Domokos Péter Széchenyi-díjas magyar fizikus, kutató professzor, a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont Szilárdtestfizikai és Optikai Intézetének korábbi igazgatója (2019-2024), az NKFIH Kutatási Kiválósági Tanács (KKT) elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.

Tanulmányai 1989-1994 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem fizika szakos hallgatója. 1994–1995 között a párizsi Pierre és Marie Curie Egyetem hallgatója, ahol DEA fokozatot (Diplôme d'études approfondies, doktorinak megfelelő francia tudományos fokozatot) szerzett. 1995–1998 között a Laboratoire Kastler Brossel de l’Ecole Normale Supérieure kutatója, ahol PhD fokozatot szerzett.

Szakmai tevékenysége Szakterülete többek között az alábbi témakörökre terjed ki: atomok és molekulák lézeres hűtése és csapdázása, kvantumelekrodinamika rezonátorban, kvantumgázok, optikai mikrostruktúrák.

Doktori fokozatszerzése után, 1998–2000 között az MTA Szilárdtestfizikai és Optikai Intézetének (SZFI) munkatársa lett. 2000-ben posztdoktori ösztöndíjjal, később 2001-től Marie Curie-ösztöndíjjal az Innsbrucki Egyetem Elméleti Fizika Intézetében kutatott. 2003-tól ismét az SZFI tudományos munkatársa.

2007-ben védte meg akadémiai nagydoktori dolgozatát. Dolgozatának címe: A fény mechanikai hatása atomokra optikai rezonátorban

2011-ben Lendület ösztöndíjjal kutatócsoportot alapított kvantumoptika és statisztikus fizika témájában.

2013-ban az Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. Székfoglaló előadásának címe: Kvantumzaj a fény-anyag kölcsönhatásban. 2019-ben az MTA rendes tagjává választották. Székfoglaló előadásának címe: Kritikus viselkedés atomok és fotonok erősen csatolt kvantumrendszereiben.

2017–2021-ig az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont vezetésével a magyar kvantumtechnológiai kutatásokat végzőket összefogó konzorcium, a HunQuTech kvantumtechnológiai projekt vezetője.

2019-től a Wigner Fizikai Kutatóközpont Szilárdtestfizikai és Optikai Intézetének igazgatója.

2020-tól a Kvantuminformatika Nemzeti Laboratórium fő koordinátora.

2024 október 1-től tölti be a Kutatási Kiválósági Tanács (KKT) elnöki tisztségét, egyúttal a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) társelnöke lett.

Családja Szülei irodalmárok. Édesapja Domokos Mátyás irodalomkritikus, édesanyja Ács Margit író. Bátyja Domokos Mátyás matematikus.

Díjai, elismerései

Akadémiai Ifjúsági díj (1996) A Közép-európai Tehetségkutató Alapítvány Akadémiai Talentum díja (2003) Lendület ösztöndíj (2011–2016) Széchenyi-díj (2025)

Jegyzetek

További információ

Kategória:Magyar fizikusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:MTA-tagok Kategória:Széchenyi-díjasok Kategória:Lendület ösztöndíjasok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1970-ben született személyek Kategória:Élő személyek