkalommal érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Hernádkak (Belegrád), autóbusz-forduló ||∫ |align=left| |- |9|| Keleti Csúcsvízmű ||12.5 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=4|Munkanapokon 1 alkalommal nem érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |10|| Gesztely, Attila utca ||14.8 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |11|| Gesztely, Petőfi utca 12. ||15.8 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |12|| Gesztely, autóbusz-forduló<small>vonalközi végállomás||16.5 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |13|| Gesztely, Petőfi utca 12. ||17.2 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |14|| Gesztely, Attila utca ||18.2 km |align=left| |-bgcolor=#E0B85B |colspan=4|Munkanapokon 2 alkalommal érintett. |-bgcolor=#E0B85B |∫|| Hernádkak, Széchenyi utca ||∫ |align=left| |-bgcolor=#E0B85B |∫|| Hernádkak, Béke tér ||∫ |align=left| |-bgcolor=#E0B85B |∫|| Hernádkak, Kossuth út 5. ||∫ |align=left| |-bgcolor=#E0B85B |∫|| Hernádkak, Széchenyi utca ||∫ |align=left| |-bgcolor=#E0B85B |∫|| Hernádkaki elágazás ||∫ |align=left| |- |15|| Újharangodi elágazás ||25.8 km |align=left| |- |16|| <small>végállomás||27.1 km |align=left|
Jegyzetek
Források
Kategória:A Volánbusz autóbuszvonalai Kategória:Magyarország helyközi és távolsági autóbuszvonalai Kategória:Borsod-Abaúj-Zemplén megye autóbusz-közlekedése