Bankovci falu Horvátországban Verőce-Drávamente megyében. Közigazgatásilag Izdenchez tartozik.

Fekvése Verőcétől légvonalban 53, közúton 61 km-re délkeletre, községközpontjától 2 km-re délkeletre, Szlavónia középső részén, a Drávamenti-síkságon, Izdenc és Feričanci között, a Ribnjak-patak partján fekszik.

Története A település feltehetően a 16. században török uralom idején keletkezett Boszniából érkezett katolikus vallású sokácok betelepítésével, akik a környező földeket művelték meg. 1564-ben „Bankowcze” néven a raholcai uradalomhoz tartozó települések között említik. Tímár György: Királyi Sziget – Szigetvár várgazdaságának iratai 1546-1565. 379. o. Szlavónia területével együtt az 1683 és 1699 közötti háború során szabadult fel a török uralom alól. 1722-ben III. Károly király a raholcai uradalommal együtt gróf Cordua d' Alagon Gáspár császári tábornoknak adományozta. 1730-ban Pejácsevich Antal, Miklós és Márk vásárolták meg tőle, majd 1742-ben a raholcai uradalommal együtt a Mihalovics családnak adták el.

Az első katonai felmérés térképén „Dorf Bankovcze” néven találjuk. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Bankovcze” néven szerepel. Lipszky János: Repertorium locorum obiectorumque: in XII. tabulis Mappae regnorum... 33. o. Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Bankovcze” néven 38 házzal, 213 katolikus vallású lakossal találjuk.Nagy Lajos: Notitiae politico-geographico-statisticae inclyti regni Hungariae, partiumque eidem adnexarum 62. o. Buda, 1829. 1857-ben 247, 1910-ben 532 lakosa volt. 1910-ben a népszámlálás adatai szerint lakosságának 46%-a horvát, 36%-a magyar, 16%-a német anyanyelvű volt. Verőce vármegye Nekcsei járásának része volt. Az első világháború után 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. 1991-ben lakosságának 81%-a horvát, 10%-a szerb nemzetiségű volt. 2011-ben 124 lakosa volt.

Lakossága Lakosság változása- Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001. 1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011 247 267 306 444 462 532 543 478 434 429 394 339 241 242 167 124

Jegyzetek

Források A község hivatalos honlapja A második katonai felmérés térképe Az első katonai felmérés térképe

További információk A megye turisztikai irodájának honlapja A község rendezési terve

Kategória:Verőce-Drávamente megye települései