Lieb Ferenc (? – 1787. november 30. körül)Lieb Ferenc alkotásai – Köztérkép rokokó vándorfestő Északkelet-Magyarországon a 18. század második felében. A stílusa megkapóan eredeti, változatos motívumkincsét grafikai előképekről merítette.

Élete bélyegkép|250px|jobbra|Egy szobabelső a L’Huillier–Coburg-kastélyban Iglón dolgozott városi festőként, 1758-ban megházasodott, később gyermekei születtek (Klára, Antal),Jávor Anna: A szobafestő szerződése - Fabricius Jakab Ignác Edelényben (1780), Johann Binnerth és Joseph Lerch Márkusfalván (1788, 1792) itt vásárolt házat.

1769 őszén szerződött az edelényi L’Huillier–Esterházy-kastély szobáinak kifestésére. Mitológiai történeteket, csataképeket, hétköznapi idilleket és az évszakokhoz köthető munkákat megörökítő alkotásokat készített 1769 és 1771 között.

Neki tulajdonítható a monoki Andrássy-kastély dísztermének (A négy világrész, A négy elem, portrék) és kápolnájának (Krisztus feltámadása) figurális freskó-szekkó dísze 1770–1771-ből.

1782-től Leleszen élt, ahol 1783-ban Nepomuki Szent János-mellékoltárképet készített a premontrei templomba, 1787-ben ugyanitt a sekrestye kifestését (Szent Norbert miséje, elpusztult) vállalta.

További munkái Egy Nepomuki Szent János-olajkép az Andrássy-kastélyban (lappang). A tőketerebesi pálos templom kifestése (jelenetek Remete Szent Pál legendájából és a pálos rend történetéből) és volt főoltárképe (Mária és Erzsébet) 1777-ből. A miskolci minoriták és a diósgyőri pálosok számára 1772–1778 körül készített művei nem maradtak fenn (kivéve: egy Betlehemi csillag, Sárospatak, Katolikus Gyűjtemény).

Freskók az edelényi kastélyban

Emlékezete 2012-ben Lieb Ferenc, az edelényi festő címmel 25 perces történelmi kisjátékfilm készült. Az író, producer, rendező, vágó: M. Tóth Géza, az operatőr: Csepeli Eszter, a díszlettervező: Hujber Balázs, a jelmeztervező: Bárdosi Ibolya volt. A főszerepeket Rost Andrea (Forgách Ludmilla), Antal Bálint (Ferus), Chován Gábor (Lieb Ferenc), Bartsch Kata (Ágnes) játszották.M. Tóth Géza: A mozgókép alkalmazása a műemlékek bemutatásábanA felújított edelényi kastély 3D-s filmje, a bemutató: 2014. március 27., Edelény, L’Huillier–Coburg-kastély

Jegyzetek

Irodalom Jávor Anna: Lieb Ferenc, az „edelényi festő”, Művészettörténeti Értesítő, XLIX. 2000. 167–186. Mikó Árpád–Wehli Tünde–Galavics Géza–Marosi Ernő: Magyar művészet a kezdetektől 1800-ig, Budapest, 2001. 403.

Források Lieb Ferenc - Artportál

További információk 3D film - Edelényi Kastélysziget Lieb Ferenc, az edelényi festő (filmelőzetes) YouTube (0:26)

Kategória:Magyar festők Kategória:A 18. században született személyek Kategória:1787-ben elhunyt személyek