Rebecca De Mornay (Santa Rosa, Kalifornia, 1959. augusztus 29. –) amerikai színésznő.

Fiatalkora és tanulmányai

Rebecca De Mornay Julie Eagar és Wally George, eredeti nevén George Walter Pearch rádió- és televíziókommentátor gyermekeként jött a világra 1959. augusztus 29-én. Szülei kétéves korában elváltak, édesanyja hozzáment Richard De Mornay-hez, aki a nevére vette az akkor ötéves kislányt. Richard korai halálát követően Julie és fivére, Peter Európába költöztek át. A kislány Angliában és Ausztriában cseperedett fel. Tanulmányait "Summa cum laude" fejezte be, azóta is folyékonyan beszél németül és franciául.

Színészi tanulmányait Los Angelesben kezdte el, a Lee Strasberg Intézetben, majd Francis Ford Coppola Zoetrope Filmstúdiójában lett belőle gyakornok.

Színészi pályafutása Nancy 1981-ben tűnt fel először a filmvásznon, Francis Ford Coppola Szívbéli című filmjében. A Kockázatos üzlet című film főszereplőjeként Tom Cruise partnere volt 1983-ban. A Páros csillag című romantikus, zenés vígjátékban Debby Palmert alakította. Jon Voight és Eric Roberts mellett láthattuk a Szökevényvonat című akciófilmben, a Szépség és a szörnyeteg 1987-es feldolgozásában ő volt a Szépség.

A kéz, amely a bölcsőt ringatja című thrillerben a negatív főszereplő Peytont formálta meg. 1993-ban jött az Alexandre Dumas novellája alapján készült A három testőr, igazán parádés szereposztással, ebben Milady D'Wintert formálta meg. Szerepelt még a Sztár születik (2004) és a Változó szerelem (2010) című romantikus filmekben, illetve John Travolta 2016-os Bosszúra törve című akciófilmjében is. A Jessica Jones című sorozat tizenhárom epizódjában Dorothy Walker szerepében tűnt fel.

Magánélete 1986-ban (más források szerint 1989-ben) ment hozzá Bruce Wagner regényíróhoz. A pár 1990-ben vált el. Rebecca öt évvel később újabb házasságot kötött, ezúttal Patrick O'Neal sportriporterrel. Két leányuk született, Sophia 1997-ben és Veronica 2001-ben. 2002-ben ez a házasság is válással végződött.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1982 Szívbéli One From The Heart beugró 1983 Kockázatos üzlet Risky Business Lana Kökényessy Ági Murányi Tünde Testamentum Testament Cathy Pitkin 1985 Páros csillag The Slugger's Wife Debby Huston Palmer Szökevényvonat Runaway Train Sara Kovács Nóra Tallós Rita Út az ismeretlenbe Trip To Bountiful Thelma 1987 Szépség és a szörnyeteg Beauty And The Beast Szépség Andrádi Zsanett 1988 F.B.I. Akadémia Feds Elizabeth De Witt Hegyi Barbara Orosz Anna És Isten megteremté a nőt And God Created Woman Robin Shea Orosz Helga 1989 Brókerek, avagy a pénz megszállottjai Dealers Anna Schuman Györgyi Anna 1991 Kínos viszony An Inconvenient Woman Flo March Orosz Helga Lánglovagok Backdraft Helen McCaffrey Orosz Helga 1992 A kéz, amely a bölcsőt ringatja The Hand That Rocks The Cradle Mrs. Mott / Peyton Flanders Tallós Rita 1993 A három testőr The Three Musketeers Milady de Winter Tallós Rita Bűnben égve Guilty As Sin Jennifer Haines Dudás Eszter 1995 Óvakodj az idegentől!vezető producer Never Talk To Strangers Dr. Sarah Taylor Udvaros Dorottya 1996 A nyerő The Winner Louise Kovács Nóra 1999 A tolvaj és a gyilkosok Thick As Thieves Loiuse Petrine Udvarias Anna A Table for One Ruth Draper 2000 Az igazi kísértés The Right Temptation Derian McCall Spilák Klára 2003 Azonosság Identity Caroline Suzanne Tallós Rita 2004 Sztár születik Raise Your Voice Nina nagynéni Kovács Nóra 2005 Dogtown urai Lords Of Dogtown Philaine Ünneprontók ünnepe Wedding Crashers Mrs. Kroeger Németh Kriszta 2007 American Venus Celia Lane Music Within Mrs. Pimental 2010 Változó szerelem Flipped Patsy Loski Götz Anna Anyák napja Mother's Day Natalie Koffin 2012 A Fonder Heart Dr. Bach Appartment 1303 3D Maddie Slate 2012 Amerikai pite: A találkozó American Reunion Rachel Finch Kovács Nóra 2016 Collar Ramona 'Nomi' Billingsley 2016 Bosszúra törve I Am Wrath Vivian Ősi Ildikó 2018 Periphery Vi Warner 2020 She Ball Aggie

Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1986 Tall Tales & Legends Slew Foot Sue 1 epizód A Morgue-utcai gyilkosság The Murders in the Rue Morgue Claire Dupin 1990 Bombaveszély By Dawn's Early Light Moreau tévéfilm 1991 Kínos viszony An Inconvenient Woman Flo March Báránybőrben Blind Side Lynn Kaines 1994 Szabadlábon Getting Out Arlene Holsclaw tévéfilm 1995 Végtelen határok The Outer Limits nő 1 epizód (rendező) 1997 Ragyogás The Shining Wendy Torrance minisorozat (3 epizód) 1998 A pasifaló csaló The Con Barbara Beaton /Nancy Thoroughgood 1999 Night Ride Home Nora Mahler tévéfilm Vészhelyzet ER Elaine Nichols 5 epizód 2000 Range of Motion Lainey Berman tévéfilm 2001 Női titkok A Girl Thing Kim McCormack 2002 A salemi boszorkányper Salem Witch Trials Elizabeth Parris 2003 No Place Like Home tévéfilm Boomtown Sabrina Fithian / Jill Foster 2 epizód 2004 Ügyvédek The Practice Hannah Rose 4 epizód 2006 Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály Law & Order: Special Victims Unit Tessa McKellen 1 epizód 2007 John Cincinattiból John from Cincinnati Cissy Yost 10 epizód 2013 Hatfields & McCoys Mary Hatfield Hawaii Five-0 Hawaii Five-0 Barbara Cotchin 1 epizód 2015–2019 Jessica Jones Jessica Jones Dorothy Walker 13 epizód 2016–2021 Lucifer az Újvilágban Lucifer Penelope Decker 3 epizód

Jegyzetek

További információk

Kategória:1959-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők