Az Emberek a havason Szőts István 1941–42-ben forgatott első nagyjátékfilmje Görbe János és Szellay Alice főszereplésével, melyet Nyirő József Kopjafák és Havasok könyve című köteteinek elbeszélései alapján készített. A modern magyar film előfutárának tekintett filmdráma egy fiatal székely család tragikus történetén keresztül mutatja be a természetnek és társadalmi berendezkedésnek egyaránt kiszolgáltatott nincstelen, ugyanakkor hitükhöz, szülőföldjükhöz ragaszkodó hegyi emberek, pásztorok, favágók nyomorúságos életét.
Ősbemutatója az 1942-es Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon volt, ahol biennále díjjal jutalmazták. 2000-ben beválogatták az Új Budapesti Tizenkettő, 2012-ben pedig a legjobb 53 magyar film közé.
Cselekmény Az erdélyi havasokba felköltözve, valahol Csíkban, vagy Háromszékben, a felhők, hegycsúcsok, fekete fenyvesek és ködös völgyek világában éli nyomorúságos életét Erdei Csutak Gergely székely favágó feleségével, Annával és gyermekükkel, a kis Gergővel. Gergely nehéz, fáradságos munkával keresi kenyerét, s életét csupán a természet közelsége, az érintetlen táj szépsége, valamint felesége és újszülött fiuk iránti szeretete szépíti meg. A családi idill azonban nem lehet tartós. A területet birtokló Arbor Fakitermelő Vállalat intézője leparancsolja a hegyről a már öt éve ott lakó, de lakbért nem fizető fiatalokat; Gergelyt felfogadja favágónak, Annát pedig – mivel szemet vetett a fiatalasszonyra – a vállalat kantinjában foglalkoztatja. Egy vasárnap, dupla pénz ígéretével jó messzire küldi Gergelyt dolgozni, hogy legyen ideje megkörnyékezni és elcsábítani gyönyörű feleségét. Az erőszakoskodó férfi karjaiból kiszabaduló, és gyermekével elmenekülő Anna egy szakadékba zuhan, ahonnan Üdő Márton, „a havasok 100 esztendős apja” menti ki. Az asszony súlyos beteg lesz, nem használnak neki a gyógyfüvek, hiába járják meg a csíksomlyói búcsút, és hiába mennek tovább Kolozsvárra – a neves orvosprofesszor sem tudja megmenteni, hamarosan meghal. Utolsó kívánsága, hogy fenn a havasokban pihenhessen. Gergelynek annyi pénze sincs, hogy hazaszállíttassa a holttestet, ezért az éjszaka leple alatt „élőként” száll fel vele a vonatra. Bár számukra kiderül az igazság, a harmadosztályú vasúti kocsi utasközönsége szolidáris a szegény emberrel, s a kalauz is elnézi, hogy egy halott asszony utazik velük.
Gergely bosszúból megöli az intézőt, amiért a bíróság tíz év fegyházra ítéli, hiába próbálnak kiállni mellette favágó társai. Amikor lehull a hó és a karácsony közeleg, megszökik, hogy együtt tölthesse a karácsony estét árván maradt s a falu gondjára bízott kisfiával, kicsi Gergővel. A szökevényt a csendőrök megsebesítik. A halálos lövést kapott Gergely arra kéri favágó társainak egyikét, az őt bújtató Ádámot, hogy adja fel a faluban és az érte kapott ezer pengő vérdíjból vegyen a kis Gergőnek ruhát és csizmát. Csutak Gergely karácsony reggelre virradóan meghal, testét felravatalozzák, s a székely favágót, akinek – Üdő Márton szavaival – "ebből a hegyekből, völgyekből, ebből a gazdag nagy világból annyi sem vót az övé, ahova a könnyét lecseppentse", a fejszéjével – „igaz testvérével” – együtt eltemetik. Ádám pedig még aznap jelenti a jegyzőnek a tömlöcből szökött, sebesült ember elfogását és azonnal kéri is a pénz. Csizmát, ködmönt, kucsmát vesz az apátlan-anyátlan árvának, majd felviszi magával a hegyekbe, hogy együtt ünnepelhessen a havasi emberekkel az általuk épített, élőszereplős jászol előtt.
Szereplők
A film készítése bélyegkép|jobbra|350px|Sőrés Imre díszletterve a filmhez A dél-erdélyi származású Szőts a Hunnia Filmgyár gyakornokaként dolgozott, amikor behívták katonának és 1940 őszén részt vett az észak-erdélyi bevonulásban. Megragadta a táj szépsége; a sajátos erdélyi történelmi tudattal és magyarság-érzettel rendelkező filmesben akkor érlelődött meg a szándék, hogy olyan filmet készít, amelyben hangsúlyozottan jelenik meg mély kapcsolata a természettel és Erdéllyel. Mivel Nyirő József balladaszerű novellái jó alapanyagot kínáltak, megszerezte az író beleegyezését, hogy a börtönből megszökött és a csendőrök golyóitól halálra sebzett gyilkos Gergő történetéből kisfilmet készíthessen. Az új hangvételű filmtervet látva és az „Erdély-ügy” aktualitása miatt Bingerth János, a Hunnia igazgatója arra biztatta Szőtsöt, hogy további Nyirő-novellák felhasználásával készítsen inkább nagyjátékfilmet. Az íróval közösen fejlesztett forgatókönyvet ellenvetés nélkül elfogadták, bár az állami támogatással készült filmek irányítói megpróbáltak divatos propagandát becsempészni a filmbe: a gonosz fakitermelő legyen ellenszenves zsidó figura, a főhőst ne kakastollas magyar csendőr, hanem román csendőr lője le stb. Mások – még a Hunnián belül is, a profitot féltve – arra akarták rábeszélni a rendezőt, hogy ne szakítson a jól bevált műtermi forgatási módokon, vagy például a botrányt elkerülendő „hagyja ki a halott asszony vasúti hazaszállítását, mert az olyan gusztustalan…”, Szőts ellenállt ezeknek a kéréseknek, s Bingerth ajánlatát, hogy halasszák el a forgatást egy évvel, ugyancsak elutasítva úgy döntött, a stúdió anyagi támogatása nélkül is nekifog a filmnek.
1941. május végén barátjával, Makay Árpád operatőrrel saját költségén elutaztak Csíksomlyóra, ahol egy kézi kamerával leforgatták a búcsú külső jeleneteit, színészek nélkül. A külső felvételek forgatása végül is 1941. szeptember 17-én kezdődtek el. A fiatal stáb tagjai és a két főszereplő, a későbbi honorárium reményében hajlandó volt ingyen nekiállni a munkának, a forgatás beindításához szükséges költségekre a rendező Ranódy László és felesége, Kóczián Katalin kezességével pengős kölcsönt vett fel. A felvételek helyszíne a Gyilkos-tó környéke, elsősorban a Kis Cohárd volt, melynek meredek lejtőit naponta megmászta a stáb felszereléssel együtt, hogy elkapja a megfelelő fényeket, a ködös völgyet. Sikerült is rögzíteni többek között a film egyik ikonikus jelenetét, amikor a hegygerincen búcsúba tartó fiatal pár a felhők fölé kerül, alattuk ragyog a világ, s a gomolygó fehér felhőből kiemelkednek a közeli hegycsúcsok és a fák koronái. Az így rögzített képi világ jól adja vissza Nyirő lírai sorait: „...ők már a magasságok tisztaságában jártak...”
Az ötfős stáb tagjai mindenesek voltak; végezték a fárasztó, időnként reménytelennek tűnő munkát; a férfiak cipelték a kamerát, a felszerelést, az elhíresült kitömött baglyot, a rendezőasszisztensnek felkért Morell Mihály éjjel faragta a kicsi Jézus szobrát, amire másnap szükség volt a búcsúi jelenet forgatásához, sminkelte a színészeket, s csapó híján a nem rögzített jelenetszámokat is ő tartotta fejben, s vált ezzel Kerényi Zoltán vágó mellett nélkülözhetetlenné a film összeállításánál.
A szép szeptemberi idő lehetővé tette a „tavaszi” jelenetek forgatását; az elkészült anyag láttán a Hunnia – már csak azért is, mert az ellenlábas Modern Film Kft. időközben megkereste a hegyekben forgató stábot, de „művészi szabadság tekintetében nem tudtak megegyezni”, s így csupán kölcsönt adtak részükre – visszavéve a produkciót, és újra szerződést kötött. Visszatérve Erdélybe a stáb leforgatta a kolozsvári és a téli külső felvételeket, majd a Hunnia stúdióiban a belsőket.
A film költségvetése Az Emberek a havason eredeti költségvetése Szőts István és a Hunnia Filmgyár közötti első szerződés szerint 135–143 ezer pengő között mozgott, a végső összeget a rendező 140 ezerre becsülte. A szerződésbontás miatt a pénz nélküli stáb munkájának beindítását Ranódyék és a Modern Film Kft. pengős, utólagos szerződés fejében adott kölcsöne biztosította; a kora őszi négyhetes felvételek végül is pengőbe kerültek, ami a szokványos produkciók egy-kétnapos Pest-környéki külső felvétel kiadásának felelt meg.
