Sarah Caroline Olivia Colman (Norwich, Anglia, 1974. január 30. –) Oscar-, Emmy-, háromszoros Golden Globe- és négyszeres BAFTA-díjas brit színésznő.

A Bristol Old Vic Színházi Iskolában diplomázott, karrierje kezdetén pedig elsősorban a televíziós filmek kerültek előtérbe. Az áttörést Sophie Chapman szerepe hozta meg számára a Channel 4-en futó Peep Showban (2003–2015). Fontosabb televíziós sorozatai a Green Wing (2004–2006), a Beautiful People (2008–2009), a Rev. (2010–2014), a Twenty Twelve (2011–2012) és a Bolhafészek (2016–). A Peep Showban David Mitchell és Robert Webb mellett szerepelt.

2013-ban BAFTA-díjra, mindkét díjat elnyerte. Az Éjszakai szolgálat című 2016-os televíziós sorozatban nyújtott alakításáért Emmy-díjra és Golden Globe-díjra is jelölték.

A 2011-es Tyrannosaurban Hannah szerepének megformálásáért kapott pozitív kritikát. Jelentős filmjei még a Vaskabátok, A Vaslady, és a A király látogatása. Utóbbi filmben Bowes-Lyon Erzsébet brit királyné karakterét formálta meg. Az ezt követő években szerepelt a Locke – Nincs visszaút, a The Thirteenth Tale és A homár című filmekben is. A legjelentősebb szakmai elismeréseket a 2018-as A kedvenc című film hozta el neki, amelyben az Anna brit királynő szerepében nyújtott alakításáért 2019-ben legjobb női főszereplő kategóriában BAFTA-díjat, Golden Globe-díjat és Oscar-díjat nyert.

Ezután ívelt fel igazán a karrierje, 2021-ben női mellékszereplőként újabb Oscar-díjra jelölték Az apa című filmjéért, majd a következő évben Maggie Gyllenhaal Az elveszett lány című lélektani filmdrámájában szállt újra versenybe az aranyszobrocskáért. 2022-ben főszerepet játszott Sam Mendes A fény birodalma című, önéletrajzi ihletésű brit filmdrámában, mellyel újabb Golden Globe-jelölést kapott.

Gyermekkora és iskolái Colman Norwichban, Norfolkban született Mary Leakey és Keith Colman gyermekeként. A Norwich High School for Girls és a Gresham’s School tanintézeteiben végezte iskoláit. Első szerepe Jean Brodie megformálása volt a Miss Jean Brodie virágzása című novella adaptációjában az iskolai színjátszókörben, 16 évesen. Édesanyja ráhatására ekkor abbahagyta a balettet, amelyet gyermekkora óta űzött, hogy teljes egészében a színészi pályára koncentrálhasson.

Felsőfokú tanulmányait a Bristol Old Vic Theatre Schoolban, majd 1999-től a Cambridge-i Egyetemen végezte, ahol tagja volt a Cambridge Footlights amatőr színjátszókörnek. Itt együtt lépett színpadra több későbbi színésztársával, így például David Mitchellel, Robert Webbel és Peter Serafinowiczcal.

Pályafutása Televízió és rádió Colman a BBC, az ITV és a Channel 4 számos televíziós műsorban szerepelt, mint például a Bruiser , Look Around You, Black Books, A hivatal, The Time of Your Life. Nagy-Britanniában rendszeresen szerepelt komédiákban, így például a BBC Radio 4 csatornán sugárzott Concrete Cow , Think the Unthinkable és The House of Milton Jones című műsorokban. A szintén a Radio 4-en futó Hut 33 című sorozatban ő volt Minka, a lengyel titkár hangja. A sorozat a története a második világháború idején játszódik. Szerepelt reklámokban is, így a Brit Autószövetség gépjármű-biztosításokkal foglalkozó kisfilmjében is feltűnt.

Számos produkcióba dolgozott együtt az Angliában Mitchell és Webb néven elhíresült komikuspárossal. 2003-ban csatlakozott hozzájuk először, amikor a Channel 4 vetíteni kezdte a Peep Showt. Ezt követően több televíziós és rádiós produkcióban fellépett a két humoristával. Ügynöke javaslatára később megszakította a munkakapcsolatot a párossal, és bár a Peep Showban még szerepelt, 2015-ben onnan is kilépett.

Colman 2004 és 2006 között visszatérő szereplője volt a Green Wing című komédiának. 2008 októberében és novemberében szerepelt a Beautiful People című sorozatban, ami Simon Doonan életét dolgozza fel, és amiben annak anyjának szerepét alakította. Több brit televíziós sorozatban vállalt epizódszerepeket, 2010-ben például feltűnt a Magyarországon is nagy sikerrel vetített Ki vagy, doki? című sci-fi sorozatban is. 2011-ben a BBC-n futó Exile-ben játszott többek közt John Simm és Jim Broadbent mellett.

