bélyegkép|280x280px| A pekingi hallgatók felvonulása a május negyedike mozgalom megmozdulásai egyikén
A május negyedike mozgalom imperialistaellenes, szellemi, kulturális, tudományos és társadalmi-politikai változást követelő forradalmi megmozdulás-sorozat, amely az 1919. május 4-én Pekingben tartott diáktüntetésekből bontakozott ki és országos méretűvé szélesedett.
Egyetemi hallgatók tiltakoztak a kínai kormányzatnak az első világháborút lezáró versailles-i szerződés tárgyalásain mutatott gyenge fellépése miatt és amiatt, hogy a nyugati hatalmak folyamatosan aláássák a kínai függetlenség ügyét; különös tekintettel arra, hogy a miniszterelnök beleegyezett abba, hogy japán kölcsönök fejében a Japán Birodalom megőrizhette azokat a területeket Santungban, amelyeket a Német Császárság elvesztett és átadott ostroma után 1914-ben Japánnak. A mozgalom követelései között szerepelt még a teljes kínai függetlenség és önállóság helyreállítása, a konfuciánus értékek elhagyása, a demokratikus és liberális kormányzás, a tudományon és az iparon alapuló társadalom megteremtése.
A pekingi tüntetések országos megmozdulásokat váltottak ki és felgyorsították a kínai nacionalista gondolkodás terjedését és erősödését. Egyben segítették a szélsőséges eszmék kibontakozását és növelték ezek szerepét a politikai mozgósításban; a tömegek eltávolodtak a kulturális tevékenységtől, rendezvényektől, illetve a hagyományos kínai szellemi és politikai értékektől és ez a mozgalom indította el a világ legnagyobb parasztforradalmát is.
Sok politikai és társadalmi vezető, aki a következő öt évtizedben jelentős politikai szerepet játszott Kína viharos történelmében, ebben a mozgalomban kezdte politikai tevékenységét, pályafutását és innen emelkedett fel.
Sokszor tágabb értelemben használják a „május negyedike mozgalom” kifejezést, gyakran az 1915 – 1921 közötti időszakra utalnak vele, amit másként új kultúra mozgalomnak hívnak, viszont valójában ebből nőtt ki a május negyedike mozgalom, ami nyílt politikai mozgalommá vált.
Háttér
„Az 1919 körül kialakult légkör és politikai hangulat”, – az Oxfordi Egyetem történésze, Rana Mitter szavaival – „azon eszmék kicsúcsosodása, amelyek Kína emlékezetes huszadik századát alakították”.Mitter, R. A Bitter Revolution: China's Struggle with the Modern World (2004), p.12 A Csing-dinasztia 1911-ben felbomlott, ez jelezte a császári birodalmi kormányzás ezer esztendejének a végét, és elméletileg új korszak nyílott, amelyben a politikai irányítás és hatalom az emberek kezébe került. Kína szétaprózódott nemzetté vált, amelyet hadvezérek uraltak, akiket inkább a személyes politikai hatalom megszerzése, bővítése, vagy megtartása és a tartományaik hadserege foglalkoztattak, mint a nemzeti érdekek. 1916-ban halála után a pekingi kormányzat a belső nézeteltérések elsimítására, rendezésére összpontosított és keveset tudott volna tenni a külföldi befolyás és ellenőrzés ellensúlyozására.Rana Mitter. A Bitter Revolution: China's Struggle with the Modern World. (Oxford; New York: Oxford University Press, 2004), p. 12. Az 1919-es koreai március elsejei mozgalom, az 1917-es orosz forradalom eszméi, az idegen hatalmak által rájuk mért csapások és vereségek, valamint a császárság területének befolyási övezetekre osztása együttes hatásaival mind tüzelték a kínai nacionalizmust, annak erősödését a feltörekvő középosztályban és a kulturális vezetők körében.
