Az Ázsia Expressz második évada, a TV2 utazós reality, valóságshow műsora. Műsorvezetője változatlanul Ördög Nóra.
A második évad győztese Horváth Gréta és Meggyes Dávid voltak.
Történet 2019-ben újabb hét páros vállalkozott arra, hogy belevág az egzotikus kalandba, azaz versenybe száll Srí Lanka, India és Thaiföld útvesztőin az akár 10 millió forintos fix fődíjért. Az új évadban olyan ismert duók csatlakoznak az utazós realityhez, akiket a való életben is szoros kötelék fűz egymáshoz. Ördög Nóra műsorvezetőt a családja ismét elkíséri Ázsiába.
A több ezer kilométeren át zajló játékban a taktikai elemek és a csoportos feladatmegoldások is a megszokottnál nagyobb megmérettetéseket rejtenek majd.
2019. augusztus 26-án került képernyőre az első adás.
Összesített eredmény
– A páros továbbjutott – A páros részt vesz a hajszán – A páros védettséget szerzett – A páros még versenyben van – A páros még nem volt versenyben – A páros átadta a versenyt a kieső párosnak – A páros részt vesz az elődöntőben – A páros részt vesz a döntőben – A győztes páros – A 2. helyezett – A 3. helyezett – A páros kiesett
Helyezés Páros 1. hét(augusztus 26–30.) 2. hét(szeptember 2–6.) 3. hét(szeptember 9–13.) 4. hét(szeptember 16–20.) 5. hét(szeptember 23–27.) 6. hét(szeptember 30 – október 4.) Státusz 1. Horváth Gréta és Meggyes Dávid Védett Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Elődöntő Döntő Győztes 2. Janicsák Veca és Ladányi Jancsó Ábel Továbbjutott Továbbjutott Továbbjutott Hajsza Hajsza Elődöntő Döntő 2. helyezett 3. Demcsák Zsuzsa és Kandász Andrea Hajsza Hajsza Hajsza Hajsza Hajsza Elődöntő 3. helyezett 4. Gáspár Evelin és Gáspár Zsolti Továbbjutott Védett Hajsza Védett Hajsza Kiesetta 3. héten-------------Visszajutott-------------Kiesettaz 5. héten 5. Hódi Pamela és Bereczki Krisztián Még nem volt versenyben Hajsza Hajsza Kiesetta 4. héten 6. Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor Továbbjutott Hajsza Védett Átadtaa 3. héten 7. Bereczki Krisztián és Bohos Kornél Hajsza Hajsza Kiesetta 2. héten 8. Hódi Pamela és Huszár Zsófi Hajsza Kiesettaz 1. héten
Az első héten Hódi Pamela és Huszár Zsófi esett ki a versenyből, de közülük egyikük folytathatja a versenyt a 3. héttől a következő kieső páros egyik tagjával. A lányok eldöntötték, hogy Hódi Pamela vállalja ezt be.
A második héten Bereczki Krisztián és Bohos Kornél esett ki a versenyből, de közülük egyikük folytathatja a verseny Hódi Pamelával a 3. héttől. A fiúk eldöntötték, hogy Bereczki Krisztián vállalja ezt be.
A harmadik héten Gáspár Evelin és Gáspár Zsolti esett ki a versenyből, de Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor nagylelkűen átadták nekik a helyüket a versenyben, kiestek helyettük.
Utazás Útvonal Országok Negombo, Srí Lanka – Thaiföld Srí Lanka, India, Thaiföld
Adás Ország Útvonal Kieső páros 1. Srí Lanka Negombo – 37 km – Pasyala – 27 km – Dambadeniya - 2. Dambadeniya – 100 km – Sigiriya Rock 3. Sigiriya Rock – 16 km – Dambulla – 84 km – Pinnawala 4. Pinnawala – 27 km – Kadugannawa – 18 km – Kandy 5. Kandy Hódi Pamela és Huszár Zsófi 6. India Varkala – 72 km – Kayamkulam – 25 km – Thottappally - 7. Thottappally – 54 km – Andhakaranazhy – 25 km – Kochi 8. Kochi – 87 km – Mullassery 9. Mullassery – 10 km- Kandanassery – 109 km – Calicut 10. Calicut Bereczki Krisztián és Bohos Kornél 11. Calicut – 22 km – Cheliya – 73 km – Kannur - 12. Kannur – 40 km – Iritty – 126 km – Gonikoppal – 89 km – Mysore 13. Mysore – 18 km – Srirangapatna – 16 km – Kunti Betta 14. Kunti Betta – 63 km – Channapatna – 60 km – Bengaluru 15. Bengaluru Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor 16. Pune -65 km- Lonavala - 17. Lonavala – 34 km – ND Studios 18. Karjat – 65 km – Mumbai -(éjszaka)- 19. Mumbai 20. Mumbai Hódi Pamela és Bereczki Krisztián 21. Thaiföld Ratchaburi – 26 km – Wat Khao Chong Phran – 120 km – Wat Tham Suea - 22. Wat Tham Suea – 27 km – Kancsanaburi – 49 km – Bo Phloi – 110 km – Suphan Buri 23. Suphan Buri – 96 km – Chai Nat – 60 km – Nakhon Sawan 24. Nakhon Sawan – 201 km – Phitsanulok – 125 km – Sukhothai 25. Sukhothai Gáspár Evelin és Gáspár Zsolti26.Lampang -191 km- Phayao -27.Phayao -112 km- Pa O Don Chai -27 km- Ruammit28.Ruammit -85 km- Tha Ton -27 km- Ruammit29.Tha Ton – 140 km – Doi Chiang Dao – 68 km – Tiger Kingdom – 2 km – Happy Buffalo Farm – 37 km – SuthepDemcsák Zsuzsa és Kandász Andrea30.Janicsák Veca és Ladányi Jancsó Ábel
Események
– Előnyjátékban résztvevés, védettség, medáljutalom – A páros védett – A páros részt vesz a hajszán – A páros továbbjutott – A páros kiesett – A páros részt vesz a döntőben – A 3. helyezett páros – A 2. helyezett páros – A győztes páros
Adás Párosok Hajsza Védett páros Esemény Kieső páros 1. páros 2. páros 3. páros 4. páros 5. páros 6. páros 7. páros 8. páros 1. páros 2. páros 3. páros 1. Janicsák Veca és Ladányi Jancsó Ábel Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor Hódi Pamela és Huszár Zsófi Gáspár Evelin és Gáspár Zsolti Bereczki Krisztián és Bohos Kornél Horváth Gréta és Meggyes Dávid Demcsák Zsuzsa és Kandász Andrea Előnyjáték 2. Horváth Gréta és Meggyes Dávid Védettség 3. Előnyjáték 4. Bereczki Krisztián és Bohos Kornél Demcsák Zsuzsa és Kandász Andrea Medáljutalom és Veszélyzóna 5. Hódi Pamela és Huszár Zsófi Hajsza Hódi Pamela és Huszár Zsófi 6. Előnyjáték 7. Gáspár Evelin és Gáspár Zsolti Védettség 8. Előnyjáték 9. Demcsák Zsuzsa és Kandász Andrea Bereczki Krisztián és Bohos Kornél Medáljutalom és Veszélyzóna 10. Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor Hajsza Bereczki Krisztián és Bohos Kornél 11.Hódi Pamelaés BereczkiKrisztián Visszajutás és Előnyjáték 12. Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor Védettség 13. Előnyjáték 14. Demcsák Zsuzsa és Kandász Andrea Gáspár Evelin és Gáspár Zsolti Medáljutalom és Veszélyzóna 15. Hódi Pamela és Bereczki Krisztián Hajsza & Átadás Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor 16. Medálvesztés és Előnyjáték 17. Gáspár Evelin és Gáspár Zsolti Medáljáték és Védettség 18. Előnyjáték 19. Hódi Pamela és Bereczki Krisztián Janicsák Veca és Ladányi Jancsó Ábel Medáljutalom, Medálszerzés és Veszélyzóna 20. Demcsák Zsuzsa és Kandász Andrea Hajsza Hódi Pamela és Bereczki Krisztián 21. Medálszerzés és Medáljáték 22. Párcsere, Medálszerzés, Medálvesztés és Medáljutalom 23. Medálszerzés és Medáljáték 24. Medálszerzés 25. Gáspár Evelin és Gáspár Zsolti Demcsák Zsuzsa és Kandász Andrea Janicsák Veca és Ladányi Jancsó Ábel Medáljutalom, Medálszerzés, Medálszámolás és Hajsza Gáspár Evelin és Gáspár Zsolti26.Elefántjáték27.Elefántjáték28.Elefántjáték29.Janicsák Veca és Ladányi Jancsó ÁbelHorváth Gréta és Meggyes DávidDemcsák Zsuzsa és Kandász AndreaElődöntőDemcsák Zsuzsa és Kandász Andrea30.Janicsák Veca és Ladányi Jancsó ÁbelHorváth Gréta és Meggyes DávidDöntőJanicsák Veca és Ladányi Jancsó Ábel
Srí Lanka
1. adás Előnyjáték
A versenyzőket felkeltették, útnak indították Srí Lanka egyik városából, Negombóból Pasyalán keresztül Dambadeniyába. Az első menet az előnyjátékért ment, az első három páros kerül be oda. A sorrend végül így alakult: Sorszám Páros 1. Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor 2. Gáspár Evelin és Gáspár Zsolti 3. Demcsák Zsuzsa és Kandász Andrea 4. Horváth Gréta és Meggyes Dávid 5. Hódi Pamela és Huszár Zsófi 6. Janicsák Veca és Ladányi Jancsó Ábel 7. Bereczki Krisztián és Bohos Kornél
Az előnyjáték győztese Gáspár Evelin és Gáspár Zsolti, így ők előnnyel indulnak a következő meneten, valamint kaptak egy medált, ami később nagy hasznukra lehet. Zálog az automatikus döntőbe jutáshoz.
2. adás Védettség
A második meneten a versenyzőknek Dambadeniyából a Sigiriya Rockhoz kellett utazniuk. A mai nap győztese védettséget szerez. Gáspár Evelin és Gáspár Zsolti előnnyel indult. A menet közben a versenyzőknek szállást kellett keresniük. A sorrend végül így alakult: Sorszám Páros 1. Horváth Gréta és Meggyes Dávid 2. Gáspár Evelin és Gáspár Zsolti 3. Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor 4. Janicsák Veca és Ladányi Jancsó Ábel 5. Hódi Pamela és Huszár Zsófi 6. Bereczki Krisztián és Bohos Kornél 7. Demcsák Zsuzsa és Kandász Andrea
Elsőként Demcsák Zsuzsa és Kandász Andrea futott be, de nem teljesítették a feladatukat, mindenki megelőzte őket. Így aztán Horváth Gréta és Meggyes Dávid érkezett be elsőként, védettek lettek, biztosan továbbjutottak a következő hétre. Szintén kaptak egy medált, s egy választási lehetőségük is akadt, méghozzá, hogy turistáskodnak a következő két menetben, vagy versenyzőkként játszanak. A döntésük a következő adásból derül ki.
3. adás Előnyjáték
Horváth Gréta és Meggyes Dávid a versenyzés mellett döntöttek. A versenyzők a Sigiriya Rocktól, Dambullán át Pinnawalába kellett eljussanak. Az első három páros fog bekerülni az előnyjátékba. A sorrend végül így alakult: Sorszám Páros 1. Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor 2. Demcsák Zsuzsa és Kandász Andrea 3. Hódi Pamela és Huszár Zsófi 4. Janicsák Veca és Ladányi Jancsó Ábel 5. Gáspár Evelin és Gáspár Zsolti 6. Horváth Gréta és Meggyes Dávid 7. Bereczki Krisztián és Bohos Kornél
A nap végén a versenyzőknek szállást kellett keresniük, kivéve az előnyjátékos párosoknak. Az előnyjátékban Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor győzött, így ők előnyt szereztek a következő menetre, valamint kaptak egy medált.
4. adás Medáljutalom & Veszélyzóna
A versenyzők a hét egyik legfontosabb napján Pinnawalából kellett eljussanak Kandyba, Kadugannawán át. A nap elsője egy medált kap, míg az utolsó kettője egy hajszába kerülést. Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor előnnyel indult. A sorrend végül így alakult: Sorszám Páros 1. Hódi Pamela és Huszár Zsófi 2. Janicsák Veca és Ladányi Jancsó Ábel 3. Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor 4. Horváth Gréta és Meggyes Dávid 5. Gáspár Evelin és Gáspár Zsolti 6. Demcsák Zsuzsa és Kandász Andrea 7. Bereczki Krisztián és Bohos Kornél
Hódi Pamela és Huszár Zsófi elsőként érkeztek be, így kaptak egy medált. Bereczki Krisztián és Bohos Kornél, valamint Demcsák Zsuzsa és Kandász Andrea pedig biztosan bekerültek a hajszába. A harmadik hajszázó páros a következő adásból derül ki. A versenyzők a mai napon szállodában aludtak.
5. adás Hajsza
Az első hajsza Kandyban folyt le. A versenyzők a már két biztosan hajszázó páros mellé harmadikként is szavazniuk kellett valakit. A szavazás végül így alakult: Szavazó Szavazott Horváth Gréta és Meggyes Dávid Gáspár Evelin és Gáspár Zsolti Bereczki Krisztián és Bohos Kornél Hódi Pamela és Huszár Zsófi Demcsák Zsuzsa és Kandász Andrea Gáspár Evelin és Gáspár Zsolti Gáspár Evelin és Gáspár Zsolti Hódi Pamela és Huszár Zsófi Hódi Pamela és Huszár Zsófi Gáspár Evelin és Gáspár Zsolti Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor Hódi Pamela és Huszár Zsófi Janicsák Veca és Ladányi Jancsó Ábel Hódi Pamela és Huszár Zsófi
4 szavazattal tehát Hódi Pamela és Huszár Zsófi lett a hajsza harmadik tagja. A sorrend végül így alakult: Sorszám Páros 1. Demcsák Zsuzsa és Kandász Andrea 2. Bereczki Krisztián és Bohos Kornél 3. Hódi Pamela és Huszár Zsófi
A hajszán Bereczki Krisztián és Bohos Kornél ért be elsőként, de két szabályszegés miatt 20 perc időbüntetést kaptak, ami alatt Demcsák Zsuzsa és Kandász Andrea befutott, Hódi Pamela és Huszár Zsófi viszont nem, így az ő párosuk számára ért véget az Ázsia Expressz 2.
1. különkiadás
Az Ázsia Expressz 2 első különkiadása a Bereczki Krisztián és Bohos Kornél által okozott botrányról szólt, valamint az elmúlt napok legfontosabb pillanatairól. Az adás végén a műsorvezető bement a két kieső szobájába, és közölte velük, hogy kettőjük közül egyikük a következő kieső páros egyik tagjával a 3. héttől folytathatja a versenyt. A döntés az ő kezükben állt, ami Hódi Pamelára esett. Ő fogja folytatni a versenyt egy másik kiesővel.
India
6. adás Előnyjáték
A hét első napját nem várt fordulatokkal Indiában folytatták a versenyzők. A napon Varkalából Thottappallyba kellett eljutniuk a párosoknak, Kayamkulamon keresztül. Az első három páros fog bekerülni az előnyjátékra. A sorrend végül így alakult: