Zöldhelyi Zsuzsa (Budapest, 1928. január 27. – 2015. november 23.) irodalomtörténész, ruszista, docens, címzetes egyetemi tanár.

Élete

Egyetemi tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen kezdte 1945 és 1948 között, angol-francia-orosz szakon. Ezután a Leningrádi Állami Egyetemre ment, ahol 1951-ben filológus diplomát szerzett. Itt jelent meg első publikációja is, Petőfi Sándor verseinek legelső orosz közléséről.

Hazatérte után 1951 és 1956 közt a Lenin Intézet adjunktusa, ezután az ELTE Orosz Filológiai Tanszéke munkatársa volt mint adjunktus (1956–1963) majd 1992-es nyugdíjazásáig mint docens. Nyugdíjazásakor megkapta a címzetes egyetemi tanári címet. 1961-ben kandidátusi, 1990-ben irodalomtudományi doktori címet szerzett.

Kutatási területe a 19. század orosz prózája és a 20. század eleje orosz irodalmának előzményei voltak, különös tekintettel Ivan Szergejevics Turgenyev és Ivan Alekszandrovics Goncsarov munkásságára. Összehasonlító irodalomtudománnyal, összehasonlító műfordítás-történettel és recepciótörténettel is foglalkozott, e munkájának egyik gyümölcse több kötetes tankönyvsorozata, az Orosz írók magyar szemmel. Az ő szerkesztésében jelent meg az 1945 utáni egyetlen átfogó orosz irodalomtörténet, Az orosz irodalom története a kezdetektől 1940-ig címmel.

Ő rendezte sajtó alá az Akadémiai Kiadó kritikai kiadásában Jókai Mór Szabadság a hó alatt vagy A Zöld-könyv (1965) és A jövő század regénye (1981) című, orosz vonatkozású műveit. Utóbbi megjelenése mintegy fél évtizedig késett a könyv oroszellenes vonatkozásai miatt (és akkor is csak kritikai jegyzetapparátussal "súlyosbított" kiadása hagyta el a nyomdát, a laikus olvasónak szánt változat nem).

Nemzetközi szlavisztikai konferenciákon szerepelt Oroszországban, Bulgáriában, Csehszlovákiában és Németországban. Több tudományos testület tagja volt, például a Moszkvai Állami Bölcsészettudományi Egyetem (RGGU) Nemzetközi Tudományos Tanácsának, a Nemzetközi Szlavisztikai Komité magyar nemzeti bizottságának, az MTA Doktori Bizottsága irodalomtudományi szakbizottságának és az MTA Modern Filológiai Bizottságának. A Modern Filológiai Társaság Műfordítói Szakosztálya társelnöke, a Studia Slavica és a Filológiai Közlöny szerkesztőbizottsági tagja volt. Egyik társalapítója volt "Az orosz irodalom és kultúra Kelet és Nyugat vonzásában" doktori programnak.

Munkái

Magyarok levelei orosz írókhoz (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1960) Orosz írók magyar szemmel 1920-1944: az orosz irodalom magyar fogadtatásának válogatott dokumentumai az 1920-as évektől 1944-ig (Tankönyvkiadó, Budapest, 1983) Turgenyev (Gondolat Kiadó, Budapest, 1964) Turgenyev világa (Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978) Az orosz irodalom története a kezdetektől 1940-ig, szerk. (Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1997) Turgenyev prózai költeményei (Tankönyvkiadó, 1991) A külföldi közvetítés szerepe az orosz irodalom magyar fogadtatásában. XIX. század; MűMű, Budapest, 2008 (Dolce filologia)

Jegyzetek

Források Hetényi Zsuzsa nekrológja az ELTE honlapján Nekrológ az Alapítvány az Orosz Nyelvért és Kultúráért Alapítvány honlapján

További információk Irodalomtörténeti, kultúratörténeti és nyelvészeti tanulmányok Zöldhelyi Zsuzsa c. egyetemi tanár, az MTA doktora 70. születésnapja tiszteletére; szerk. Hetényi Zsuzsa; ELTE BTK, Budapest, 1998 (Dolce filologia)

Kategória:Magyar russzisták Kategória:Magyar irodalomtörténészek Kategória:Magyar filológusok Kategória:1928-ban született személyek Kategória:2015-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar nők Kategória:Budapesten született személyek