A Jessica Jones 2015 és 2019 között vetített amerikai krimi–dráma websorozat, ami a Marvel Comics hasonló nevű karakterén alapul. A sorozat alkotója Melissa Rosenberg, a történet pedig a címszereplő magánnyomozó életét követi nyomon.
A főszerepekben Krysten Ritter, Rachael Taylor, Eka Darville, Carrie-Anne Moss és David Tennant láthatóak.
A sorozatot eredetileg Rosenberg fejlesztette ki az ABC számára 2010-ben, de a hálózat lemondott a sorozatról. 2013 végére Rosenberg AKA Jessica Jones névre keresztelte át a Netflix számára. New York városában forgatták, olyan területeken amelyek úgy néznek ki, mint a régi Hell’s Kitchen.
A sorozat első évada 2015. november 20-án, a második 2018. március 20-án, a harmadik, egyben az utolsó pedig 2019 június 14-én került fel a Netflixre.
Cselekmény Jessica Jones egy szupererővel rendelkező nő, akinek rövid szuperhős karrierje volt, amíg egy incidens során a gonosz Kilgrave miatt meg nem ölt valakit. Az eset után magánnyomozóvá válik. Amikor Kilgrave újra felbukkan, Jessicának fel kell állnia, hogy megállítsa őt.
A második évadban Jessica Jones felfedezi, hogy az édesanyja még mindig életben van a Karl Malus által végzett kísérletek miatt.
A harmadik évadban Jessica Jones szembeszáll Gregory Sallingerrel, egy ellenséggel, aki mindenáron be akarja bizonyítani, hogy ő egy csaló, valamint örökbefogadott húgából lett gyilkos igazságosztó Trish Walkerrel.
Szereplők Főszereplők SzereplőkSzínészekMagyar hang LeírásNetflixM2Jessica JonesKrysten RitterBogdányi TitanillaTrokán NóraEgykori szuperhős, aki emberfeletti erővel és repülési képességekkel rendelkezik, poszttraumás stressz zavarban szenved, és saját nyomozóirodát nyit.Elizabeth Cappuccino (fiatal)Györke LauraLuke CageMike ColterKirály AttilaBognár TamásEmberfeletti erővel és törhetetlen bőrrel rendelkező férfi, akinek titokzatos múltja van, és akivel Jones egy nyomozás során találkozik, és aki gyökeresen megváltoztatja az életét.Patricia "Trish" Walker / PokolcicaRachael TaylorCsondor KataMartinovics DorinaPatsy néven ismert egykori modell és gyereksztár, Jones örökbefogadott nővére és legjobb barátja, és most rádiós műsorvezetőként dolgozik. Később önbíráskodó sorozatgyilkos lesz.Catherine Blades (fiatal)Hermann LillaBartus EmeseWill SimpsonWil TravalMakranczi ZalánVarga Gábor New York-i rendőrőrmester, aki nagyon komolyan veszi a munkáját. Később Alisa Jones megölte.Hope ShlottmanErin MoriartyPekár AdriennAntóci Dorottya A New York Egyetemen tanuló diáklány, aki az Alias Investigations ügyfele, miután szülei felbérelték Jessicát, hogy találja meg eltűnt lányukat.Malcolm DucasseEka DarvilleEmber MárkPapp EndreJones szomszédja, aki drogfüggőséggel küzd, aminek következtében az ő személyes útja összefonódik az övével.Jeri HogarthCarrie-Anne MossNagy-Kálózy Eszter Jones ügyvédje és potenciálisan befolyásos szövetségese, aki Jones-t alkalmazza ügyekben.Kevin "Kilgrave" ThompsonDavid TennantRajkai ZoltánGörög LászlóTitokzatos férfi Jones múltjából, aki képes irányítani az elméket, és akinek felbukkanása felforgatja az életét.James Freedson-Jackson (fiatal)Kretz BoldizsárOscar ArochoJ. R. Ramirez Új házfelügyelő Jones épületében, és egy egyedülálló apa, akinek a fia beleszeret Jonesba és az ő képességeibe.Pryce ChengTerry ChenRivális magánnyomozóInez GreenLeah Gibson ÁpolónőAlisa JonesMiriam Shor (1. évad)Janet McTeer (2. évad)Bertalan ÁgnesPap Katalin Jessica édesanyja, aki látszólag autóbalesetben halt meg, amikor Jessica fiatal volt. Később kiderült, hogy Karl Malus az IGH-tól megmentette az életét, és azóta minden IGH-val kapcsolatban álló személyt célba vesz.Erik GeldenBenjamin Walker Szerencsejátékos empatikus szuper képességekkel.Kith LyonneSarita ChoudhuryPeter Lyonne jogászprofesszor felesége és Jeri Hogarth egykori szeretője.Gregory SallingerJeremy BobbPszichopata gyilkos, aki magas intelligenciával rendelkezik, és szokatlan megszállottsággal akarja megölni Jessicát és a többi hatalommal rendelkező lényt.Zaya OkonjoTiffany MackCsuha BorbálaHogarth alkalmazottja és Malcolm új barátnője.
Mellékszereplők SzereplőSzínészMagyar hangLeírásPamSusie AbromeitKereki AnnaJeri Hogarth asszisztense és szeretőjeWendy Ross-HogarthRobin WeigertMakay AndreaOrvos és Jeri Hogarth felesége, akitől Hogarth elválik.RubenKieran MulcareMolnár LeventeJones emeleti szomszédja és Robyn ikertestvére. Később Kilgrave agykontrollal öngyilkosságra kényszeríti.Oscar ClemonsClarke PetersBarbinek PéterA New York-i rendőrség nyomozója a 15. körzetben. Később Will Simpson megöli, hogy megakadályozza, hogy a rendőrséget is bevonja Kilgrave keresésébe.RobynColby MinifieTamási NikolettJones emeleti szomszédja és Ruben ikertestvére..Dorothy WalkerRebecca De MornayTallós RitaTrish Walker bántalmazó anyja és tehetségkutató ügynök, aki Jessica nevelőanyja lett, amikor Jessica még fiatal volt. Később Gregory Sallinger megölte.Steven BenowitzMaury GinsbergKassai KárolyA Hogarth Chao & Benowitz egyik vezető ügyvédje.Ruth SundayLisa TharpsKocsis MariannEddie Costa nyomozó társa. Meghalt, amikor Alisa vele együtt kiesett az ablakon.Brett MahoneyRoyce JohnsonHorváth-Töreki GergelyŐrmester a New York-i rendőrség 15. körzetében.Claire TempleRosario DawsonPikali GerdaÁpolónő Hell's KitchenbenFranklin "Foggy" NelsonElden HensonHamvas DánielA Hogarth, Chao & Benowitz ügyvédjeRoy HealyJoseph RagnoForgács GáborCage-nek dolgozó csapos.Brian JonesJames ColbyHoll NándorJessica édesapja, aki fiatalon autóbalesetben meghalt.Robert Coleman / WhizzerJay KlaitzElek FerencAz IGH alanya, aki szupersebességgel rendelkezik.
Magyar változat M2 Magyar szöveg: Petőcz István Hangmérnök: Gábor Dániel Vágó: Székely Daniella Gyártásvezető: Kincses Tamás Szinkronrendező: Stern Dániel
A szinkront az MTVA megbízásából a Mafilm Audio Kft. készítette.
Netflix Magyar szöveg: Vajda Evelin Szinkronrendező: Szalay Csongor
A szinkront a Direct Dub Studios készítette.
Epizódok ÉvadEpizódokEredeti sugárzásEredeti adóMagyar sugárzásMagyar adóÉvadpremierÉvadfináléÉvadpremierÉvadfinálé1.13link=Netflix|71x71pxlink=Netflix|71x71px2.133.13
1. évad (2015)
2. évad (2018)
3. évad (2019)
Fogadtatás Az IMDb oldalán 8 pontot ért el a maximális 10-ből, míg a TV.com oldalán 8.5 pontot ért el.
Jegyzetek
További információk
Kategória:2015-ben bemutatott amerikai televíziós sorozatok Kategória:2019-ben befejezett amerikai televíziós sorozatok Kategória:A Netflix angol nyelvű saját gyártású műsorai Kategória:Televíziós drámasorozatok Kategória:Bűnügyi televíziós sorozatok Kategória:Televíziós thrillersorozatok Kategória:New Yorkban játszódó televíziós sorozatok