2013-tól szerepelt a Broadchurchbrit televíziós bűnügyi drámasorozatban, ahol Ellie Miller karakterét alakította. A sorozat Dorset városban, Broadchurchben játszódik, egy közösség mindennapjait és egy gyilkosság körülményeit dolgozza fel. 2013-ban BAFTA-díjra jelölték Legjobb női főszereplő vígjáték kategóriában és Legjobb női mellékszereplő kategóriában. Mindkét díjat elnyerte. 2016-ban az Éjszakai szolgálatban nyújtott szerepéért jelölték az Emmy-díjra, a A legjobb női mellékszereplőnek (televíziós minisorozat vagy tévéfilm) kategóriában. Ugyanezért az alakításáért Golden Globe-díjat kapott 2017-ben. 2017 októberétől A Korona című televíziós sorozatban II. Erzsébet brit királynőt formálta meg a harmadik és a negyedik évadban. 2018-ban szerepelt a BBC minisorozatában, A nyomorultakban, amiért szintén pozitív kritikát kapott.

Film

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 2004 Terhelt Terkel Terkel in Trouble Terkel anyja (angol hangja) 2005 Zemanovaload tévéproducer One Day (rövidfilm) Ian anyja 2006 Confetti Confetti Joanna Roberts Solecki Janka 2007 Vaskabátok Hot Fuzz Doris Thatcher Kisfalvi Krisztina Grow Your Own Alice Anyád lehetnék I Could Never Be Your Woman fodrász Dog Altogether (rövidfilm) Anita 2009 Le Donk & Scor-zay-zee Olivia 2011 Tirannoszaurusz Tyrannosaur Hannah Arrietty – Elvitte a manó Arrietty Homily (angol hangja) A Vaslady The Iron Lady Carol Thatcher Kisfalvi Krisztina 2012 A király látogatása Hyde Park on Hudson Erzsébet királyné Bertalan Ágnes 2013 Az a bizonyos első év I Give It a Year Linda Locke – Nincs visszaút Locke Bethan Maguire (hangja) Orosz Anna 2014 Flörti dancing Cuban Fury Sam Garrett Kisfalvi Krisztina Mázli, a csodakutya Pudsey the Dog: The Movie Nelly (hangja) Farkas Zita Thomas, a gőzmozdony – A bátor mozdonyok kalandja Thomas & Friends: Tale of the Brave Marion (hangja) Hábermann Lívia The Karman Line (rövidfilm) Sarah 2015 A homár The Lobster szállodaigazgató Márton Eszter Thomas, a gőzmozdony – Az elveszett kincs legendája Thomas & Friends: Sodor's Legend of the Lost Treasure Marion (hangja) Hábermann Lívia London Road Julie 2017 Gyilkosság az Orient expresszen Murder on the Orient Express Hildegarde Schmidt Németh Kriszta 2018 A kedvenc The Favourite Anna brit királynő Kocsis Judit 2019 Azok, kik követik Them That Follow Hope Ráckevei Anna 2020 Az apa The Father Anne Kiss Eszter 2021 A Mitchellék a gépek ellen The Mitchells vs. the Machines PAL (hangja) Kiss Eszter Mothering Sunday Mrs. Niven The Electrical Life of Louis Wain narrátor Az elveszett lány The Lost Daughter Leda Caruso Bodor Böbe Hibás Ron Ron's Gone Wrong Donka (hangja) Zsurzs Kati 2022 Menekülés a boldogságba Joyride Joy A fény birodalma Empire of Light Hilary Small Kiss Eszter Scrooge: Karácsonyi ének Scrooge: A Christmas Carol A múlt karácsonyának szelleme (hangja) Pikali Gerda Csizmás, a kandúr: Az utolsó kívánság Puss in Boots: The Last Wish Mama medve (hangja) Kiss Eszter 2023 Mocskos kis levelek Wicked Little Letters Edith Swan Wonka Wonka Suvickné Szőlőskei Tímea 2024 Paddington Peruban Paddington in Peru Tisztelendő anya / Clarissa Cabot Kiss Eszter 2025 Rózsák háborúja The Roses Ivy Rose Kiss Eszter

Televízió Tévéfilm Év Cím Szerep 2003 The Strategic Humour Initiative több szereplő 2005 Angell's Hell Belinda 2007 The Grey Man Linda Dodds 2008 Hancock and Joan Marion Consuming Passion Janet Bottomley / Violetta Kiss 2012 Bad Sugar Joan Cauldwell 2013 The Suspicions of Mr Whicher: The Murder In Angel Lane Susan Spencer A tizenharmadik mese(The Thirteenth Tale) Margaret Lea The Five(ish) Doctors Reboot önmaga 2016 We're Going on a Bear Hunt (rövidfilm) anya (hangja)

