bélyegkép|Az Oxford Union Society címere - 1823 Az Oxford típusú vita egyike a világszerte ismert formalizált vitastílusoknak. Az eredet 1823-ra nyúlik vissza, amikor megalapították Oxfordban az egyetemi klubok egyikeként az Oxford Uniont. Azóta miniszterelnökök, Nobel-díjasok, egyetemi hallgatók és művészek egyaránt vállalkoztak arra, hogy ennek a klubnak a falai között felszólaljanak.
Története Az itt megrendezett vitáknak több típusa van, az egyik klasszikus a csütörtök esti vita, de trimeszterenként visszatér többféle szabállyal, egy-egy alternatív formája is az Oxford típusú vitáknak. A vita terme sok szempontból tükrözi a brit Parlament Alsóházának elrendezését, ahogy a formális viták kultúrája és szabályrendszere is kölcsönösen hatott egymásra az Oxford Union és a Parlament között. Az oxfordi viták helyszínének például Winston Churchill adományozta azt a dispatch boxot, amely hű mása a Parlamentben találhatónak. Az Oxford típusú viták során a felek black vagy akár white tie dresscode szerint öltözködnek, ezzel is megadva a közönségnek, az ellenoldalnak és magának a vitának is a tiszteletet.
A berendezésnél is fontosabb, hogy a vitakultúra és az eszmecserék nívóját hivatott emelni az a gyakorlat, amit az Oxford típusú viták képviselnek. Alapelve ezeknek a vitáknak a keretek megtartása mellett a vitapartnerek kölcsönös tisztelete és az érvek precíz használata.
A vita menete A formalizált oxfordi vita stílus többféle módon is alakulhat, attól függően, hogy hányan vesznek részt a vitában és melyik szcenáriót követik. A Magyarországon oktatott, csoportos Oxford stílusú vita általános menetét így rögzítette a Szónok Születik Retorikaiskola:
Minden vita azzal veszi kezdetét, hogy a vita elnöke köszönti a jelenlévőket, ha szükséges ismerteti a vita szabályait és elmondja a tételmondatot, amiről az este során vitázni fognak a mellette (pro oldal) és az ellene (contra oldal) érvelők. A közönségnek döntő szerepe van a vitákban, ezért elsőként a tételmondatról őket kérdezi meg az elnök, milyen arányban vannak mellette, illetve ellene a közönség soraiban ülők avagy vannak-e, akik még nem tudják eldönteni. Ezt az adatot feljegyzik és a vita végén újból megkérdezve a közönséget az dönt, hogy milyen arányban változott a hallgatóság véleménye. Ezt követően nyílik meg a vita, amit a pro oldalon álló 4 személy folytat a contra oldalon álló 4 személlyel. Mindegyik vitázónak a saját oldalán belül a sorrend alapján pontos helye és ezzel feladata is van. Az oldalt a pro oldal első képviselője kezdi, aki a tétel megismétlése mellett köszönti a pro oldal nevében a megjelenteket és bemutatja a contra oldal képviselőit. Ugyanezt megteszi a következő beszédet tartó contra oldal képviselője is, csak a pro oldalt mutatva be. Minden vitázónak 7-7 perce van, amiből az első 1 és az utolsó 1 perc védett időnek számít. Ekkor nem lehet kérdést intézni hozzá. A fennmaradó 5 percben a másik oldal képviselői felállva jelezhetik, hogy ha információt kérő kérdésük van, amire az aktuális mondat befejeztével reagálnia kell a beszédet tartónak: fogadja a kérdést vagy nem fogadja. Az elnök ügyel az időkeretek és a vita szabályainak betartására. Miután mind a 8 beszéd lezajlott, a közönség kérdéseket intézhet a vitázó felekhez, amire az utolsó contra és pro oldali képviselők válaszolnak saját oldaluk nevében összesen legfeljebb 4 percben. A válaszokat a contra oldal kezdi és a pro oldal zárja. Új szavazás következik a hallgatóság részéről, hogy változott-e a vitás tételről a véleményük vagy nem. A változás arányában dől el, hogy melyik oldal képviselői voltak aznap este a sikeresebb vitázók.
