A Nemzetközi Visegrádi Alap (IVF) nemzetközi donorszervezet, melynek feladata, a Visegrádi Csoportot (V4) alkotó országok – Cseh Köztársaság, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia – közötti szorosabb együttműködés elősegítése. Az Alap fő célja, hogy az emberek- és az intézmények-közti kapcsolatokat erősítse Közép-Kelet-Európában azáltal, hogy támogatást nyújt civil, társadalmi kezdeményezéseknek. A Visegrádi Alap az egyetlen intézményesült formája a Visegrádi Csoport együttműködésének.

Háttere 1999. május 14-én, a Pozsonyban tartott Visegrádi csúcson a V4-es országok miniszterelnökei megegyeztek abban, hogy a Nemzetközi Visegrádi Alap pozsonyi titkárságának létrehozásán kívül nem kívánják az Együttműködést intézményes formába önteni. Az Alap létrehozásáról szóló egyezményt 2000. június 9-én írták alá a V4-es országok miniszterelnökei a Prága melletti Stiřínben. Az Alap - egyezmény szerinti - célja V4-es országok, illetve a környező régiók országai – ideértve főként a Nyugat-Balkánt és az Európai Unió Keleti Partnerség államait – közötti együttműködés elősegítése és fejlesztése, tapasztalatok cseréje a kultúra, a tudomány, a kutatás, az oktatás és az ifjúság területén.

Finanszírozás Az Alap által folyósított támogatások összege évente 8 millió euró (2019), mely a V4-es országok kormányainak egyenlő mértékű hozzájárulásából tevődik össze. Ezen felül más donorországokból (Kanada, Németország, Hollandia, Dél-Korea, Svédország, Svájc és Egyesült Államok) is érkezett összesen 6,4 millió euró támogatás 2012 óta. A finanszírozás, a pályázati felhívásokat követően kiválasztott multilaterális (többoldalú) projektek esetében alapok (grant) útján, a tudósok, kutatók, művészek esetében pedig ösztöndíjak formájában történik.

Működése Az Alap működését 13, többnyire a V4-es országokból érkező munkatárs szavatolja, háromévente cserélődő (sorrendben: CZ, SK, PL, HU) ügyvezető igazgató irányításával, aki önálló diplomáciai misszió vezetésében látja el feladatát, helyettes ügyvezető igazgató támogatásával (rotáció, sorrendben: PL, HU, CZ, SK). Az Alap felügyeletét a Visegrádi Alap elnökségét adó ország végzi, mely az évente adott sorrendben cserélődő V4 kormányok közül kerül ki. Ennek alapján az IVF elnökségét 2019 január 1-től 2019 december 31-ig Magyarország tölti be. Az IVF alkotmányozó/felügyelő testületei a Miniszteri Konferencia, illetve a Nagykövetek Tanácsa (a Visegrádi országok azon nagykövetei, amelyek az épp Visegrádi Alap elnökséget betöltő országba vannak akkreditálva).

Ügyvezető igazgatók

2000 – 2003 Urban Rusnák (Szlovákia) 2003 – 2006 Andrzej Jagodziński (Lengyelország) 2006 – 2009 Kristóf Forrai (Magyarország) 2009 – 2012 Petr Vágner (Cseh Köztársaság) 2012 – 2015 Karla Wursterová (Szlovákia) 2015 – 2018 Beata Jaczewska (Lengyelország) 2018 – 2020 Dávid Andor Ferenc (Magyarország) 2020 – 2021 Edit Szilágyiné Bátorfi (Magyarország) 2021 – 2024 Petr Mareš (Cseh Köztársaság) 2024 – jelenleg, Linda Kapustová Helbichová (Szlovákia)

Alapok és ösztöndíjprogramok Visegrad GrantsVisegrad Grants Visegrad+ Grants (focus on EaP and WB regions)Visegrad+ Grants (focus on EaP and WB regions) Visegrad Strategic GrantsVisegrad Strategic Grants Visegrad Scholarship ProgramVisegrad Scholarship Program Blinken OSA ArchívumFellowships at Open Society Archives Visegrad Art Residencies—Visual & Sound ArtsVisegrad Art Residencies—Visual & Sound Arts Visegrad Art Residencies—Performing ArtsVisegrad Art Residencies—Performing Arts Visegrad Art Literary ResidenciesVisegrad Art Literary Residencies Visegrad Art Residencies in New YorkVisegrad Art Residencies in New York

Pályázati feltételek Az Alap változatos tevékenységi körben, az élet összes területén nyújt támogatást. Nem kormányzati civilszervezetek (NGO-k), önkormányzatok, helyi vagy regionális kormányzatok, iskolák és egyetemek, sőt, magáncégek is alkalmasak lehetnek támogatásra, amennyiben projektjeik közvetlenül a visegrádi régióra fókuszálnak, nonprofit jellegűek, illetve ezen projektek mentén regionális partnereikkel erősítik az együttműködést.

Egyéb kedvezményezettek, elsősorban azok a nem kormányzati civilszervezetek (NGO), melyek a visegrádi régióval szomszédos, Európai Unión kívüli országokban működnek, – tehát a Keleti Partnerség (Örményország, Azerbajdzsán, Belorusz, Georgia, Moldova, Ukrajna), illetve a nyugat-balkáni térség (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Észak-Macedónia, Montenegró és Szerbia) ­– projektjei támogatásra alkalmasak, amennyiben ezek homlokterében a regionális integráció és a demokratikus átalakulás folyamatai állnak a Visegrádi Csoport országaival való tapasztalatcsere és a tárgyban szerzett ismereteik (know-how) megismerése által. Az Alap által elősegített tágabb regionális együttműködés lényeges részét képezi az a törekvés, hogy a partnerországok politikai, társadalmi-gazdasági reformtevékenységeihez úgy járuljon hozzá, hogy ezek erősítsék az Európai Unió, a Keleti Partnerség és a Nyugat-Balkán országai közötti politikai együttműködést és a további gazdasági integrációt. alt=|semmi|bélyegkép|370x370px|A Visegrádi Alap által nyújtott támogatás területi eloszlása 2000 és 2018 között.

Támogatási területek

Kultúra és közös identitás Oktatás és tehetséggondozás Innováció, kutatás és fejlesztés, vállalkozói szellem fejlesztése Demokratikus értékek és média Közpolitikai és intézményi együttműködés Regionális fejlődés, környezet, turizmus Társadalmi fejlődés

Jegyzetek

További információk

Official International Visegrad Fund site Official YouTube channel of the International Visegrad Fund

Kategória:Európai regionális szervezetek