bélyegkép|Az Átlátszó Erdély logója
Az Átlátszó Erdély tényfeltáró on-line újság, mely azokra az erdélyi magyar témákra fókuszál, melyek az erdélyi mainstream sajtóból kimaradnak.
Öndefiníciója szerint átlátható, számonkérhető és demokratikus erdélyi magyar közösségért dolgozik, ehhez elengedhetetlen a politikától független és a mindenkori hatalommal szemben kritikus sajtó. Függetlenségének garanciája, hogy nem áll mögöttük pártpolitikai vagy gazdasági érdekcsoport.
Az egyesület alapítói újságírók, a működéshez szükséges pénzt részben nemzetközi tényfeltáró pályázatok, részben pedig az olvasók adományai biztosítják. Minden évben beszámolót tesznek közzé bevételeikről és kiadásaikról, a 2024-es beszámolójuk itt érhető el.
Az Átlátszó Erdély kiadója az Asociatia "Atlatszo Erdely Egyesulet", az egyesület alapítója három újságíró: Sipos Zoltán, Egyed Ufó Zoltán és Mihály László. Az egyesület igazgatótanácsának a tagjai 2025 augusztusától Sipos Zoltán, Szabó Tünde és Czintos Emese.
Működési modellje, munkamódszerei: elfogadja a Főszerkesztők Fóruma által kiadott Önszabályozó Etikai Irányelveket, emellett az IFJ etikai kódexét valamint a The Guardian szerkesztési elveit. Szerkesztési folyamataikat a Journalism Trust Initiative (JTI) hitelesítette.
Egy kritikusa szerint "az Erdélyi Átlátszó (...) véleményem szerint politikailag szűkített, úgymond magyarországi belpolitikai szempontok mentén közelíti meg az erdélyi kérdéseket." bélyegkép|Az Átlátszó Erdély szerkesztősége 2025 augusztusában. Balról jobbra: Pál Edit Éva, Czintos Emese, Sipos Zoltán, Szabó Tünde, Kulcsár Árpád, Bocz Henrietta
Állandó témái az erdélyi magyar intézmények számára megítélt magyarországi támogatások és a Fidesz növekvő befolyása Erdélyben; a magyar közösségnek szánt, az RMDSZ által kezelt bukaresti kormánytámogatás nyilvánossága; kisközösségeket érintő ügyek; hatalommal való visszaélések az erdélyi magyar intézményekben; az erdélyi magyar politikusok vagyonosodása, politikához közel álló vállalkozók üzletei; átverések; sajtószabadság és az erdélyi magyar sajtót érintő kérdések; mélyszegénység, iskolai szegregáció és burkolt rasszizmus; környezet szempontjából káros beruházások; közéleti személyiségek együttműködése a román kommunista titkosszolgálattal, a Securitatéval.
Díjai, elismerései 2021-ben az Átlátszó Erdély szerkesztősége nyerte a Superscrieri gálán a Helyi sajtó tiszteletbeli díjat. Az oknyomozás kategória első díját pedig az az újságírói közösség, amelynek tagjaként külsős munkatársunk, Jakab Villő Hanga dolgozott annak feltárásán, hogy a román állam jobban védi az erőszaktevőt, mint az áldozatot, ha szexuális bűncselekményről van szó. A Media X Files projektet a bukaresti Független Újságírásért Központ finanszírozta, és a Dela0.ro irányította.
2018-ban a Szegénységről Méltósággal Sajtódíj Projekt első díját nyerte meg Jakab Hanga egy kis székelyföldi település roma telepén élők sorstalanságát megmutató riportjával; szintén 2018-ban az RMDSZ által kezelt közpénzek elköltésének átláthatóvá tételéért indított kampányával bekerült a legmenőbb romániai civil szervezetek közé a Centrul de resurse pentru participare publică (CeRe) által szervezett megmérettetésen.
2017-ben az Átlátszó Erdély újságírója, Jakab Hanga kapta a Szegő-díjat;
Partnerségek, tagságok Kiemelt partnere Magyarországon az Átlátszó, Romániában tagja a PressHub független médiahálózatnak valamint az ONG-uri pentru Cetăţean (civilek a polgárokért) nevű hálózatnak. Tagja továbbá olyan nagy, nemzetközi tényfeltáró újságíró-szervezeteknek, mint az Organized Crime and Corruption Reporting Project (OCCRP), a Global Investigative Journalism Network (GIJN), valamint a Reference - The European Independent Media Circle.
Jegyzetek
Kategória:Magyar weboldalak Kategória:A romániai magyarság sajtótermékei