Jelentős felszólalók
Politikusok és aktivisták
dalai láma Teréz anya Malcolm X Desmond Tutu Brit miniszterelnökök: Winston Churchill, Edward Heath, Margaret Thatcher, John Major, Gordon Brown, David Cameron, Theresa May Pakisztáni miniszterelnök: Imran Khan Amerikai elnökök: Richard Nixon, Jimmy Carter, Ronald Reagan, Bill Clinton Amerikai diplomaták: John Kerry, Madeleine Albright, Henry Kissinger USA elnökjelöltjei: Bernie Sanders, John McCain, Newt Gingrich USA védelmi minisztere: Caspar Weinberger Amerikai ügyész Robert Kennedy Amerikai politikai operátorok: Steve Bannon, Roger Stone, Corey Lewandowski, Omarosa Manigault Newman Amerikai politikusok: Nancy Pelosi, Dick Durbin Brit politikusok Nigel Farage Skót politikus: Alex Salmond Angol Védelmi Liga vezetője: Tommy Robinson Líbiai politikus: Muammar Gaddafi Sinn Féin vezetője: Gerry Adams Francia politikus: Marine Le Pen Ausztrál miniszterelnökök: Tony Abbott, Kevin Rudd, John Howard Ausztrál külügyminiszter: Gareth Evans Pakisztáni elnök: Pervez Musharraf Török elnök: Recep Tayyip Erdoğan Afgán elnök: Hamid Karzai Új-Zéland miniszterelnöke: David Lange Dél-afrikai elnök: F. W. de Klerk Bolgár miniszterelnök: Rumen Radev Finnország elnöke: Tarja Halon Szerb miniszterelnök: Ana Brnabić Srí Lanka-i miniszterelnökök: SWRD Bandaranaike, Ranil Wickremesinghe Banglades miniszterelnöke: Sheikh Hasina Palesztin Felszabadítási Szervezet vezetője: Jasszer Arafat CIA-igazgatók: David Petraeus, Michael Haydn Orosz pénzügyminiszter: Yavlinsky Grigory Női jogok aktivista: Manasi Pradhan Malajzia miniszterelnöke: Mahathir Mohamad
Színészek és zenészek
Komikusok: Stephen Fry, Frankie Howerd, Jim Bowen, Jon Stewart, Dave Chappelle Brit színésznők: Judi Dench, Emma Watson Brit színészek: Sir Ian McKellen, Pierce Brosnan, Ewan McGregor, Game of Thrones színészek: Kit Harrington, John Bradley, Jack Gleeson Amerikai színészek: Morgan Freeman, Orson Welles, Clint Eastwood, Johnny Depp, Martin Sheen, Warren Beatty, Mark Hamill Rendezők: Martin Scorsese, Baz Luhrmann, Wes Anderson Kanadai színész: Leslie Nielsen Rocksztárok: Jon Bon Jovi, Jimmy Page Popsztárok: Michael Jackson, Shakira, Little Mix, Psy, Alex James Énekesek: Sir Elton John, Billy Joel, James Blunt, Emile Sandé, Barry White Lang Lang zongorista David Blaine bűvész Bábosok: Jim Henson, David Strassman Pornósztárok: Ron Jeremy, Stormy Daniels Előadók: Jerry Springer, Jerry Falwell
Szerzők és tudósok
Szerzők: Salman Rushdie, Philip Pullman, John le Carré Kanadai klinikai pszichológus: Jordan Peterson Újságírók: Christopher Hitchens, Alan Rusbridger, Robert Peston Közgazdász: Thomas Piketty Mérnök: Tshilidzi Marwala Filozófus: Slavoj Žižek Fizikusok: Stephen Hawking, Albert Einstein, Robert Winston Genetikus: Richard Dawkins Asztronauta: Buzz Aldrin Vállalkozók: Alan Sugar, Peter Thiel Szoftvermérnök: Eric Schmidt
Sport és divat
FIFA-elnök: Sepp Blatter Filippínó boxoló: Manny Pacquiao Labdarúgók: Diego Maradona, Paul Gascoigne, Geoff Hurst Játékvezető: Nigel Owens Teniszező: Boris Becker Modellek: Alexa Chung, Katia Elizarova Divatújságíró: Anna Wintour Divattervező: Tommy Hilfiger, Paul Smith, Vivienne Westwood
Magyar vonatkozások Magyar politikusok közül Gyurcsány Ferenc és Szijjártó Péter vitáztak az Oxford Unionban. Az előbbi felvétele nyilvános és elérhetőhttps://www.youtube.com/watch?v=_xZuyOLFLoA az utóbbi vitájából csak az ellenfelek hallhatóak, az ő felszólalását nem publikálták.
Magyarországon elsőként a Szónok Születik Retorikaiskolában kezdték el önálló formában oktatni ezt a vitastílust.
Jegyzetek
Kategória:Kommunikáció Kategória:Retorika