Az új kultúra mozgalom vezetői úgy vélték, hogy a hagyományos konfuciánus értékek felelősek a nemzet politikai gyengeségéért.Joseph T. Chen, The May Fourth Movement in Shanghai; the Making of a Social Movement in Modern China (Leiden,: Brill, 1971)Leo Ou-fan Lee, Voices from the Iron House: A Study of Lu Xun (Bloomington: Indiana University Press, 1987), pp 53-77; 76-78. A kínai nacionalisták a hagyományos értékek elutasítására hívtak fel mindenkit; „Mr. Konfuciusz" helyett „Mr. Science” (賽先生, ) és „Mr. Democracy” (德先生, ) nyugati eszméinek és eszményeinek a befogadását szorgalmazták az új kínai nemzet megerősítése érdekében.Jonathan D. Spence. The Gate of Heavenly Peace: The Chinese and Their Revolution, 1895-1980. (New York: Viking Press, 1981), pp. 117-123 ff.. Ezek a „képromboló” és hagyományellenes nézetek, irányzatok és fellépések a mai napig alakítják Kína politikáját és kultúráját.The Cambridge History of Chinese". John King Fairbank, Denis Crispin Twitchett, p.451
Santung-kérdés
Kína 1917-ben lépett be az első világháborúba a Antant oldalán. Abban az évben 140 000 kínai munkást küldtek (a brit hadsereg részeként, mint Kínai Munkáshadtestet) Franciaországba.Guoqi Xu. Strangers on the Western Front: Chinese Workers in the Great War. (Cambridge, Massachusetts: Harvard University Press, 2011. Az 1919. áprilisi versailles-i szerződés a császári németek Santung tartományban szerzett jogait az azt megszálló Japánnál hagyta. A kínai kormány képviselői ezért az alábbi igényeket terjesztették elő a béketárgyalásokon:
minden idegen hatalom összes kiváltságának azonnali megszüntetése Kínában; például a „területenkívüli” részek jogainak megvonása a Japán Császárság „huszonegy-pontos igényének” elutasítása és törlése Santung területének és eladott jogainak visszatérése Kínához, amelyeket Japán az első világháború alatt a császári Németországtól megszerzett.
A nyugati szövetségesek uralták a versailles-i találkozót, és kevés figyelmet fordítottak a kínai igényekre. Nagy-Britanniát és Franciaországot elsősorban Németország megbüntetése érdekelte. Noha az Egyesült Államok előterjesztette Woodrow Wilson tizennégy pontját, a népek és az államok önrendelkezési jogáról szóló elképzelését; David Lloyd George, Georges Clemenceau és az Egyesült Államok Kongresszusának makacs ellenállásával szemben nem lehetett érvényesíteni ezeket az eszményeket. Az amerikai szólamok az önrendelkezésről a Nemzetek Szövetségében vonzónak tűntek a kínai értelmiségiek számára, ám a kínai igények figyelmen kívül hagyását a nyugati szövetségesek árulásának tekintették és haragot váltott ki bennük. A békekonferencián hozott döntés adta meg a végső szikrát a május negyedike mozgalom indulásához, és Santung-kérdés néven vált ismertté.
A tiltakozások időrendje 1919. május 4-én reggel tizenhárom különböző pekingi egyetem hallgatóinak a képviselői találkoztak és ötpontos állásfoglalást fogalmaztak meg:
ellenzik Santung tartomány átadását a japánoknak a korábbi német engedélyek alapján felhívják a kínai tömegek figyelmét Kína bizonytalan helyzetére és tudatosítják bennük ezt egy nagyszabású nemzeti összejövetelt hirdetnek Pekingbe egy pekingi hallgatói szövetség létrehozásának elindítása egy délutáni tüntetés megszervezése a versailles-i szerződés feltételei elleni tiltakozásul
jobbra|bélyegkép| A tüntetők elégedetlenségüknek adnak hangot a versailles-i megállapodás miatt jobbra|bélyegkép| A Egyetem hallgatói japán termékeket égetnek el jobbra|bélyegkép| A Pekingi Általános Egyetem hallgatói, miután a kormány a május negyedike mozgalom miatt letartóztatta őket Május 4-én délután a Egyetem, a Pekingi Egyetem és több más egyetem mintegy 4000 hallgatója a város minden pontjáról a Tiananmen térre vonult. Olyan jelszavakat kiabáltak, mint: „küzdjünk hazánk teljes önállóságért”, „szabaduljunk meg a nemzet árulóitól”, „utasítsuk vissza Japán huszonegy-pontos igényét” és „ne írjuk alá a versailles-i megállapodást”.
Dühüket fejezték ki a diákok Kína szövetségeseinek árulása miatt; elítélték a kormány gerinctelen viselkedését, felszólítottak a kínai érdekek védelmére, a japán termékek bojkottjára. A tüntetők három kínai tisztviselő lemondását követelték, akiket azzal vádoltak meg, hogy együttműködtek a japánokkal. Ezen tisztviselők lakhelyét felgyújtották és néhány alkalmazottukat megverték; erre a tüntetőket letartóztatták, börtönbe vetették és súlyosan bántalmazták.
