László Ferenc, 1915-ig Löw (Pécs, 1896. augusztus 2. – Budapest, Erzsébetváros, 1951. augusztus 31.)Halálesete bejegyezve a Bp. VII. ker. állami halotti akv. 1338/1951. folyószám alatt. újságíró, szerkesztő, műfordító.
Életútja
Löw Lajos (1857–1936) gázgyári tisztviselő és Kaufer Gizella (1861–1935) tanítónő fia. Testvére dr. László Béla belgyógyász, kardiológus. A pécsi állami főreáliskolában végezte a középiskolát, ahol 1914-ben érettségizett. 1921-ig a Pécsi Hírlap munkatársaként dolgozott. Húsz éves volt (1916), amikor a Pécsi Nemzeti Színház bemutatta a Halálugrás című egyfelvonásos drámáját. Pécsről az ekkoriban létrejött Szerb–Horvát–Szlovén (= Jugoszlávia) Királyságba költözött, ahol 1921-től 1929-ig a Szabadkán megjelenő Bácsmegyei Napló belső munkatársa és szerkesztője volt. Mint színikritikus újságíró itt ismerkedett meg Sziegriszt Paula színésznővel, a Szabadkai magyar színház ígéretes tehetségével, Poldini zeneszerző unokahúgával, akivel a szenvedélyes rajongást követően összeházasodtak és halálukig együtt éltek. A második világháború végén katolikus felesége sem tudta megmenteni a munkaszolgálattól. 1929-től Budapesten élt, ahol 1929 és 1948 között a Kis Újság független politikai napilap munkatársa, valamint 1949–51-ben a Magyar Nemzet külpolitikai rovatvezetője volt. A második világháborút követően részt vett a Magyar Újságírók Szövetsége (MUOSZ) megalapításában.
Szociológiai dolgozatai és nemzetközi elemzései a Demokrácia és a Huszadik Század című lapokban láttak napvilágot. Regényei megjelentek a Hellas és a Literária Kiadóvállalat könyvsorozataiban. Több kortárs angol és német regényt ültetett át magyarra.
Főbb művei
A film rabszolgái. Regény. (Hellas Könyvek. Budapest, 1931) A halál árnyékában. Regény. (Világvárosi Regények 103., Literária, Budapest, 1933) Fekete liliom. Regény. (Gong 13., Budapest, 1933) A polgárság útja. Szociológiai tanulmány. (Balassa Könyvtár. 3. Budapest, 1947)
Műfordításai
Brown, C.: A Grand Hotel titka. (Budapest, 1931) Clynes, F.: Tolvajok titkos trösztje. Regény. (Budapest, 1931) Kabel, Walther: A vörös rózsa. Regény. (Budapest, 1931) Lewis, Sinclair: Elmer Gantry, a prédikátor. (Budapest, 1947) Jackson, Charles: Férfiszenvedély. Regény. (Budapest, 1947) Feuchtwanger, Lion: Államférfiak, cselszövők, bohémek. Regény két kötetben. (Budapest, 1947)
Jegyzetek
Források Névpont
Kategória:A Magyar Nemzet (1938–2018) vezetői, újságírói Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:1896-ban született személyek Kategória:1951-ben elhunyt személyek Kategória:Pécsiek Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Munkaszolgálatosok Kategória:Magyar írók