Adelheid brit királyné (, , teljes nevén Adelheid Louise Theresa Caroline Amelia; Meiningen, 1792. augusztus 13. – Bentley Priory, 1849. december 2.) szász–meiningeni hercegnő, IV. Vilmos brit királlyal kötött házassága révén 1830–1837 között az Egyesült Királyság és Hannover királynéja.
Élete
Adelheid Lujza Teréza Karolina Amélia 1792. augusztus 13-án született, Türingia tartomány Meiningen nevű városában. Apja I. György szász-meiningeni herceg volt, édesanyja pedig Lujza Eleonóra hohenlohe-langenburgi hercegnő.
Apai nagyszülei: Anton Ulrik szász-meiningeni herceg és második felesége, Sarolta Amália hesse-philippsthali tartománygrófnő Anyai nagyszülei: Keresztély Albert hohenlohe-langenburgi herceg és Stolberg-gederni Karolina hercegnő
Adelheidet augusztus 19-én, hatnapos korában keresztelik meg, annak a kastélynak a kápolnájában, ahol született. 21 keresztszülője lett összesen, beleértve édesanyját, a német-római császárnét, Nápoly-Szicília királynéját, Szászország koronahercegnőjét, Szász-Gotha-Altenburg hercegnéjét. A keresztszülők közé tartozott még Szász-Koburg hercegnéje, Szász-Weimar hercegnéje, Hohenlohe-Langenburg hercege, s Hesse-Philippsthal-Barchfeld tartománygrófja is. 3 testvére volt, Ida, egy halva született leány, s Bernát Erik.
Meiningen csupán 1100 négyzetkilométernyi területen feküdt. Apja tartománya volt a legliberálisabb területe Németországnak, ahol sajtószabadság volt, engedélyezték a hatalmon lévő uralkodó újságban történő kritizálását is, nem úgy, mint a környező tartományokban.
Abból a szempontból is megelőzte korát a hercegség gondolkodásmódja, hogy alaptörvénye nem tiltotta a női örökösödést a tartomány élén, egész addig, míg meg nem született a várva várt fiúörökös 1800-ban, Adél egyetlen fivére, Bernát. Így hát – habár Adél volt a legidősebb gyermek a családban – a primogenitúra bevezetése az örökösödés terén kimondta, hogy a leghamarabb született fiú lesz az uralkodó, akkor is, ha vannak idősebb nővérei.
1811 végén III. György, bár névleg még mindig ő volt Nagy-Britannia királya, sajnos már cselekvőképtelen fizikai és szellemi állapotban volt, így legidősebb fia, György walesi herceg lett a királyság kormányzója, azaz a régens. 1817. november 6-án a régens egyetlen gyermeke, Sarolta hercegnő meghalt szülés közben, első gyermekével együtt. A hercegnő második volt apja után a brit trónöröklési sorban, így, ha akkor nem hal meg, és túléli nagyapját és apját, ő lehetett volna az ország következő királynője Stuart Anna óta. Akkor még élt azonban a király 12 törvényes gyermeke is.
Mivel addigra már a régens eltaszította magától feleségét, ráadásul az asszony már 49 éves volt, így esélytelen volt, hogy ismét örököst hozzon világra. Ezért, hogy biztosítsák az utódlást, a régens legidősebb öccsét, Vilmos clarence-i herceget rávették, hogy kössön törvényes házasságot és nemzzen utódokat a trónra. Csakhogy addigra Vilmos már vadházasságban élt a kor népszerű színésznőjével, Dorothea Jordannel, akitől 10 fattyúgyermeke született, tehát közülük senki nem örökölhette a brit trónt a leendő IV. György halála után.
A brit parlament megszavazta, hogy minden királyi hercegnek meg kell nősülnie, s leginkább az ő nyomásukra volt kénytelen Vilmos frigyre lépni. Adél egy nem igazán jelentős német állam hercegnője volt, Vilmosnak pedig csak korlátozott számban érkeztek házassági ajánlatok, mivel már nem volt fiatal ekkor, így aztán Adél mellett döntött, a brit képviselők azonban nem találták őt ideális jelöltnek, úgyhogy a felháborodott herceg már azt fontolgatta, hogy inkább meg sem nősül. Ennek ellenére egyértelműek voltak a hercegnő pozitív tulajdonságai: szeretetreméltó, családszerető, és hajlandó volt szemet hunyni Vilmos törvénytelen gyermekei fölött is. Amint megszületett a végső döntés a házasságról, Vilmos ezt írta legidősebb fiának, Györgynek Adélról: „Szegény, fiatal, ártatlan teremtés, halálra ítéltetett, arra, hogy a feleségem legyen.” Adél hozománya 20 000 fontnak megfelelő összeg volt, továbbá még háromféle járadékot biztosított Vilmos, a régensherceg és saját szülőhazája számára is. 1818. július 11-én egy kettős esküvő keretében a hercegnő hozzáment Vilmoshoz a Kew Palotában, Surrey megyében. A másik frigyre lépő pár Vilmos öccse, Eduárd kenti herceg, és Viktória özvegy leiningeni hercegné volt. A házasulandók csak egy héttel előtte találkoztak először egymással. Adél és Vilmos között 27 év korkülönbség volt.
