Vlagyimir Iljics Lenin Az imperializmus mint a kapitalizmus legfelső foka című, mintegy 140 oldalas tanulmányát 1916-ban, zürichi tartózkodása idején írta, és az 1917-es februári orosz forradalom, a cári hatalom megdöntése után jelent meg Petrográdon 1917 áprilisában. A szerző fő célként azt tűzte maga elé, hogy bemutassa az imperializmus és a kor tőkés világgazdasága egészének szerepét az első világháború kitörésében. A könyv a marxizmus–leninizmus imperializmus-elméletének egyik alapvető munkája.
A mű történetéhez Lenin könyvét a kor általánosan elfogadott statisztikai adatai, polgári közgazdászok elemzései alapján írta azzal a céllal, hogy a tanulmány nyilvánosságra kerülhessen a cári orosz cenzúra körülményei között is,, de erre végül nem került sor. 1920-ban Lenin a könyv francia és német kiadásához írt előszavában már részletesebben foglalkozik politikai kérdésekkel, az imperializmus szerepével a világháború kirobbantásában, a „barbár és aljas” versailles-i békerendszerrel, Karl Kautsky nézeteinek bírálatával.
Lenin már 1915 második felében megkezdte az előmunkálatokat könyvéhez, amihez végül 148 könyvet és 49 különböző folyóirat 232 cikkét dolgozta fel. Saját közlése szerint művére a legnagyobb hatással John Atkinson Hobson Imperialismus (1902) és Rudolf Hilferding Das Finanzkapital című műve volt.
A könyvet Lenin 1918. január és június között írta meg. A francia és a német kiadáshoz írt előszó a Kommunyisztyicseszkij Internacional című folyóirat 18. számában jelent meg először 1921-ben. Az írás címe eredetileg Az imperializmus mint a kapitalizmus legújabb szakasza (az orosz eredetiben Империализм, как новейший этап капитализма) volt. Csak 1929-ben kapta a sztálinista doktrínának jobban megfelelő, később általánosan elfogadottá vált címét.
Az imperializmus meghatározása Az imperializmust Lenin röviden monopolkapitalizmusként határozta meg, azaz a kapitalizmus olyan szakaszaként, amelyre jellemző egyrészt a finánctőke uralkodó szerepe, azaz néhány monopolhelyzetben lévő nagybank és az ipari monopóliumok összefonódása, valamint a gyarmatosítás új szakasza, amelyben néhány nagyhatalom már teljes mértékben felosztja egymás között a világ erre alkalmas területeit (szemben a korábbi, viszonylag akadálytalan terjeszkedéssel a más tőkés államok által addig el nem foglalt területeken).
Bővebb, pontosabb megfogalmazásképpen Lenin meghatározza az imperializmus öt fő ismérvét:
a termelés és a tőke koncentrációja, a gazdasági monopóliumok létrejötte; a banktőke egybeolvadása az ipari tőkével, így a finánctőke és az ezen alapuló fináncoligarchia kialakulása; különösen jelentőssé válik a tőkekivitel, szemben az árukivitel korábbi döntő szerepével; a tőkés monopóliumok nemzetközi szövetségeinek kialakulása, a világ gazdasági felosztása; a világ területei felosztásának befejeződése a legnagyobb tőkés hatalmak között (és az újrafelosztásért meginduló harc).
Magyarul
Az imperializmus mint a kapitalizmus legfelsőbb foka. Népszerű vázlat; Idegennyelvű Irodalmi Kiadó, Moszkva, 1945 Az imperializmus, mint a kapitalizmus legfelsőbb foka. Népszerű vázlat; RKP, Kolozsvár, 1946 Az imperializmus, mint a kapitalizmus legfelsőbb foka. Népszerű vázlat; Szikra, Bp., 1948 (A marxizmus-leninizmus kis könyvtára) Az imperializmus, mint a kapitalizmus legfelsőbb foka. Népszerű vázlat; Testvériség-Egység, Noviszád, 1950 (A marxizmus-leninizmus könyvei) Az imperializmus, mint a kapitalizmus legfelsőbb foka; Pravda, Bratislava, 1951 (A marxizmus-leninizmus könyvtára) Az imperializmus, mint a kapitalizmus legfelsőbb foka; Könyv- és Folyóiratkiadó, Uzshorod, 1951 Az imperializmus, mint a kapitalizmus legfelsőbb foka; Politikai Kiadó, Bukarest, 1959 (Marxista-leninista könyvtár) Az imperializmus mint a kapitalizmus legfelsőbb foka; sajtó alá rend. a marxizmus-leninizmus klasszikusainak szerkesztősége; Kossuth, Bp., 1967 (A marxizmus-leninizmus klasszikusainak kiskönyvtára) Az imperializmus, mint a kapitalizmus legfelsőbb foka. Népszerű tanulmány; Kárpáti–Kossuth, Uzshorod–Bp., 1977
Jegyzetek
Fordítás
Források
További információk Der Imperialismus als höchstes Stadium des Kapitalismus. Kritikai kiadás Dietmar Dath és Christoph Türcke tanulmányaival, Wladislaw Hedeler és Volker Külow kommentárjaival, Berlin, Verlag 8. Mai GmbH, 2016, .
Kategória:Közgazdasági könyvek Kategória:Politika Kategória:1917 könyvei