Kiss László (született: Kis László, külföldön: Ladislao Kish, ritkábban László Kish illetve Laslo Kish; Debrecen, 1904. február 15.Születése bejegyezve a debreceni állami születési akv. 347/1904. folyószáma alatt. – 1990 után) magyar származású olasz filmrendező, forgatókönyvíró, színész.
Élete
Kis Adolf kávéház-tulajdonos és Geiger Irma fiaként született. Budapesten tanult színházi színésznek, majd újságíróként és színházi asszisztensként is dolgozott. Ezután kezdett filmezni. 1928-tól 1935-ig Franciaországban, Angliában és Argentínában, ahol segédrendező és vágó volt.
1940-ben telepedett le Olaszországban, ahol több film rendezője és forgatókönyvírója.
Filmjei
1933 – Los tres Berretines (~A három amatőr, argentin vígjáték) – egyik rendező John Alton, César José Guerrico, Luis Romero Carranza és Enrique Susini mellett 1940 – Piccolo alpino (~A kis túrázó, olasz háborús filmdráma Salvatore Gotta azonos című regényéből, rendezte: Oreste Biancoli) – művészeti vezető 1940 – Il sogno di tutti (~Mindenki álma, olasz filmdráma) – rendező Oreste Biancolival, forgatókönyvíró 1942 – I sette peccati (~A hét főbűn, olasz filmdráma Nagyiványi Zoltán novellájából) – rendező, forgatókönyvíró többekkel 1942 – La signorina (~A kisasszony, olasz filmdráma) – rendező 1942 – Notte di fiamme (~Lángok éjszakája, olasz filmdráma) – rendező, forgatókönyvíró 1944 – Finalmente sì (~Végül igen, olasz filmdráma) – rendező 1956 – Il cavaliere dalla spada nera (~A fekete kard lovagja, olasz romantikus kalandfilm) – rendező mint Laslo Kish
Színész 1992 – Das Nest (~ ’A fészek’, nyugatnémet romantikus televíziós vígjáték sorozat), Diebe unter uns (’Tolvajok közöttünk’) című epizód ... Herbert
Források
Kiss László – Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) 439. o. online
Jegyzetek
További információk Magyar filmesek a világban – Hungarians in film. Szerk. Gelencsér Gábor. Bp., Magyar Filmunió, 1996 Magyar filmlexikon. Szerk. Veress József. Bp., Magyar Nemzeti Filmarchivum, 2005
Kategória:1904-ben született személyek Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar filmrendezők Kategória:Magyar forgatókönyvírók Kategória:A 20. században elhunyt személyek Kategória:Magyar emigránsok Olaszországban