Sorozat Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 2000 Bruiser több szereplő 6 epizód 2001 The Mitchell and Webb Situation több szereplő 5 epizód People Like Us Pamela Eliot 1 epizód Mr Charity stresszes anya 1 epizód Comedy Lab Linda 1 epizód 2002 Rescue Me Paula 1 epizód Holby Városi Kórház Holby City Kim Prebble 1 epizód A hivatal Office Helena 1 epizód 2003 Gash több szereplő 3 epizód Eyes Down Mandy Foster 1 epizód 2003–2015 Peep Show Peep Show Sophie Chapman 2004 Black Books Tanya 1 epizód Swiss Toni Linda Byron 1 epizód NY-LON Lucy 1 epizód Coming Up recepciós 1 epizód 2004–2006 Green Wing Harriet Schulenburg 18 epizód 2005 Look Around You Pam Bachelor 6 epizód Robinsonék The Robinsons Connie 1 epizód Murder in Suburbia Ellie 1 epizód ShakespeaRe-Told Ursula 1 epizód 2006–2008 That Mitchell and Webb Look több szereplő 13 epizód 2007 The Time of Your Life Amanda 6 epizód 2008 Szerelmi bájital Love Soup Penny 1 epizód 2008–2009 Beautiful People Debbie Doonan 12 epizód 2008–2018 Would I Lie to You? önmaga vetélkedő 2009 Skins Skins Gina Campbell 1 epizód Kisvárosi gyilkosságok Midsomer Murders Bernice 1 epizód Mister Eleven Beth Paley 2 epizód 2010 Ki vagy, doki? Doctor Who anya 1 epizód 2010–2014 Rev. Alex Smallbone 19 epizód 2011 Száműzetés Exile Nancy Ronstadt 3 epizód 2011–2012 Twenty Twelve Sally Owen 10 epizód 2012 Accused Sue Brown 1 epizód 2013–2017 Broadchurch DS Ellie Miller 24 epizód 2013 Run Carol 2 epizód 2014 Big Ballet narrátor 3 epizód The 7.39 Maggie Matthews 2 epizód W1A Sally Owen 1 epizód The Secrets Pippa 1 epizód Mr. Sloane Janet Sloane 6 epizód This is Jinsy Joan Jenkins 1 epizód 2014–2018 Thomas, a gőzmozdony Thomas & Friends Marion (hangja) 9 epizód 2016 Tömény történelem Drunk History Ethel Le Neve 1 epizód Éjszakai szolgálat The Night Manager Angela Burr 2016–2018 Flowers Deborah Flowers 12 epizód The Secret Life of the Zoo narrátor 1-5. évad 2016–2019 Bolhafészek Fleabag keresztanya 9 epizód 2017 Inside Dior narrátor 2 epizód 2018 The Super Squirrels narrátor 1 epizód Watership Down Strawberry (hangja) 4 epizód 2019 A nyomorultak Les Misérables Madame Thénardier 2019–2020 A Korona The Crown II. Erzsébet brit királynő 2020 A Simpson család The Simpsons Lily (hangja) 1 epizód 2021 Titkok a kertben Landscapers Susan Edwards 4 epizód (vezető producer) 2022– Fülig beléd zúgtam Heartstopper Sarah Nelson 2023 Titkos invázió Secret Invasion Sonya Falsworth 2023–2024 A mackó The Bear Terry séf

Filmes díjai és jelölései

megnyert díjak 2017 – Golden Globe-díj a legjobb női mellékszereplőnek (televíziós sorozat, televíziós minisorozat vagy tévéfilm) (Éjszakai szolgálat) 2019 – Oscar-díj a legjobb női főszereplőnek (A kedvenc) 2019 – BAFTA-díj a legjobb női főszereplőnek (A kedvenc) 2019 – Golden Globe-díj a legjobb női főszereplőnek – filmmusical vagy vígjáték (A kedvenc) 2020 – Golden Globe-díj a legjobb női főszereplőnek – drámasorozat (A Korona) 2021 – Primetime Emmy-díj a legjobb női főszereplőnek (drámasorozat) (A Korona)

jelölések 2016 – Primetime Emmy-díj a legjobb női mellékszereplőnek (televíziós minisorozat vagy tévéfilm) (Éjszakai szolgálat) 2019 – Screen Actors Guild-díj a legjobb női főszereplőnek (A kedvenc) 2019 – Primetime Emmy-díj a legjobb női mellékszereplőnek (vígjátéksorozat) (Bolhafészek) 2020 – Screen Actors Guild-díj a legjobb színésznőnek (drámasorozat) (A Korona) 2020 – Primetime Emmy-díj a legjobb női főszereplőnek (drámasorozat) (A Korona) 2021 – Oscar-díj a legjobb női mellékszereplőnek (Az apa) 2021 – Golden Globe-díj a legjobb női mellékszereplőnek (Az apa) 2021 – Screen Actors Guild-díj a legjobb női mellékszereplőnek (Az apa) 2021 – Golden Globe-díj a legjobb női főszereplőnek – drámasorozat (A Korona) 2021 – Screen Actors Guild-díj a legjobb színésznőnek (drámasorozat) (A Korona) 2022 – Golden Globe-díj a legjobb női főszereplőnek – filmdráma (Az elveszett lány) 2022 – Screen Actors Guild-díj a legjobb női főszereplőnek (Az elveszett lány) 2022 – Oscar-díj a legjobb női főszereplőnek (Az elveszett lány) 2023 – Golden Globe-díj a legjobb női főszereplőnek – filmdráma (A fény birodalma) 2024 – Primetime Emmy-díj a legjobb vendégszínésznőnek (vígjátéksorozat) (A mackó)