Max Thürkauf (Bázel, 1925. május 21. – Weil am Rhein, 1993. december 26.) svájci természettudós és filozófus.
Korai évek, tanulmányai A katolikus Oskar Paul Thürkauf és Frieda Rosa gyermekeként látta meg a napvilágot Bázelben a kicsi Max. Gyermekkorából olyan rajzai maradtak fenn, amelyeken kémiai laboratóriumban ábrázolta saját magát. Már azelőtt kitanulta a kémiai laboráns szakmát, mielőtt 1947-ben az érettségit letette volna. Hogy tanulmányait finanszírozza kémiára és fizikára specializált ipari iskolában tanult. Egyetemi évei alatt ábrándult ki a vallásos hitéből és lépett ki az Egyházból. Végül 1956-ban doktorált fizikai kémiából.
Nehézvíz-kutatás
Rövidesen a nehézvíz-kutatás kellős közepén találta magát, ahol hamarosan a munkája (egy nehézvíz előállító üzemet hoztak létre sikerrel) révén megosztva nyerte el a zürichi Szövetségi Műszaki Főiskola (ETHZ) Leopold Ružička-díját. 1959-ben tagjai közé fogadta a svájci Atomenergia Bizottság, mellyel elismert egyetemi professzor, intézetvezető és keresett kutató lett. Ugyanebben az évben a Párizs-Saclay Egyetem Nukleáris Tanulmányok Központjában részt vett nehézvíz előállításában. Az itt végzett munkája is hozzásegítette Franciaországot, hogy az 1958-ban meghirdetett Force de frappe (magyarul: „csapásmérő haderő”) program nyomán 1960. február 13-án sikeresen felrobbantsa az algériai Szaharában első plutóniumbombáját és ezzel atomhatalommá váljon.
Morális fordulata A plutóniumbomba felrobbantása egy pálfordulással ért fel Thürkauf számára. Felismerése abban állt, hogy „nincs értékmentes tudomány”, melynek nyomán munkájának etikai kérdéseivel kezdett el foglalkozni. Elfordult a tisztán technikai tudástól (know-how), a „Hogyan tudom megtenni?” kérdésétől és a tettekért való felelősségvállalást helyezte előtérbe. E gondolatait előadásaiba is beleszőtte, mely előbb vitákat, majd konfliktust generált az őt alkalmazó egyetemmel és végül feladta egyetemi professzori székét és biztos egzisztenciáját.
A fordulat után Max Thürkauf néhány évig repülőoktatóként, illetve műrepülőként tartotta fenn magát, majd gimnáziumi-, illetve egyetemi oktatóként tevékenykedett és íróként is lendületet vett. Teljesen elfordult a technokrata gondolkodástól és előbb az antropozófiára talált rá, majd élete vége felé fokozatosan visszatért gyermekkora elhagyott hitéhez, a katolicizmushoz. Az Istennel szembeni morális felelősségvállalást hangsúlyozta, melyet nem hagyhatunk figyelmen kívül és nem ruházhatunk át másra sem. Szigorúan puritán életet élt ezután és egy bérház tetőterébe költözött.
A tetőtéri lakásból már csak élete végén, nagy betegen engedett magának némi kényelmet a Rajna másik oldalán. Itt hunyt el hosszú szenvedés után 1993-ban az első keresztény vértanú, Szent István napján.
Művei Magyarul
Németül (válogatás)
, regény
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:Svájci költők, írók Kategória:Svájci filozófusok Kategória:Svájci kémikusok Kategória:1925-ben született személyek Kategória:1993-ban elhunyt személyek