Bábi Tibor, született Poczkody Tibor (Báb, 1925. október 30. – Pozsony, 1978. június 23.) felvidéki magyar költő, újságíró, műfordító. Testvére volt Alexander Imrich Pockody szlovák költő, író.
Élete A gimnáziumot Érsekújváron és Budapesten végezte. 1947-ben a Budapesti Egyetem jogi karán kezdett tanulni, tanulmányait megszakította, majd munkásként dolgozott.Fazekas István: Kortárs magyar írók kislexikona, 1959-1988, 1990 1948-ban visszatért Csehszlovákiába. 1949 őszétől a prágai politikai és közgazdasági főiskolán tanult, majd 1951-ben Pozsonyban tanult pedagógiát, de végül ezt sem fejezte be. Újságírónak állt, rövid ideig szerkesztette a Szabad Földművest (1951), majd a Fáklyát (1952–53), később Szepsiben színházi dramaturg volt, és könyvesboltot vezetett.Fónod Zoltán: A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918-1995 Pozsony, 1997 Az 1950-es évek elején az Új Szóban jelentek meg első versei, amivel rögtön feltűnést keltett. 1957-től a Hét, 1960-tól az Irodalmi Szemle szerkesztője volt. Végül 1969-től haláláig az Új Szónál dolgozott. A Szlovákiai írószövetség magyar tagozatának elnökévé választották.Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1900 Cseh és szlovák költőket fordított. Az ő verseit is átültették cseh és orosz nyelvre is.
Művei Ez a te néped (versek) Pozsony, 1954 Hazám, hazám (versek) Pozsony, 1955 L. Smrćok: Sógorság-komaság (színmű, műford.) Pozsony, 1955 Vándormadár (versek) Pozsony, 1960 J. Solović: Nálunk az a szokás (színmű, műford.) Pozsony, 1961 J. Dietl: Kaplan báró (színmű, műford.) Pozsony, 1962 S. Kóstka Neumann: A föld dicsérete (versek, műford.) Pozsony, 1962 Tízezer év árnyékában (versek) Pozsony-Budapest) , 1964 J. Hora: Viharos tavasz (versek, műford.), Pozsony, 1964 A forrás éneke (versek) Pozsony-Budapest, 1965 K. Poláćek: Michelup úr motorkerékpárja (regény, műford.), Pozsony, 1965 F. Švantner: A havasok menyasszonya(elbeszélések, műford.), Pozsony, 1965 Könny a mikroszkóp alatt (versek) Pozsony-Budapest, 1966 J. Nesvadba: Hogyan halt meg Nemo kapitány (regény műford.) Pozsony, 1966 Se elevenen, se holtan (válogatott versek) Pozsony-Budapest, 1968 Európából Európába (úti jegyzetek, riportok) Pozsony, 1973 A hűség arca (elbeszélések) Pozsony-Budapest, 1974 Patak és forrás (elbeszélések, karcolatok) Pozsony-Budapest, 1976 Író, költő, művész dolga (tanulmány) Pozsony-Budapest, 1979 Keresek valakit (válogatott versek) Pozsony-Budapest, 1982Kortárs Magyar Írók
Díjai Madách Imre-díj,1967
Munkássága Az 1950-es években a magyar-szlovák békés együttélést hirdette, és tiltakozott a magyarság hátrányos megkülönböztetése ellen.Péter László: Új magyar irodalmi lexikon A-Z, 1994 Riportjaiban a szegénység helyzetét mutatta be. Magát Fábry Zoltán szellemi utódjának tekintette.A magyar irodalom története A hatvanas években hangja megváltozott hosszú gondolati költeményeket írt. A forrás éneke és a Könny a mikroszkóp alatt pedig egyetlen versciklus. Az első az emberiség jövőjét, a második a költő szülőföldhöz való viszonyát mutatja be.
Források
Kategória:1925-ben született személyek Kategória:1975-ben elhunyt személyek Kategória:Bábiak Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Magyar újságírók Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Pozsonyiak