S habár alig ismerték egymást, Adél és újdonsült férje megbékélt helyzetükkel, s Hannoverben telepedtek le kezdetben, ahol sokkal alacsonyabb költségekből fent lehetett tartani egy hercegi udvart, mint Angliában. Adél és Vilmos később is minden költségüket igazságosan megosztotta egymás közt. A hercegné rendkívül sokat javított hitvese jellemén. Már nem itta le magát részegségig, s kevesebbet fogadkozott, továbbá tapintatosabban kezdett viselkedni környezetével.
Külső szemlélők szerint a hercegi pár élete unalmas, visszafogott, csendes volt. Vilmos nem tiltakozott az ellen sem, hogy a brit parlament lecsökkentette havi apanázsukat. A kontinensen közben a hercegné állapotos lett, ám terhessége hetedik hónapjában sajnos mellhártyagyulladást kapott, s 1819. március 27-én, idejekorán egy lánycsecsemőt hozott világra, aki a Sarolta nevet kapta, ám csak pár órát élt. Következő terhessége még abban az évben Calais-ben vagy Dunkirkben vetéléssel végződött 1819. szeptember 5-én, állítólag azért, mert Vilmos hetekig utaztatta várandós hitvesét, hogy átköltözzenek Angliába, mire a trónörökös megszületik. Visszaérve Londonba, a Clarence-házba költöztek be, bár inkább a Bushy House-ban tartózkodtak többet, a Hampton Court közelében, ahol Vilmos együtt élt Dorotheával. Ismét terhes lett, s második leányuk, Erzsébet 1820. december 10-én jött világra. Erzsébet erős kisbabának látszott, ám még három hónapot sem élt, 1821. március 4-én ő is elhunyt, bélgyulladás következtében. Tehát még mindig nem volt élő gyermeke a házaspárnak. Ikerfiaik 1822. április 8-án halva születtek, s még abban az évben egy újabb várandóssága is vetéléssel végződött rövid idő után. Ezek után Viktória kenti hercegnő, Vilmos unokahúga lett Vilmos örököse, s a hercegné már nem is látta értelmét újból teherbe esni, ennyi sikertelen terhesség után. Mégis nem sokkal ezután elterjedt a pletyka, hogy Adél terhes, amire Vilmos csak annyit mondott: ,, átkozott dolog ". A herceg azonnal meg is cáfolta a szóbeszédet. Házasságuk elején még nem Vilmos volt IV. György közvetlen örököse, hanem a király idősebbik öccse, Frigyes yorki herceg, aki 1827-ben, gyermektelenül halt meg. Így következett aztán a trónöröklési sorban Vilmos. 1830-ban IV. György elhunyt, a korona tehát IV. Vilmosra szállt. Az új király első intézkedései között szerepelt, hogy a Bushy House gyönyörű parkját rendbe rakatta, s törvénybe iktatta, hogy az ingatlanban Adél királyné élete végéig ott lakhat, azután is, ha esetleg megözvegyül. Vilmost és Adélt 1831. szeptember 8-án Nagy-Britannia királyává és királynéjává koronázták. A királyné mélyen vallásos volt, s ezzel kapcsolatos kötelezettségeit rendkívül komolyan vette.