Másnap az összes pekingi diák sztrájkba lépett, majd Kína nagyobb városaiban a hallgatók, a hazafias érzelmű kereskedők és munkások is csatlakoztak a tiltakozásokhoz. A tüntetők ügyesen tettek közzé felhívásokat az újságokban és küldték szét képviselőiket az ország egész területére, hogy eljuttassák oda gondolataikat és követeléseiket. Június elejétől a sanghaji munkások és üzletemberek szintén sztrájkba léptek, amikor a mozgalom központja Pekingből Sanghajba került. A tizenhárom egyetem vezetője a foglyok szabadon bocsátásáért tett lépéseket, a pekingi egyetem vezetője, Caj Jüan-pej pedig tiltakozásul lemondott.
Újságok, folyóiratok, állampolgári társaságok és kereskedelmi kamarák támogatták a hallgatókat. Kereskedők például azzal fenyegetőztek, hogy visszatartják az adóbefizetéseiket, ha Kína kormánya továbbra is tétlen marad. Sanghajban a kereskedők és a munkások általános sztrájkja szinte megbénította az egész kínai gazdaságot. A nyilvánosság erőteljes nyomására a pekingi kormányzat elengedte a letartóztatott hallgatókat és elbocsátotta állásából , és , akiket azzal vádoltak, hogy együttműködtek a japánokkal. A párizsi kínai képviselők megtagadták a versaillesi-szerződés aláírását: a május negyedike mozgalom kezdeti győzelmet ért el, amely elsősorban jelképesnek tekinthető, mivel Japán egyelőre megőrizte a Santung-félsziget és a Csendes-óceán egyes szigeteinek felügyeletét és irányítását. Még a mozgalom részleges sikerei is megmutatták a kínai társadalmi osztályok azon képességét, hogy az ország egész területén megfelelő vezetés, célok és ösztönzés mellett sikeresen együttműködhetnek.
A kínai kommunizmus születése A Kínai Népköztársaságban régóta az a legelfogadottabb nézet, hogy az 1919-es tüntetéssorozat és az azt követő elnyomás ösztönözte a vitát a lehetséges politikai változásokról és ennek eredményeként látták egyre megvalósíthatóbbnak a baloldali társadalmi változást. Olyan emberek, mint és gondolkodásukban egyre inkább balra tolódtak és 1921-ben a Kínai Kommunista Párt alapítóivá váltak; míg más értelmiségiek is, például az anarchista író és agitátor, szintén részt vettek a májusi megmozdulásokban. Az eredetileg voluntaristák, vagy nihilisták, mint például és , hasonlóan másokhoz baloldali nézeteket kezdtek vallani, amikor az 1920-as években Kína egyre forrongóbbá, forradalmibbá vált.
1939-ben Mao Ce-tung azt állította, hogy a május negyedike mozgalom csak egy állomás volt a nagy kínai kommunista forradalom felé vezető úton:
A május negyedike mozgalom szellemi fordulópontként szolgált Kínában; ez az esemény radikalizálta a kínai gondolkodást. A nyugati stílusú liberális demokrácia korábban vonzó volt a kínai értelmiségiek körében, ám a versailles-i békeszerződés miatt (amelyre Kína érdekeinek elárulásaként tekintettek) elvesztette vonzerejének nagy részét. Woodrow Wilson tizennégy pontját, annak ellenére, hogy az erkölcstanból ered, nyugati-központúnak és képmutatóknak tekintették.
A kínai szellemi közösségekben sokan úgy gondolták, hogy az Egyesült Államok keveset tett annak érdekében, hogy meggyőzze és rávegye az imperialista nagyhatalmakat (különösen Nagy-Britanniát, Franciaországot és Japánt) a wilsoni tizennégy pont betartására, és azt látták, hogy az Egyesült Államok maga sem csatlakozott a Nemzetek Szövetségéhez; ennek eredményeként elfordultak a nyugati liberális demokratikus mintától. A marxizmust kezdték vizsgálni és inkább ez foglalkoztatta a kínai szellemi életet; különösen azok között hatott, akik már a baloldalon helyezkedtek el. Ebben az időben néhány kínai értelmiségi, például és komolyan tanulmányozta a kommunizmust.
Történelmi jelentősége jobbra|bélyegkép| A május negyedik mozgalom emlékműve a pekingi körzetben