Nagykovácsi Ilona (Jászárokszállás, 1910. január 27. – Toronto, 1995. június 10.) magyar előadóművész, kora szóhasználatával „dizőz”. Második férje Polgár Tibor zeneszerző, karmester; legtöbb dala is tőle származik.

Élete Korábban artista volt és énekelni tanult, majd Rákosi Szidi színiiskoláját végezte el. A Royal Orfeum tagja lett. 1933-ban az Andrássy úti és a Magyar Színház, 1934-től a Terézkörúti Színpad tagjaként szerepelt. 1943-tól a Madách Színházban lett tag. 1944–45-ben Tátra utcai lakásában bújtatta Polgár Tibort, akivel a második világháború után összeházasodott. A következő években a Belvárosi Színház (Molnár Ferenc: Játék a kastélyban – AnnieSzínházi adattár), a Pódium Kabaré, majd a Vidám Színpad tagja lett és kávéházakban is énekelt. 1961-ben férjével az NSZK-ba disszidált. 1964-től Kanadában éltek. Otthonuk az emigráns amerikai magyar művészek találkozóhelye volt.Dénes Dóra: Varnus Xavér: Házasságban öt év után kúrni illetlenség = Velvet 2009. április 8.

Drámai erővel énekelte nagy költők (Ady, Géraldy, Villon) megzenésített verseit. Egyéni stílusú előadóestjei műfajteremtő erejűek voltak mind a magyar rádióban, mind a színpadon.

Filmszerepei Maga lesz a férjem (1937) – énekesnő Gyurkovics fiúk (1940-41) – az énekesnő az Orfeumban Fény és árnyék (1943) – Kende Éva

Dalai A boldogság dala (Nem akartam mást) A két kalap A nagyherceg A szerelem dala A tenger (La mer) Akit sodor az ár Álmomban a mennyországban (Horváth Jenő) Bár volna száz szivem Begin the beguine Bella Itáliában Bizonyos hogy magával én Bombázó induló - Zúg-búg a bombázógép Csupa vágyakozás a szívem Csupán egy perc (Adios Muchachos) Egy dalt súg a szél (Száz éve már) Egy kicsi tűz (Begin the beguine) Egy kis régi utcán (Il Pleut Sur La Route) Egyetlen csók Érzem, hazudni fogok neked Estharang Esti kertben Ez a perc Ez lett a vesztünk Falevél, falevél Fehér galamb (La paloma) Fekete hajú kis gimnazista Gondolsz-e rám Gyűlöllek Ha ismerősök beszélnek rólad Hadak útján Harangszerenád Harangvirág Havannában Holdvilágos éjszakán I Fell I Shall Tell You Isten oltókése John Anderson, szívem Jóska válasza Panninak (Pannikám, megkaptam leveled) Jöhet-e még valaki más Jön a fehér karácsony Juditka Juliskám Kár, hogy búcsú lett a vége Két álmos ember Két kalap Két kis felhő Kint a tengeren La Cumparsita Ma este nem gondoltam rád Mama Már néha gondolok a szerelemre Márikám (Lili Marleen) Messze százezer csillag ég Mi lesz velem, ha elhagysz Miért Míg álom szál - Narcissus Minden délután Mire gondol hadnagy úr Nausikaa Ne bántsd a magyart Nem kell a szó Ó, ha egyszer én is Ó, mért is láttalak meg Odalenn délen (South of the border) Olyan szerelmes vagyok beléd Őszi álom Panni üzenet a harctérre (Jóska lelkem, elküldöm tenéked) Pókháló Rió Rita Semmi sem történt talán(La vie en rose) Si, si, si (Penny szerenád) Szenyorita Szeptember Szeretlek míg csak élsz Szívdobogás(Kihült a szívem rég) Szívemből égő muzsika száll Tango Bolero Te vagy a napfény (1944) Te vagy az igazi mégis Tengerész, ó szívem tengerész Toselli szerenádja Várlak én (J' attendrai) Zúg a zene

Magyar Rádió Nagykovácsy Ilona énekelte

Kemény Egon – Juhász Gyula: Testamentom Kemény Egon – Juhász Gyula: Milyen volt... A Rádiózenekart (46 tagú) Polgár Tibor vezényelte. Kemény Egon – Juhász Gyula: Szerelem? Kemény Egon – Kosztolányi Dezső: A lámpagyújtó éneke

Diszkográfia [csak a CD-n megjelent felvetélek] Ez lett a vesztünk. Nagykovácsi Ilona dalai (2002) Rózsavölgyi és Társa RÉTCD 017 Énmellettem elaludni nem lehet. Polgár Tibor dalai Rózsavölgyi és Társa RÉTCD 57 [négy dal Nagykovácsi Ilonával]

Könyve Fény és árnyék. Toronto, 1982. Vörösváry Publishing.

Jegyzetek

Források https://www.hangosfilm.hu/filmenciklopedia/nagykovacsi-ilona Vadász Ferenc: Fájdalmas veszteségeink = Szombat 1993. november 1. Pőcze Attila gyűjteménye

Kategória:Magyar könnyűzenei előadók Kategória:Magyar színésznők Kategória:Magyar énekesek Kategória:1910-ben született személyek Kategória:1995-ben elhunyt személyek Kategória:Nevet változtatott magyar személyek Kategória:Magyar nők Kategória:Magyar emigránsok Németországban Kategória:Magyar emigránsok Kanadában Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek