Valentina Vargas (Santiago de Chile, 1964. december 31.) chilei születésű színésznő.

Élete Első szerepeit a szülővárosában működő Teatro Camilo Henríquez színházban játszotta el, később klasszikus balettet tanult a Chilei Egyetem zenekonzervatóriumában.

Drámaművészeti színi tanulmányait Párizsban folytatta, ahol a „Tania Balachova”, „Yves Pignot” színitanodákba, valamint Pascal Luneau „Pygmalion” stúdiójába járt. Később Martha Gehman Los Angeles-i színházában is tanult, és pantomimiskolába is járt az amerikai Colorado állambeli Boulderben.

Első filmszerepe a Pierre Jolivet által rendezett Strictement personnel (1985) volt, majd olyan sikerfilmekben játszott mellékszerepeket, mint Jean-Jacques Annaud: A rózsa neve (1986), vagy Luc Besson Nagy kéksége (1988). Főszerepet kapott Sam Fuller filmjében, a „Street of no Return”-ben (1989) Keith Carradine és Bill Duke oldalán. A filmet beválogatták az 1989-es Cannes-i fesztiválra.

Hazai alkotásokban is vállalt szerepeket, így játszott Alfredo Arieta Fuegos (1987), valamint Miguel Littín Los Náufragos (1994) című drámájában.

Női főszereplő volt a Hellraiser IV (1996) című horrorfilmben, valamint a Tigeress (1992) című német filmdrámában, és fontos mellékszerepe volt a Dél átka (1999) című akciófilmben Malcolm McDowell és Michael Ironside partnereként.

2002 után tévésorozatokban is szerepelt, mint például az Air America. vagy a Veszedelmes viszonyok francia minisorozatban (3 rész), Catherine Deneuve és Nastassja Kinski mellett.

Filmográfia Filmek Strictement personnel (1985) – a masszőz A rózsa neve (1986) – a lány Fuegos (1987) – Margarita A nagy kékség (1988) – Bonita Dirty Games (1989) - Nicola Kendra Street of No Return (1989) – Celia The Tigress (1992) – Tigress / Pauline The Devil's Breath (1993) Óvóbácsik (1994) – Lolita The Shipwrecked (1994) – Isol Hellraiser: Vérvonal (1996) – parasztlány / Angelique / Angelique Cenobite Dél átka (1999) – Mariana Flores Chili con carne (1999) – Ines Bloody Mallory (2002) – Lady Valentine All Inclusive (2008) – Carmen Ilusiones ópticas (2009) – Rita Faces in the Crowd (2010) – Nina Night Across the Street (2012) – Nigilda Johnny 100 Pesos: Capítulo Dos (2017) – María Francisca

Tévésorozatok Le flair du petit docteur (egy rész, 1986) – Laure Piazza Navona (egy rész, 1988) – Perla Air America (egy rész, 1999) – Celia L'Été de Chloé (2002) – Agnes Un homme en colere (egy rész, 2002) – Laura Veszedelmes viszonyok (2003) (mini sorozat) – Emilie Le Caprice des cigognes (2006) – Anna Fete de famille (5 rész 2006) – Monica Héroes (2007) (epizód: Balmaceda) – Sofía Linares

Jegyzetek

További információk

Fordítás

Kategória:Élő személyek Kategória:1964-ben született személyek Kategória:Chilei színészek Kategória:Chilei nők