Oláhné Béládi Ilona (Szeged, 1925. augusztus 6. – Szeged, 2025. november 3. ) orvos, virológus, egyetemi tanár (Szegedi Tudományegyetem).

Pályafutása Általános orvosi diplomát 1950-ben a Szegedi Tudományegyetemen kapott summa cum laude minősítéssel. Egyetemi évei alatt diákként került a Mikrobiológiai Intézetbe. Majd Ivánovics professzor utódjaként 1974–1994 között, nyugállományba vonulásáig Béládi Ilona volt az Intézet igazgatója. A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán és közvetlen jogelődjein ő volt az első nőként kinevezett tanszékvezető. Tudományos munkája minősítéseként elnyerte az MTA orvostudomány doktora címet.

Család Apja Béládi Árpád tisztviselő, anyja Zimányi Ilona, féltestvére Hámory Éva Mária; házastársa Oláh Ferenc főorvos volt. Két fia született, Oláh Tamás és Oláh Tibor.

Életpálya A Szent György téri Elemi Iskolában tanult 1931 és 1935 között, majd a Szent Erzsébet Leánygimnáziumban folytatta tanulmányait 1935-től 1943-ig. A Szegedi Orvostudományi Egyetemre járt 1944-től 1950-ig. Tanulmányutakon volt a Sheffieldi Egyetemen 1958-ban, a Pasteur Intézetben (Párizs) 1962-ben, majd a Max Planck Víruskutató Intézetben (Tübingen) 1965-ben. Munkahelye 1949–1994 között a Szegedi Orvostudományi Egyetem volt.

Kutatási területek Virológia ezen belül az adenovírus és az interferon.

Tagságok 1993–94: az MTA Mikrobiológiai, Járványügyi és Oltóanyag Bizottság Alelnöke 1985–: az MTA Flavonoidkémiai Munkabizottság 1991–93: az MTA Környezet és Egészség Bizottság 1993–94: a Népjóléti Minisztérium Egészségügyi Felsőoktatási Szakmai Bizottság tagja 1974–94: a SZOTE Vöröskereszt Szervezet elnöke 1986–95: Városszépítő Egyesület elnöke

Főbb művei

Mikrobiológiai gyakorlatok vázlata; összeáll. Nagy Endre, Szöllősy Ervin, Béládi Ilona; Szegedi Orvostudományi Egyetem, Szeged, 1959 Nász István–Béládi Ilona–Lengyel Anna: Az adenovírusok és kórokozó szerepük; Akadémiai, Bp., 1967 A vírusok; TIT, Bp., 1983 (Biológiai ismeretterjesztés) Orvosi mikrobiológia. Egyetemi tankönyv; szerk. Béládi Ilona, Nász István; Semmelweis, Bp., 1993

Díjai, elismerései 1971: Akadémiai Kiadó Nívódíj 1973: az Oktatásügy Kiváló Dolgozója 1974: az Akadémiai Díj (megosztva Nász Istvánnal) 1985: Manninger Rezső-emlékérem 1985: a Munka Érdemrend arany fokozata 2021: A Magyar Érdemrend középkeresztje

Jegyzetek

További információk

Béládi Ilona professzor asszony 90. születésnapjára; szerk. Orosz László, Pusztai Rozália; JATEPress, Szeged, 2015

Kategória:1925-ben született személyek Kategória:2025-ben elhunyt személyek Kategória:Szegediek Kategória:Magyar orvosok Kategória:Magyar virológusok Kategória:Magyar professor emeritusok Kategória:Magyar női tudósok Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjének kitüntetettjei Kategória:Századik életévüket betöltött magyarok