Matthew George Reeves (Rockville Centre, New York, 1966. április 27. –) amerikai forgatókönyvíró, filmrendező és filmproducer.
Filmrendezőként 2008-ban debütált a Cloverfield című sci-fivel, ezt követte 2010-ben az Engedj be! című romantikus horror. Két, kritikailag sikeres A majmok bolygója-folytatás elkészítése is az ő nevéhez fűződik: A majmok bolygója: Forradalom (2014) és A majmok bolygója: Háború (2017).
2017 februárjában jelentette be a Warner Bros., hogy Reeves forgatókönyvíróként és rendezőként jegyzi majd a 2022-ben bemutatott, DC-moziuniverzumban játszódó Batman című filmet.
A filmezés mellett J. J. Abramsszel közösen ő alkotta meg az 1998–2002 között futó Felicity című televíziós drámasorozatot.
Gyermekkora és kezdeti munkássága
Reeves New York állam Rockville Centre nevű településén született és Los Angelesben nőtt fel. Nyolcévesen kezdett filmkészítéssel foglalkozni, nemsokára összebarátkozott a vele egykorú és hasonló érdeklődésű, később szintén filmes pályát választó J. J. Abramsszel. Tizenhárom évesen a Z Channel elnevezésű, amatőr filmesek számára műsoridőt biztosító tévécsatorna számára készítettek rövidfilmeket. Pár évvel később Steven Spielberg megbízásából annak Super 8 filmre vett műveit vették át videoszalagra és össze is barátkoztak az ekkor már neves rendezővel.
A Dél-kaliforniai Egyetem hallgatójaként készítette el az 1991-1992-es szemeszterben díjnyertes, Mr. Petrified Forest című rövidfilmjét (az alkotás később az 1994-ben megjelent Future Shock című horror-antológia része lett). Szintén egyetemi hallgatóként részt vett a későbbi Száguldó erőd (1995) című akciófilm forgatókönyvének megírásában is. A diploma megszerzését követően Reeves a David Schwimmer és Gwyneth Paltrow főszereplésével készült Julie DeMarco című 1996-os romantikus filmmel debütált, mint hivatásos filmrendező.
Pályafutása Reeves és Abrams alkotta meg az 1998 és 2002 között sugárzott Felicity című televíziós drámasorozatot. Reeves több epizódot rendezőként is jegyez, valamint más sorozatokban is vállalt rendezéseket – például a Viszonyokban és a Gyilkos utcákban.
2008-ban rendezte meg a Cloverfield című sci-fi-szörnyfilmet, Abrams produceri segédletével. A film két folytatásában – Cloverfield Lane 10 (2016), The Cloverfield Paradox (2018) – Reves vezető producerként vett részt. Forgatókönyvíróként és rendezőként az ő nevéhez fűződik az azonos című 2008-as svéd film remake-je, a 2010-es Engedj be!.
A 2010-es évek elején jelentették be, miszerint Reeves filmet rendez a klasszikussá vált Alkonyzóna című sorozatból. Később azonban lemondott a rendezés jogáról, helyette a 2014-ben bemutatott A majmok bolygója: Forradalom című filmet rendezte meg, illetve annak 2017-es A majmok bolygója: Háború című folytatását.
A tervek szerint 2021-ben jelenik meg Reeves rendezésében egy újabb Batman-film.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Feladatkör Megjegyzések Rendező Forgatókönyv Producer 1994 Future Shock „Mr. Petrified Forrest” szegmens 1995 Száguldó erőd Under Siege 2: Dark Territory 1996 Julie DeMarco The Pallbearer 2000 A bűn állomásai The Yards 2008 CloverfieldCloverfield 2010 Engedj be! Let Me In 2014 A majmok bolygója: Forradalom Dawn of the Planet of the Apes 2016 Cloverfield Lane 10 10 Cloverfield Lane 2017 A majmok bolygója: Háború War for the Planet of the Apes társíró: Mark Bomback 2018 The Cloverfield Paradox 2021 Anya kontra androidok Mother/Android 2022 Batman The Batman 2024 Légi csibészek Lift
Televízió Viszonyok (Relativity) – rendező (1 epizód, 1997) Gyilkos utcák (Homicide: Life on the Street) – rendező (1 epizód, 1997) Gideon's Crossing – rendező (1 epizód, 2000) Felicity (1998–2002) – megalkotó, vezető producer (62 epizód) Csodák (Miracles) – rendező (1 epizód, 2003) Kötelező ítélet (Conviction) – rendező (1 epizód, 2006) The Passage (2019) – vezető producer (4 epizód)
Rendezéseinek fogadtatása Film Rotten Tomatoes Metacritic CinemaScore Költségvetés Bevétel Cloverfield 77% (204 kritika) 64 (37 kritika) C 25 millió dollár 170,8 millió dollár Engedj be! 88% (226 kritika) 79 (35 kritika) C+ 20 millió dollár 24,1 millió dollár A majmok bolygója: Forradalom 90% (288 kritika) 79 (48 kritika) A- 170 millió dollár 710,6 millió dollár A majmok bolygója: Háború 93% (299 kritika) 82 (50 kritika) A- 150 millió dollár 490,7 millió dollár
Fordítás
Jegyzetek
További információk
Kategória:1966-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai filmrendezők Kategória:Amerikai televíziós rendezők Kategória:Amerikai forgatókönyvírók Kategória:Amerikai filmproducerek Kategória:New York államiak