bélyegkép|350px|Az első Miskolczi Porczellán és Kőedény Gyár Az első miskolci kőedénygyárak a 19. században jöttek létre, szoros összefüggésben az ipar kapitalista típusú kialakulásával, fejlődésével. A „Butykay-féle” néven emlegetett Miskolczi Porczellán és Kőedény Gyárat 1832-ben alapították a mai Győri kapuban, az alapítók Butykay József és Biszterszky Imre voltak. Mint a kőedénygyárak többsége, ez is megpróbálkozott porcelángyártással is, és 1837–38-ban több szép porcelántermékkel jelent meg a piacon, de a fő profil a keménycserepek gyártása volt. Butykay József az üzem fennállása alatt folyamatosan tőkehiánnyal küzdött, végül 1843 tavaszán beszüntette az üzem működését. A második gyár Mildner Alajos Ferenc és Gräfl Ferenc tulajdonlásával jött létre az előző gyár telephelyén és épületeiben. A korabeli híradások szerint a kőedények mellett itt is állítottak elő jó minőségű porcelánt. 1862-ben tűz ütött ki a gyárban, s noha a pusztítás nem volt nagy mértékű, Mildner egy év múlva bezárta kőedénygyára kapuit, a berendezéseit eladta. A telket és az épületeket értékesítette, a városi szegényápolda kapta meg 1867-ben. Miskolc harmadik kőedénygyára az előzőektől függetlenül jött létre, Koós Miksa porcelánfestődéjéből nőtt ki a Zsolcai kapuban, és 1884-ben kezdte meg működését. Az időközben részvénytársasággá alakult vállalkozás azonban az importáruk miatt értékesítési nehézségekkel küzdött, és 1901-ben bezárt. A teljességhez hozzátartozik, hogy a városban a 20. század elején is alakult egy újabb kőedénygyár, ezt a Miskolci Gőztéglagyár hozta létre hejőcsabai telephelyén. A gyártás egy évtizedig folyt az üzemben, majd 1929-ben ez is megszűnt.
A kőedény vagy keménycserép gyártása Angliából terjedt el Európában a 18. század második felében. Magyarországon az első kőedénygyár Holicson (1779), majd Telkibányán (1827–1828) jött létre. A kőedény nem tévesztendő össze a fazekasárukkal és a fajansszal, mivel ennek alapanyaga fehérre égethető agyag, amelyhez kvarcot, földpátot és/vagy mészpátot kevernek, és előállítása jelentős mértékben hasonlít a porcelángyártás technológiájához. A kőedénygyártáshoz szükséges alapanyagokat malmokban finomra őrlik, és híg, pépes állapotban keverik össze a kívánt arányban. A terméket ezután vagy gipszformába öntéssel vagy préseléssel állítják elő, majd szárítás után kiégetik. Az esetleges festést ezt követően végzik el, és a terméket fedőmázzal együtt ismét kiégetik.
A kőedénygyártás technológiája A kerámiafajtákat általában négy csoportra osztják: fazekasáru vagy cserép, fajansz vagy majolika, kőedény vagy keménycserép, porcelán (az utóbbit néha nem a kerámiákhoz sorolják). A különbség köztük a felhasználásra kerülő alapanyagokban és az előállítás technológiájában van.
A kőedény vagy keménycserép gyártását Josiah Wedgwood (1730–1795) angol keramikus találta fel 1768-ban, de a technológiát Angliában több találmány is előkészítette. Először Astburg állított elő 1720 körül fehér agyagból jól kiégetett ólommázas kőedényeket, majd 1750-ben Sadler bevezette a nyomtatott díszítést. Az eljárás gyorsan elterjedt Európában, sőt átmenetileg háttérbe is szorította a porcelánt, mert olcsóbb és tartósabb volt annál. Az eljárás a 19. század elején jutott el Magyarországra. A kőedény előállítása nagy mértékben hasonlít a porcelán gyártásához, ezért a kőedények gyártására alapított üzemek szinte mindig megpróbálkoztak porcelán előállításával is. Magyarországon a termék megnevezésére a kőedény és a keménycserép kifejezést használják, a magyar gyakorlatban ezek egymás szinonimái (németül Steingut, franciául Faiance fin, angolul Flintware). A kőedény vagy keménycserép elnevezéssel kapcsolatban azonban több probléma is felmerül. A kőedény névvel az a gond, hogy a termék egyrészt nem kőből készül, másrészt az eljárással nem csak edényféleségeket állítanak elő, hanem figurális darabokat (szobrocskákat, más műipari termékeket) is. Wartha Vince kémikus, műegyetemi tanár ezért a keménycserép kifejezés használatát javasolta. Ez a szó sem tökéletes azonban, mert bár a szóösszetétel első tagja rávilágít a kerámiatermék lényegére (hogy tudniillik keményebb a többi kerámiaféleségtől), a második tag, a cserép szó azonban az összetört, rossz kerámiaárut idézheti.
A kőedény alapanyaga olyan fehérre égethető agyag, amelyhez kvarcot, földpátot és mészpátot kevernek. Ennek megfelelően kétféle kőedényt különböztetnek meg: a kemény (földpátos) és a puha (mészpátos) típust. A mészpát fokozza az anyag olvadékonyságát és világosabbá teszi az edénytestet. A massza a nyersanyagkeverék megnevezése, két vagy több (soványabb és kövérebb) agyag és soványítóanyagok keverékéből áll. A földpátos massza általában sötét színű, a mészpátosé többnyire fehér vagy sárgásfehér. Az agyagmasszát porcelán- és kőedénygyártáshoz mindig nedves eljárással állítják elő. Az alapanyagokat külön malmokban finomra őrlik, és híg, pépes állapotban keverik össze a kívánt arányban. A kövér agyagot mechanikus keverővel ellátott kádakban, vízzel keverve iszappá alakítják, míg a sovány agyagokból és soványító anyagokból nedves dobmalmokban való őrléssel készítenek iszapot. A keménycserép termékek alakját vagy gipszformába öntéssel, vagy mintába préseléssel adják meg, és rajtuk mindig átlátszó, bóraxos vagy ólomtartalmú mázat alkalmaznak. A kialakított tárgyakat égetés előtt alaposan és gondosan kiszárítják. A kőedények esetén – ha festett mintákkal díszítik – mindig máz alatti festést alkalmaznak, ami azt jelenti, hogy a nyers edényt 1000–1200 °C-on kiégetik, erre a felületre kerül a festés, majd 970–1050 °C-on, a fedőmázzal együtt másodszor is kiégetik. A kemény kőedényeket általában szín nélkül készítik, a díszítést plasztikus mintákkal biztosítják, amit alkalmanként színes oxiddal zöldre vagy kékre kontúroznak. Az égetésre változatos működésű, alakú és nagyságú kemencetípusokat használnak.
A miskolci kőedénygyártás létrejötte A magyarországi porcelán- és kőedénygyártás létrejötte szoros összefüggésben van az iparfejlődéssel, a kapitalista termelési mód kialakulásával, míg a fazekasipar jellemzően a magángyártás, vagy később a céhes rendszer keretében fejlődött. Az akkoriban gyakori tőkehiány és a finanszírozási nehézségek miatt – több más iparághoz hasonlóan – az üzemek nagy része viszonylag rövid idő után megszűnt, alig akadt pár, amely megérte volna a 20. századot. Magyarországon az első kőedénygyárat Holicson alapították 1779-ben (más forrás szerint 1786-ban). Az első porcelán- és kőedénygyárat Telkibányán hozták létre az 1820-as évek végén. A gyár eleinte a „Regécz” jelzést alkalmazta a termékein, mert Regécről kapta az uradalom a nevét, amelynek egyik faluja Telkibánya volt. A porcelán- és kőedénygyárat Bretzenheim Ferdinánd herceg, a regéci uradalom tulajdonosa alapította, és a termelés 1829 körül indult be. Gyártottak porcelánt és keménycserepet is.
A miskolci kerámiagyártás hagyományai évszázadokra nyúlnak vissza, Miskolcon, Diósgyőrben és a környéken a középkor elejétől működtek fazekasok. A kőedénygyártás a 19. században honosodott meg a városban, ez azonban nem a hagyományos fazekasságból fejlődött ki, mivel egyrészt más technológiát, másrészt más alapanyagokat követel meg. A fazekasok egyféle vörösagyagot használnak és jellemzően korongozással dolgozzák fel az alapanyag masszát, ezzel szemben a kőedény gyártásához keverékanyagot alkalmaznak, amit híg pépes állapotban kevernek ki és használnak fel. Miskolcon a kőedénygyártás céljára a 19.században három gyárat is alapítottak, ám ezek nem egy időben működtek, gyakorlatilag egymást váltották. Az első a Butykai József és Biszterszky Imre által alapított üzem volt, amit a Mildner Alajos-féle követett (ugyanazon a telephelyen), végül 1885-től Koós István működtetett (fajansz)gyárat a Zsolcai kapuban. Ezen kívül még bizonyos Mindégh József gyáráról is van bizonytalan hír 1863-ból, de ez az üzem vagy nem is jött létre, vagy csak nagyon rövid ideig működött. A rendelkezésre álló adatok szerint a Butykay- és a Mildner-féle gyár ugyanaz volt, és az is feltehető, hogy Mindégh is itt próbálta megnyitni az üzemét. A 20. században a Miskolci Gőztéglagyár nyitott keménycserépgyárat, ami tíz évig működött.
A miskolci kőedénygyárak az ország hasonló üzemei között fontos szerepet játszottak, már csak azért is, mert viszonylag korai alapításúak voltak, másrészt pedig mert jelentős területeket láttak el munkáikkal. A gyárakban előállított termékek nem voltak kiemelkedő minőségűek, de gyengébbek sem más üzemek edényeitől. Az első, „Butykay-féle” kőedénygyár termékeinek jellegzetessége volt a „szép szöllő- és petrezselyemlevél díszítés”, amit számos tálon alkalmaztak plasztikus formában. A következő, Mildner-féle üzem szintén használta a szőlőleveles díszítést, de csak festett formában, másrészt a gyár termékeire inkább az altwien stílus volt a jellemző. A Koós-féle gyár díszítései a népies stílus irányába mozdultak el, miként a 20. századi gyár is főleg népies jellegű cserepeket gyártott.
Az első kőedénygyár bélyegkép|Kőedény tál, 1846 Az első miskolci kőedénygyárat 1832-ben alapították, legalábbis ebből az évből származik a területre vonatkozó adásvételi szerződés. A Jelenkor című folyóiratban 1832-ben megjelent híradás szerint a miskolci gyárban „már őrlik a masszát s a már kész minták reményt nyújtanak a mielőbb készülendő edény csinossága és tartósságáról”. Korábban alapítási dátumnak 1833-ot fogadták el, mert ekkor jelent meg a Honművész híradása: „Miskolczon Buttykay és Biszterszky urak cserép és porczellán edényfabrikát állitának, mellynek készítményeit különös szépségüeknek, s jóságuaknak mondják”. Ezen felül van még egy bizonytalan forrás is, amely 1929-re teszi az alapítást. Tény, hogy az első miskolci kőedénygyárat Butykay József és Biszterszky Imre alapította, bár utóbbinak csak a gyár alapításában volt szerepe, az üzemvitelben egyáltalán nem volt jelen. Biszterszkynek fűszer- és vegyeskereskedése volt, jó üzleti érzékkel megáldott vállalkozó, és az iparfejlesztés pártolójaként volt ismert. Már az 1820-as évek közepén Miskolcon volt, de csak 1828-tól szerepelt a városi közéletben, és az 1830-as évek elején kapcsolódott Butykaihoz, s talán – a miskolci Casino Társaság tagjaként – kezdeményező szerepet is játszott a keménycserép gyár létrejöttében. A gyárat minden további forrás Butykay tulajdonaként említi, aki Abaújszántóról került Miskolcra, apja városi főfiskális volt. Butykay József Miskolcon lakott, bár a család kúriája Tiszakesziben volt. 1822-ben üzlete volt Miskolcon, és Hackenberger Sámuellel voltak társak. 1820-ban feleségül vette Szalay Antal miskolci főbíró lányát, Erzsébetet. Jelentős kereskedelmi tevékenységet folytatott, már az 1820-as évek közepétől bécsi kereskedőkkel is kapcsolatban állt.