Sergio Akieme Rodríguez (Madrid, 1997. december 16. –) egyenlítői-guineai származású és spanyol utánpótlás-válogatott labdarúgó, az UD Almería játékosa.

Pályafutása Klubcsapatokban Akieme Madridban született, egyenlítői-guinei származású szülők gyermekeként. Apja Batában született, anyja pedig Malabóban. 2013 augusztusában, 15 éves korában szerződött a Getafétől a Rayo Vallecano junior csapatához.

2015. augusztus 30-án debütált a Rayo Vallecano tartalékcsapatában, a CDA Navalcarnero együttesét fogadták az első fordulóban a negyedosztályban. (Tercera División). Az év december 30-án a Rayo Vallecano felnőtt csapatának akkori vezetőedzője, Paco Jémez benevezte az Atlético de Madrid elleni 2–0-ra elvesztett elsőosztályú mérkőzésre, de nem kapott játéklehetőséget. Végül 2016. szeptember 6-án debütált, az UD Almería elleni Spanyol Kupa mérkőzésen. A bajnokságban 2017. június 9-én volt az első mérkőzése a Sevilla Atlético ellen, a másodosztályban.

2019. szeptember 2-án kétéves szerződést írt alá a Barcelonával. Első szezonjában a B csapatban (Segunda División B) kapott helyet. Szeptember 7-én mutatkozott be a harmadik fordulóban, az SD Ejea elleni 1–0-ra elvesztett mérkőzésen.

Statisztika

2022. május 21-i állapot szerint. KlubSzezonBajnokság KupaNemzetköziEgyébÖsszesLigaMérk.GólokMérk.GólokMérkGólokMérk.GólokMérk.GólokRayo Vallecano 2015/16La Liga0000——002016/17Segunda División1010——202017/183010——402018/19La Liga2020——402019/20Segunda División3000——30Összesen9040——130Barcelona B 2019/20Segunda División B240——30270Összesen240——30270Almería 2020/21Segunda División34240—20402Almería2021/2228120——301Összesen62360—20703KARRIER ÖSSZESEN95310000501103

Sikerei, díjai Rayo Vallecano Segunda División: 2017–18

További információk Sergio Akieme az Instagram oldalán Sergio Akieme a Transfermarkt oldalán

Jegyzetek

Kategória:1997-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Spanyol labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Rayo Vallecano labdarúgói Kategória:A Segunda División labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A Barcelona labdarúgói Kategória:A Segunda División B labdarúgói Kategória:Az UD Almería labdarúgói Kategória:Madridiak