Alex Meret (Udine, 1997. március 22. –) olasz utánpótlás válogatott labdarúgókapus, a Napoli kapusa.

Pályafutása Udinese és SPAL Az udinei születésű Alex Meret végigjárta a klub utánpótlás csapatait, majd a 2015-2016-os szezont megelőzően felkerült az Udinese Calcio első csapatának keretéhez, ahol Orésztisz Karnézisz mögött a csapat második számú kapusa lett. 2015. december 2-án, az Atalanta elleni Olasz Kupa mérkőzésen debütált a felnőttek között.

2016 júliusában a másodosztályú SPAL csapatához került kölcsönbe. 2016. augusztus 27-én, a Benevento elleni 2-0-ra megnyert bajnokin mutatkozott be a csapatban. A szezon folyamán 30 mérkőzésen védte a SPAL kapuját, amely megnyerte a Seria B küzdelmeit és feljutott az élvonalba.

A SPAL a következő szezonra is kölcsönvette őt, azonban sérülések miatt nem állhatott csapata rendelkezésére. Visszatérését követően az addig nagyszerű teljesítményt nyújtó Alfred Gomissal kellett megküzdeni a csapatba kerülésért. Az élvonalban végül 2018. január 20-án lépett pályára először az Internazionale elleni 1-1-es döntetlen alkalmával.Spal, infortunio alla spalla per Meret: incerti i tempi di recupero sport.sky.it Április közepén vállműtéten esett át, az idény során 13 bajnokin szerepelt.

Napoli 2018 nyarán a Napoli szerződtette. A szezont megelőzően újabb sérülést szenvedett, így csak 2018. december 8-án játszhatott először új csapatában a Frosinone ellen 4-0-ra megnyert bajnokin. 2019. február 14-én a nemzetközi kupaporondon is bemutatkozhatott a Zürich elleni Európa-liga mérkőzésen.

A válogatottban 2016-ban részt vett az U19-es Európa-bajnokságon, ahol a döntőig jutott csapatával, de ott vereséget szenvedtek a Kylian Mbappéval felálló franciáktól. Bekerült a torna All-Star csapatába is.

2017 márciusában Antonio Conte meghívta a felnőtt válogatott keretébe is.

2018. március 22-én az U21-es válogatottban védett a norvégok elleni barátságos mérkőzésen.

2024. június 6-án bekerült a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokságra utazó végleges keretbe.

Statisztika Klubcsapatokban 2024. május 26-án frissítve.

KlubSzezonBajnokságKupaNemzetköziEgyébÖsszesenBajnokságPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólUdinese Calcio2015–16Serie A0020——20SPAL 2016–17Serie B30020——3202017–18Serie A13000——130Összesen430200000450Napoli2018–19Serie A1401060—2102019–202201060—2902020–212201050002802021–22701070—1502022–2334010100—4502023–24310008000390Összesen130050420001770Összesen173090420002240

Sikerei, díjai Klub SPAL Serie B: 2016–17

Napoli Serie A: 2022–23 Olasz kupa: 2019–20

Válogatott Olaszország Európa-bajnokság: 2020

Egyéni Primavera Girone B, Az év kapusa: 2014–15 Serie B, Az év kapusa: 2016–17 U19-es labdarúgó-Európa-bajnokság, az All-Star csapat tagja: 2016

Jegyzetek

Kategória:1997-ben született személyek Kategória:Olasz labdarúgók Kategória:Labdarúgókapusok Kategória:Az Udinese labdarúgói Kategória:A SPAL 1907 labdarúgói Kategória:Az SSC Napoli labdarúgói Kategória:A Serie B labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:A 2020-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2024-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Európa-bajnok labdarúgók Kategória:Olasz bajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek