Az eb olykor emeli lábát Páskándi Géza verses abszurd mesedrámája. A szerző szerint „a romantikus mese paródiája s egyben eredeti mese is.” A hasonló című kötetben jelent meg 1971-ben a Kriterion Könyvkiadó gondozásában, és még abban az évben Pezsgő-díjat kapott.A Pezsgő-díj 1971-ben Láng Gusztáv kezdeményezésére jött létre. A darabot diákszínjátszók adták elő Kolozsváron Koblicska Kálmán rendezésében az 1970-es évek elején.
Az írónak a Securitate által vezetett megfigyelési dossziéja szerint a mesedráma (vagy annak egy korábbi változata) már 1965-ben vagy előtte elkészült, de Páskándi meg sem próbálta megjelentetni, mert az adott helyzetben reménytelennek ítélte. Földes László az 1971-es kötet recenziójában hét évesként említi a „a minden ízében színpadra termett mesejáték”-ot.
Cselekménye A darab olyan országban játszódik, ahol a királynak nem kell sem az igazság, sem a hazugság, csak az, ami neki jó. Nem szabad kiejteni bizonyos kifejezéseket, mert azért büntetés jár:
Itt mindent körülírnak, papírt se papírnak hívják, a gömböcöt se annak, s aki leköpte a másikat, az nedves, híg átkot szórt, a kedves, – s itt nem mondanak tököt se, s hogy pofozta, böködte – ne mondd, mert jő az intés... Ez mind csak kézlegyintés, vagy Joga Az Ökölnek...
Jelenteni kell a királynak az elkövetett bűnöket:
Felség, egy pórember — minap, midőn neje új gyermeket hozott a fényre kert megett, hallván a kisgyermek-sírást — szidta a lennső száj-nyílást.
Egy szatócsné a férj díszét átkozta, mondván, semmiség, sőt: megnevezte — kétszer is, azt, ami fegyver s ékszer is!
A király szerint:
...A nép fertőn evez, ha mindent a nevén nevez!
A bonyodalom akkor kezdődik, amikor a király furcsa illatot érez, de senki sem meri megnevezni a kutyaürüléket. Két felvonáson keresztül vizsgálják a talált csomót mindenféle szakemberek, körülírják, de kimondani nem merik, mert azért büntetés jár, de a király akadékoskodik, és várja a megfejtést.
A hírnök végül kimondja:
s ha bánt is tán e vélemény, igazat szólok, nem zavar, kimondom bátran és hamar, e kis csomó egy kutyaszar.
Ezért máglyahalálra ítélik. A máglya előtt visszavonja, amit mondott:
Visszavonom, hogy lenne ily szó. Ha lenne – rosszabb. Ha nincs – az is jó. Visszavonom, mert, ó, ilyen nincs, s a föld csak illat, drágakő, kincs... Mikor a csorda este ballag, nyomukban lapos szirmok hullnak. Mikor juhnyáj jő szaporán, finom som a lába nyomán. Mikor olyik nap gyalog is jár, Harcolni indul, ó, a király. Mikor az eb lábát emelve sandít – egy oszlopot szemelve, azt nézi ő, milyen a stílus: dór-e, jón-e, avagy korinthus? Visszavonok mindent, amit kell, és kimondom utolsó hittel: imádom, mit illat s virág ád, – és mégis – Az EB OLYKOR EMELI LÁBÁT!
Kiadásai Az eb olykor emeli lábát. Párbeszédek, színjátékok; Kriterion, Bukarest, 1970
Előadásai A Színházi adattár nem közöl adatot hivatásos előadásról. Az 1970-es évek elején Kolozsváron és Temesváron műkedvelők adták elő. Az 1981/82-es tanévben a Komáromi Magyar Tannyelvű Gimnázium iskolai színjátszói játszották el. 1982-ben a Győr-Sopron megyei Művelődési Központ vitte színre. 1998-ban Szatmárnémetiben a Páskándi Géza születésének 65. évfordulójára rendezett ünnepségsorozaton a Kölcsey Ferenc Kollégium diákjai adták elő.
Jegyzetek
Források Páskándi Géza: Az eb olykor emeli lábát. Párbeszédek. Színjátékok, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1970. Online hozzáférés Szász László: Hogyan (nem) találkoztam Páskándi Gézával?, Hitel 21. évf. 8. sz. (2008.) 60–64 o. Online hozzáférés
Kategória:Magyar drámák