A Hunnia – felfedezve a film művészi értékeit – ismét hajlandó volt a filmet saját produkciójában gyártani és kezdeményezte a film átvételét a Modern Filmtől. A két cég közötti tárgyalások és kártérítések az ismételt időveszteség mellett jelentős kamatterheket és a költségvetés növekedését eredményezték. A film bekerülési költsége végül meghaladta a 240 ezer pengőt. Ez az összeg nem érte el egy átlagos költségvetésű nagyjátékfilm költségét.
A velencei biennálén díjazott film jó üzletnek bizonyult a Hunnia Filmgyár részére: a bemutató után 11 premierhétig futott; négy hónapon belül behozta a gyártási költségeket és jó külföldi eladásokkal rendelkezett.
A film fogadtatása és utóélete Nemzetközi fogadtatása
Még folytak a film belső felvételei, amikor a Hunnia közölte a rendezővel, hogy a filmet benevezték az 1942. szeptember elején tartandó Velencei Filmfesztiválra.
A kivitt kópiából azonban kihagytak egyes jeleneteket: nemkívánatos agrárproblémának minősítették Üdő Márton búcsúztató szavait Csutak Gergely ravatalánál („..ebből a gazdag nagy világból annyi sem vót az övé, ahova a könnyét lecseppentse...”), másoknak pedig az nem tetszett, hogy a favágók között túl sok a rongyos ember, s ez rossz szociális képet mutat a díszmagyaros Magyarországról. Szőts, amikor a nagy siker után Szellayval kiutazott Velencébe, a kivágott részeket magával vitte és visszaragasztotta a filmbe.
Az alkotás a filmművészek és kritikusok szavazata alapján odaítélt első művészeti díjat kapta. Mivel Szőts csak későn utazhatott ki, nem volt jelen sem a bemutatón, sem a záróeseményen, s a díjat sem vehette át; azt diplomáciai úton juttatták haza. A trófeát a Hunnia vitrinjében őrizték, 1945-ben pedig Budapest ostroma alatt elkallódott.
Szőts alkotása hatalmas feltűnést keltett és kedvező fogadtatásra talált a fesztiválon. Az olasz szakmai kritika az első perctől kezdve lelkesedett a lírai-balladisztikus filmért, mert megerősítve látták benne azt a modern filmtörténeti irányt, amit az 1930-as évek francia lírai realizmusa, illetve a negyvenes években kibontakozó olasz neorealista filmes mozgalom képviselt. Különösen a Cinema és az Il Messaggero dicsérte az alkotást, kiemelve a film költőiségét, „kozmikus” jellegét.
Magyarországi fogadtatása A film magyarországi díszbemutatója 1943. január 29-én volt a Nemzeti Apollóban; a vetítés előtt báró Wlassics Gyula államtitkár méltatta az alkotást. A díszbemutatóval egy időben további két bemutató-filmszínházban játszották (Átrium, Szittya). Hazai ősbemutatója azonban egy hónappal korábban történt, mivel a Nyirő-adaptációt – mintegy karácsonyi ajándékként a székelységnek – már a hivatalos premier előtt levetítették Marosvásárhelyen, 1942. december 23-án.
A nemzetközi siker befolyással volt a hazai kritikára is, s bár a fesztivál-beszámolók kiemelték ugyan a film líraiságát, a shakespeare-i mélységű drámai csúcspontjait és különösen dicsérték az ünnepelt erdélyi író, Nyirő forrásként szolgáló műveit, a bemutató után a magyar kritika – a kevés, valóban lelkesedő kivételtől eltekintve – még annyi figyelemre sem méltatta a Biennálén díjat nyert és európai elismerést szerzett filmet, mint egy közepes, kevésbé sikeres, ám kommerszebb alkotást. Szőts szerint „a tájékozatlanságot és felületességet mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Bihari helyett sok újság Hosszú Zoltánt dicsérte, meg Makláry Zoltánt (akik nem is szerepeltek), de egy szót sem szóltak például Gárdayról, vagy Borovszkyról, s alig értették meg a természeti emberek, egyszerű parasztok magától értetődő megjelenését. S különösen fáj, hogy egy jó szót sem szóltak Farkas Ferenc kísérő zenéjéről, mely a maga szépségével először értékesíti filmen Bartók és Kodály életművének eredményeit.” Ugyanakkor film magyar fogadtatása az első pillanattól kezdve politikai és esztétikai természetű vitákba torkollt. A jobboldal igyekezett kisajátítani, zászlóként lobogtatta a filmet, a baloldal pedig a népi-urbánus vita mentén ál-népiesnek minősítette, s a havasok rongyos népeit a haladás és a civilizáció ellenségeinek állította be.