Gene Vincent (Norfolk, 1935. február 11. – Newhall, 1971. október 12.) amerikai énekes, dalszerző és gitáros, a rock 'n' roll egyik legnagyobb hatású úttörője, a rockzene első aranykorának meghatározó személyisége. Élete
Olasz származású. Gyermekkorában már játszott hangszereken, ezért a szülei zeneiskolába íratták be fiukat. Saját zenekarát, a Blue Capset 1955-ben hozta létre. Gene Vincent a '70-es évek elején alkoholistává vált, már a negyedik felesége hagyta el. Eredeti hivatása szerint matróz volt az Egyesült Államok Haditengerészeténél. Két közlekedési balesetben is súlyos sérüléseket szenvedett, melyek életét és pályafutását erősen befolyásolták, végül korai halálát is okozták. Legnagyobb slágere, a Be-Bop-A-Lula, a rock és a rockabilly alapműve. Az outsider, lázadó rocker prototípusaként Vincent sikereit elsősorban extravagáns, energikus koncertjeivel aratta. Ő honosította meg a rockkultúrában a fekete bőrkabátot és a destruktív színpadi viselkedést. Az ötvenes évek végén Európába költözött, ahol (különösen Nagy-Britanniában és Franciaországban) élete végéig népszerű előadó maradt. Alapvető hatást gyakorolt a brit rock kialakulására és fejlődésére. Olyan zenészeket inspirált, mint John Lennon és Paul McCartney, Roger Daltrey, Robert Plant, illetve Alice Cooper és Jim Morrison.
1971-ben hunyt el belső vérzés és szívelégtelenség következtében.
Díjak Rockabilly Hall of Fame Hollywood Walk of Fame
Jegyzetek
Irodalom Hegyi Iván: Éjjel-nappal Rock (2017) Britt Hagarty: The Day The World Turned Blue Blandford Press (1984) Susan Vanhecke: Race With the Devil: Gene Vincent's Life in the Fast Lane. Saint Martin's Press (2000) Steven Mandich: Sweet Gene Vincent (The Bitter End) Orange Syringe Publications. (2002) 1000 Printed. Mick Farren: Gene Vincent. There's One In Every Town The Do-Not Press (2004) John Collis: Gene Vincent and Eddie Cochran, Rock 'N' Roll Revolutionaries Virgin Books (2004) Derek Henderson: Gene Vincent, A Companion Spent Brothers Productions (2005) (NB contains an extensive Bibliography on Gene Vincent)
Források https://www.britannica.com/biography/Gene-Vincent http://www.literatura.hu/rock/rockandroll/gene_vincent.htm Official fan club Gene Vincent Lonely Street Derek Henderson's Gene Vincent website
Kategória:1935-ben született személyek Kategória:1971-ben elhunyt személyek Kategória:Amerikai énekesek Kategória:Virginiaiak Kategória:Virginia zenei élete