Vilmos utálta a szertartást, és látványosan úgy viselkedett, mint egy vígopera egyik karaktere, azaz mindenből viccet és gúnyt űzött. A szemtanúk azonban Adél méltóságteljes, visszafogott viselkedését a ceremónia alatt elismeréssel illették. A királynéval egyébként is rokonszenvezett a brit nép, mivel sajnálták az asszonyt gyermekei korai halála miatt, ugyanakkor csodálták szerénységét, jámborságát, szeretetre méltó természetét. Háztartása bevételeinek jó részét jótékony célokra fordította. Azon kívül igen kedvesen, szívélyesen viszonyult a trón várományosához, Viktória kenti hercegnőhöz is, annak ellenére, hogy fájt neki, hogy ő maga nem adhatott trónörököst az országnak. Továbbá Adél igyekezett elsimítani a számos ellentétet férje és annak sógornője, az özvegy Viktória kent-i hercegné között is. Erkölcsös asszony lévén, Adél visszautasította, hogy udvarába fogadjon olyan udvarhölgyeket, akik hírneve megkérdőjelezhető valami miatt. Ezután a Titkos Tanács jegyzője, Charles Greville azt írta a királynénak, hogy egy prűd asszony, aki burkoltan még politikai indokokat is belekever az ügybe. A királyné finoman ugyan, de igyekezett férjét befolyásolni politikai téren is, ám sokszor sikertelenül. Adél nyilvánosan sosem beszélt politikáról, bár köztudottan tory érzelmű asszony volt. Még az sem világos, hogy Adél milyen arányban befolyásolta Vilmost az 1832-es reformtörvények kidolgozása során. A sajtó, a köznép és az udvar szerint is Adél titokban a reformok ellen agitált, ám arra azért ügyelt, hogy mindezt ne nyíltan tegye meg. Állítólagos elfogultsága eredményeképpen a királyné igen népszerűtlenné vált a reform gondolkodásúak körében. Felröppenő pletykák szerint Adél viszonyba bonyolódott a tory politikussal, Lord Howe-val, ám szinte mindenki jól tudta, hogy a királyné hűsége férje iránt mindig is megingathatatlan maradt. A whig miniszterelnök, Lord Grey el is távolította Lord Howe-ot Adél közvetlen környezetéből.
A reformtörvény keresztülvitele nem volt éppen sikeres, mert Lord Gray és Lord Howe nem tudtak megállapodni arról, hogy Howe mi módon tudná elfogadtatni ellentétes véleményét a kormánnyal. 1834 októberében egy nagy tűz majdnem teljesen megsemmisítette a Westminster Palotát, melyet Adél egyfajta isteni megtorlásnak tekintett a reformok erőltetése miatt. Amikor a whig minisztert, Lord Melbourne-t a király elmozdította pozíciójából, a The Times Adélt okolta ezért a döntéséért, habár úgy tűnik, a királyné ezúttal tényleg nem volt okolható az esetért. Hasonlóan gondolkodott a királynéval a sógora, Cumberland hercege is. Adél kérvényt írt férjének az ír egyház reformját ellenezve. Mind Vilmos, mind pedig hitvese szerette Viktória kent-i hercegnőt, és azt akarták, hogy minél gyakrabban látogassa meg őket az udvarban. Erőfeszítéseik azonban nagyon zavarták Viktória édesanyját, az özvegy kent-i hercegnét, aki nem volt hajlandó respektálni Adél nála magasabb rangját az udvarban, a királyné neki címzett leveleit is megválaszolatlanul hagyta. Továbbá a hercegné kisajátította magának még a királyi istállókat is, és egyéb királyi tulajdonú ingatlanokat is. Vilmos igencsak zokon vette, hogy sógornője nem adja meg Adélnak a kellő tiszteletet, ezért amikor a király születésnapját ünnepelték, Vilmos a sok egybegyűlt előtt kijelentette, hogy a hercegné ,, folyamatosan minden illemszabályt megszegett, mind a király, mind pedig a királyné felé, igencsak sértő módon ". Továbbá azt is mondta, hogy reméli, Isten ad még neki annyi időt, hogy megérje Viktória hercegnő 18. születésnapját, hogy sógornője ne lehessen régens a királyságban. Mindenki meghökkent a felindult beszéden, három hölgy meg is ijedt a király vehemens stílusától. Ez a súlyos konfliktus a királyi pár és a hercegné között már nem is rendeződött el soha, habár Viktória hercegnő igyekezett mindkét féllel jó kapcsolatban maradni.
1837 áprilisában Adél nagyon beteg lett, körülbelül akkor, amikor édesanyja halálos ágyánál volt jelen, Meiningenben, ám szerencsére felgyógyult. Aztán az év júniusában már biztossá vált, hogy csak hetei vannak hátra a királynak. Hitvese ott virrasztott a halálos ágyánál, több, mint 10 napig. 1837. június 20-án, a kora reggeli órákban IV. Vilmos elhunyt, szívelégtelenség következtében, a Windsor Kastélyban. Ott is helyezték őt végső nyugalomra. 71 évet élt. Egy hónappal korábban a trón várományosa, Viktória hercegnő betöltötte 18. életévét, így teljesült Vilmos óhaja: ellenszenves sógornője nem lehetett régens az ifjú királynő mellett.