A Most van most 2019-ben bemutatott magyar filmvígjáték-dráma, melyet saját és felesége, Szajki-Vörös Adél forgatókönyvéből Szajki Péter rendezett. A főbb szerepekben Tompos Kátya, Mohai Tamás, Básti Juli, Scherer Péter és Mészáros András látható.

Magyarországon 2019. március 7-én mutatták be a mozikban a Romis Film forgalmazásában.

Cselekmény

Egy Szilvi nevű lány megszökik az esküvőjéről és egy szabadnapos taxis, Petya autójával menekül. Egyetlen nap alatt körbeutazzák Budapestet, és annak közvetlen környékét, sőt még a Balaton-felvidékre is eljutnak. Ezalatt kezdik egyre jobban megismerni egymást.

A felfokozott idegállapotban lévő Szilvi hirtelen ötlettől vezérelve szökik el esküvőjéről. Az elköteleződéstől és a megváltoztathatatlantól való félelem hajtja. Felteszi magában a kérdést, hogy tényleg azzal a férfival akarja-e leélni az életét. Ezért a taxival felkeresi azt a két exbarátját a múltjából, akikkel valamiért szakított. Most a sarkára akar állni, de már mindenki máshol tart a saját életében.

Petya rendkívül laza, humoros és intelligens srác, ugyanakkor érző szívű ember is, aki megunta a jogász pályát és helyette kezdett el taxisként dolgozni. A kalandok során Petya is átértékeli saját jövőjét és komoly elhatározást hoz.

Szereplők

Szilvi, szökött menyasszony – Tompos Kátya Petya, taxisofőr – Mohai Tamás Szilvi anyja – Básti Juli pincér – Scherer Péter Tamás, vőlegény – Mészáros András Róbert, Szilvi volt barátja – Zrinyi Gál Vince Róbert felesége – Rainer-Micsinyei Nóra Nomi, énekes, Szilvi volt barátja – Kovács Lehel Tina, Petya menyasszonya – Lovas Rozi Nagyi, Petya nagymamája – Andai Kati Karcsi, Petya apja – László Zsolt Magdi, Petya anyja – Nyakó Júlia Noel, Petya fia – Molnár Benedek Lehel biztonsági őr – Faragó András botmixeres férfi – Elek Ferenc botmixeres nő – Járó Zsuzsa Géza bá – Borbiczki Ferenc Tibesz – Takács Zalán Zotya – Lukács Dániel Gubó – Tóth András

A film készítése 2018 nyarán és kora őszén forgatták Budapesten, illetve a Balaton-felvidéken. A film összetett kérdést boncolgat, a kallódó Y generáció én- és útkeresési, valamint párkapcsolati problémáit igyekszik feltárni.

Jegyzetek

Források http://www.origo.hu/filmklub/20180831-most-van-most-forgatasi-riport.html?pIdx=1 https://www.moziverzoom.hu/most-van-most/

További információk

Filmelőzetes

Kategória:2019 filmjei Kategória:Magyar romantikus filmvígjátékok Kategória:Magyar romantikus filmdrámák Kategória:Road movie-k Kategória:Taxizással kapcsolatos filmek