Søren Aabye Kierkegaard (kiejtés: [sző'en óbü kí'kegó], eredeti dán kiejtés: IPA: ) (Koppenhága, 1813. május 5. – Koppenhága, 1855. november 11.) dán filozófus és lutheránus teológus, a 19. század nagy magányos gondolkodója. Részben Viktor Eremita álnéven írt személyes hangvételű irodalmi, világos szemléletű filozófiai és pszichológiai elemzéseket és teológiai írásokat. Keresztény, vallásos nézőpontja, amely saját hitküzdelmeinek a háttere, minden írásában fellelhető. Elemzései az ember létmódjáról a 20. század egzisztencialista filozófiája számára döntő ösztönzést adtak.
Élete 250px|bélyeg|bal|Søren Kierkegaard egy kávéházban (Christian Olavius rajza, 1843)
1813-ban született Koppenhágában, egy jómódú család hetedik gyermekeként. Apja, szegény juhászfiúból lett gazdag kereskedő, gyermekkorában nehéz sors következményeként elfordult a vallástól, Istentől. Amikor már gazdag lett, megbánta tettét, bűnbánatot gyakorolt és búskomorrá vált. (A valóságban egy házasságtörő kapcsolatból született gyermekének halálát fogta fel „Isten büntetéseként”, és innentől kezdve kényszerítette családját is valamiféle bigott vallásos életmódra; fia küzdelmei a kereszténység ellen és később meghasonlása is ennek tudható be.) Kierkegaard gyermekkorára és későbbi életére, munkásságára apja vallási vezeklése nagy hatással volt. Apja szigorú, keresztény nevelésben részesítette és a legjobb iskolákba járatta gyermekeit, Kierkegaardnak lelkészi pályát szánva.
1830-ban beiratkozott a koppenhágai egyetem teológia karára, ahol jobban megismerkedett az irodalommal és a filozófiával is. Időközben kétségei támadtak a lelkészi hivatás választásáról, és félbeszakította tanulmányait. Színházakba, kávéházakba, kocsmákba járt, ahol művészek, írók társaságát kereste.
100px|bélyeg|Kierkegaardról készült korabeli karikatúra
1838-ban kiadta első könyvét, Hans Christian Andersen regénye kritikáját. Ezen időkben családját tragédiák sorozata sújtotta: meghalt öt testvére, édesanyja, majd ugyanezen év augusztusában apja is. Kierkegaard mindezeket úgy élte meg, mintha az apja bűnei miatti átok súlya alatt élne.
1840-ben befejezte egyetemi tanulmányait, és egy év múlva doktori címet is szerzett. Disszertációjának címe: Az irónia fogalmáról, állandó tekintettel Szókratészra. Az irónia minden további művében fontos kulcsfogalom lesz.
1837-ben beleszeretett az akkor tizennégy éves Regine Olsenbe, akit 1840-ben eljegyzett. 1841-ben indoklás nélkül fel akarta bontani a jegyességet. A jegyesség felbontása Kierkegaard filozófiájában motívummá vált, újra és újra átértelmezvén azt. Naplóiban arról számol be, hogy fiatalkori szorongásaitól, szomorúságától akarta megóvni a lányt: „Ő tönkrement volna, és alkalmasint tönkretett volna engem is. Én túl nehéz voltam neki, és ő túl könnyű nekem, és mindegyikben oly könnyen megszakadhat az ember”.
1841-ben Berlinbe utazott, hogy Schelling előadásait hallgassa. Az elvárt siker helyett azonban kiábrándult Schellingből, a következőket írta róla: „Schelling elviselhetetlenül fecseg… A potenciákról szóló egész tana a legnagyobb impotenciát árulja el.” De berlini útja mégsem maradt hiábavaló: megismerte Hegel Logikáját és Jogfilozófiáját, ami erős ellenérzést váltott ki belőle. Főleg azt a hegeli tant vetette el, miszerint a világ észszerű és az egyén csupán a szükségszerűség véletlenszerű tényezője. 1842-ben visszatért Koppenhágába, ahol magányosan töltötte a napjait. Nem vállalt állást, saját költségén adta ki könyveit, ami élete végére már teljesen felemésztette családi örökségét. Sok újságcikket jelentetett meg, amelyek „erkölcstelenségük” miatt ellenszenvet és felháborodást keltettek az emberekben. Furcsa kinézetén („Egészen rövid mellső lábaim vannak…”) a bulvársajtó állandóan élcelődött.
1855-ben saját újságot indított A Pillanat címen. Az újságban verseket publikált, és a dániai lutheránus államvallást és az egyházvezetést támadta.
Korai halála után munkásságát szinte teljesen elfelejtették, és csak a 20. század elején fedezték föl újra.
Munkássága Kierkegaard életműve két korszakra osztható: Első korszak 1841 és 1846 között írta meg nagy művét Vagy–vagy (1843) címmel. Ugyanezen években írta az Ismétlés (1843), Félelem és reszketés; A szorongás fogalma (1844); Filozófiai töredékek (1844); Lezáró tudománytalan utóirat (1846); Szerzői tevékenységemről (1848) című műveit.
Második korszak Ezt a szakaszt „teológiai” szakaszként szokás nevezni, többnyire Isten és az ember viszonyát tárgyalja. Ekkor megjelent művek: A halálos betegség (1849); Keresztény nevelés (1850); Önvizsgálat Isten változatlansága (1851); Ítélkezz önmagadon (1852).
Filozófiája 130px|bélyeg|Kierkegaard szobra Koppenhágában
Kierkegaard filozófiájának központi problémája: „Hogyan kerülök kapcsolatba én mint létező szubjektum Istennel?” A kérdés megválaszolásához az egyén konkrét létfeltételeit kell felfogni, azaz meg kell értenünk magunkat a létezésben.
Kierkegaard élesen bírálja Hegel filozófiáját: „Éppen ezért, mert az elvont gondolkodás sub specie aeterni létezik (az örökkévalóság nézőpontját érvényesíti), eltekint a konkréttól, az időbeliségtől, a lét keletkezésétől, a létezők bajaitól…”
A filozófiai bizonyság középpontjába az ember kell hogy kerüljön. Ez olyan további kérdések megvizsgálására van utalva, mint például „Mi az ember?” Kierkegaard a következő lehetséges választ adta: „Az ember: szintézis; a végtelenség és a végesség, az időbeliség és az örökkévalóság, a szabadság és a szükségszerűség szintézise. A szintézis a kettő közötti viszony. Az emberi élet nem adottság, hanem feladat, amit meg kell oldani.”
Kierkegaard filozófiájának kulcsfogalmai A bűn Kierkegaard különbséget tesz a bűn szókratészi és keresztény definíciója között: Szókratész értelmezésében a bűn tudatlanság. A kereszténység kimutatja: Szókratész definíciója elégtelen, amikor arra kérdez rá, hogy az ember a kezdetektől fogva ismerheti-e az igazságot, vagy csak később ismeri meg. Nem beszélhetünk bűnről tudás nélkül – írja Kierkegaard -: a bűn akkor keletkezik, amikor az ember már meglévő tudását valami elhomályosítja. A bűn tehát elsősorban nem a tudásban, hanem az akaratban rejlik. A bűn ellentéte a hit.
Én Az „én” viszony, mégpedig az a viszony, ahogyan magunkhoz viszonyulunk.
Az ember testből és lélekből tevődik össze. Mindkettő az idő és térbeliség szférájában létezik, és a természet szükségszerűségének vannak alávetve. A kettejük viszonya azonban a szabadság, a végtelen szférájába tartozik. Elemei halandók, viszonyuk azonban halhatatlan.
Az ember tehát egy negatív, halandó (test) és egy pozitív halhatatlan részből (lélek) áll, ami a kettejük közti viszony. Az emberben kapcsolat van a földi mulandó és az örök között. Ezt fejezi ki az, ahogy a viszony önmagához viszonyul. Ez az ember én-je vagy más néven szelleme. Az én csak Istentől függ.
Kétségbeesés Kierkegaard szerint a kétségbeesés az egész lényünket átfogó „halálos betegség”, és az örök tudatunkból, azaz a szellemünkből fakad. Az ember saját szintézisét félreérti és saját énjét tudattalanul vagy tudatosan elhibázza: az ember nem tudja vagy nem akarja Én-jét megvalósítani.
Amikor a kétségbeesés az ember Isten-eszméjével együtt létezik, bűnné válik. Az ember nincs bizalommal és hittel Isten iránt, ami a kétségbeesés határozott folyománya.
Művei időrendben A *-gal jelölt művek jelentek meg, illetve vannak tervben teljes terjedelmükben magyar nyelven (részletesen lásd alul a megjelent műveknél a kiadásokat és időpontokat)Kierkegaard-kiállítás a PIM-ben, 2013
1838 – Egy még élő ember írásaiból. Akarata ellenére kiadva* 1841 – Az irónia fogalmáról, állandó tekintettel Szókratészra* 1843 – Vagy–vagy, Victor Eremita kiadásában* 1843 – Két épületes beszéd* 1843 – Az ismétlés* 1843 – Félelem és reszketés* 1843 – Három épületes beszéd* 1843 – Négy épületes beszéd* 1844 – Két épületes beszéd* 1844 – Három épületes beszéd* 1844 – Filozófiai morzsák, S. Kierkegaard kiadásában* 1844 – A szorongás fogalma* 1844 – Előszó (Nicolaus Notabene)* 1844 – Négy épületes beszéd* 1845 – Három beszéd elképzelt alkalmakra. 1845 – Stádiumok az élet útján, Hilarius Bogdinder kiadásában* 1846 – Lezáró tudománytalan utóirat a Filozófiai morzsákhoz, S. Kierkegaard kiadásában* 1846 – Egy irodalmi jelentés 1847 – Épületes beszédek különböző szellemben 1847 – A szeretet cselekedetei* 1848 – Építő keresztény beszédek* 1849 – A mezők lilioma, az ég madarai 1849 – H. H., két etikai-vallásos dolgozat 1849 – A halálos betegség, A. Kierkegaard kiadásában* 1849 – „A főpap” – „A vámos” – „A bűnös nő” – Három beszéd a pénteki Úrvacsorára 1850 – A keresztény hit iskolája, S. Kierkegaard kiadásában* 1850 – Egy épületes beszéd 1851 – Szerzői tevékenységemről* 1851 – Két beszéd a pénteki Úrvacsorára 1851 – Önvizsgálat. A kortársaknak ajánlva* 1855 – Ezt kell elmondani; mondassék hát el. Pillanatok 1-10. szám Posztumusz megjelenve: 1859 – Szempontok szerzői tevékenységemhez. Őszinte közlés, Jelentés a történelemhez* 1876 – Ítéljétek meg magatok. Önvizsgálathoz a jelennek ajánlva
Magyarul megjelent művei, a megjelenés időrendjében
Önvizsgálat, ajánlva a kortársaknak; ford. Szeberényi Lajos Zsigmond; Evangélikus Egyházi Könyvkereskedés, Békéscsaba, 1929 (Protestáns kulturkönyvtár) – második kiadásː Isten változatlansága művével együtt; Új Mandátum, Bp., 1993 Isten változatlansága; ford. Szeberényi Lajos Zsigmond; Evangélikus Egyházi Könyvkereskedés, Békéscsaba, 1929 (Protestáns kulturkönyvtár) – második kiadásː Önvizsgálat, ajánlva a kortársaknak művével együtt; Új Mandátum, Bp., 1993
Sören Kierkegaard című fejezet {részleteket tartalmaz a következő művekből: Önmagáról. ford. Brandenstein Béla / A szubjektívvé válás. ford. Zoltai Dénes / A szorongás fogalma. ford. Zoltai Dénes / A három stádium. ford. Nagy Géza / Az esztétikai stádium. ford. Redl Károly / Az etikai stádium. ford. Zoltai Dénes / A vallási stádium. ford. Nagy Géza / A művészetről. ford. Zoltai Dénes / Don Juan – az érzéki zsenialitás mint csábítás. ford. Zoltai Dénes} (in: Köpeczi Béla (szerk.): Az egzisztencializmus. Bp.: Gondolat, 1965) (második kiadás: 1966, harmadik kiadás: 1972, negyedik kiadás: 1984) Sören Kierkegard írásaiból; vál., bev., jegyz. Suki Béla, ford. Dani Tivadar, Valaczkai László, Veress Miklós; Gondolat, Bp., 1969 (Gondolkodók {válogatás a következő művekből: Az irónia fogalmáról, állandó tekintettel Szókratészra ford. Valaczkai László / Vagy–vagy ford. Dani Tivadar / Az ismétlés ford. Valaczkai László / Félelem és rettegés ford. Dani Tivadar és Veress Miklós / A szorongás fogalma ford. Dani Tivadar / Lezáró tudományatlan utóirat a filozófiai töredékekhez ford. Valaczaki László}; második kiadás: 1982; harmadik kiadás: 1994 Mozart Don Juanja. {Kierkegaard: "Vagy–vagy" című kötetének egy fejezete}; ford. Lontay László, jegyz. Szabó Ede; Helikon, Bp., 1972 (második kiadás: Bp.: Európa, 1993) Vagy–vagy; ford., jegyz. Dani Tivadar, utószó Heller Ágnes; Gondolat, Bp., 1978 (Etikai gondolkodók); második kiadás: Bp.: Osiris-Századvég, 1994; harmadik kiadás: Bp.: Osiris, 2001; negyedik kiadás: {Sören Kierkegaard-életműsorozat 7. kötet} Pécs: Jelenkor (tervezett megjelenés) Félelem és reszketés; ford., jegyz. Rácz Péter, utószó Balassa Péter; Európa, Bp., 1987; második kiadás: Bp.: Göncöl, 2004; harmadik kiadás: {Sören Kierkegaard-életműsorozat 5. kötet} Pécs: Jelenkor, 2014 Kierkegaard-kabaré. Irodalmi összeállítás Sören Kierkegaard műveiből; összeáll. Wladimir Herman, szerk. Kúnos László, ford. Dani Tivadar, Kúnos László, Lontay László; Budapesti Kamaraszínház–Fekete Sas, Bp., 1992 Az ismétlés; ford., jegyz., utószó Gyenge Zoltán; Ictus, Szeged, 1993 (második kiadás: Bp.: L'Harmattan, 2008; harmadik kiadás: {Sören Kierkegaard-életműsorozat 5. kötet} Pécs: Jelenkor, 2014) A szorongás fogalma; ford., utószó Rácz Péter; Göncöl, Bp., 1993 (második kiadás: {Sören Kierkegaard-életműsorozat 5. kötet} Pécs: Jelenkor, 2014) A halálos betegség; ford. Rácz Péter; Göncöl, Bp., 1993