Izland természeti földrajza
Izland km²-es területével' Európa második legnagyobb szigete. E terület döntő többsége (100 329 km²) szárazföld; a vízzel borított felszín csupán 2796 km². A sziget felségvizéhez a partvonaltól számított 22,2 km (12 nmi, 13,8 mi) távolságra lévő tengeri terület tartozik.
Geológiai szempontból igen fiatal, mindössze 56 millió éve, az eocén időszakban emelkedett ki a hullámokból. Területe azóta is fokozatosan nő. A szigetország az Atlanti-óceán északi részén, Grönland és Skócia között, Feröertől északnyugatra, a két globális jelentőségű, folyamatosan mozgásban lévő, és távolodó tektonikai lemez, az Eurázsiai- és az Észak-Amerikai lemez határvonalán helyezkedik el. Itt húzódik a két kőzetlemez geológiai határa, így egyszerre két kontinenshez is tartozik a sziget. A sziget az óceán mélyén húzódó Észak-atlanti hátságból emelkedett ki egy óriási vulkánkitörés eredményeképpen, mivel itt az óceáni hátság alatt egy geológiai forrópont is található. Jelenleg ez a terület a Föld legnagyobb összefüggő lávamezője. A sziget felszínén jól megfigyelhetőek e két tektonikai lemez távolodásának jelei (a távolodás évi átlaga .
Izland egészét tekintve felföld, átlagosan 557 m tengerszint feletti magassággal. A szigetország területének 20%-a legelő, mindössze 1%-a művelhető termőföld és 54 %-a terméketlen.
Domborzata thumb|left|222px|Izland domborzata
Izlandot gyakran a tűz és jég országaként, valamint a földtörténet múzeumaként említik meg. A sziget nevének jelentése (Izland ~ jeges föld) helytálló, hiszen a teljes területének több mint tizedét hatalmas gleccserek borítják.
A 4970 km hosszú tengerpart rendkívül tagolt, mély fjordokkal szabdalt, jellemzően a déli területein (Dyrhólaey-félsziget) látványos kliff formakincsekkel (fülkék, teraszok, kapuk és tornyok), rendkívül változatos. A sziget települései szinte kizárólag a tengerparton találhatók, mivel az ország belseje nagyon nehezen lakható, kopár, terméketlen vidék.
Ezen a területen található Európa legnagyobb összefüggő jégmezeje, a Vatnajökull is, mely 8500 km² területű és vastagsága helyenként akár az 1000 métert is eléri.
A sziget észak-déli irányú legnagyobb kiterjedése 306 km (Izland legdélibb pontja a Dyrhólaey-félsziget, Vík í Mýrdal település közelében), míg nyugat-keleti szélessége 483 km. Területének nyugati oldalán három nagy félsziget töri meg az egységes ellipszis alakját: Reykjanes, Snæfallsnes és a Vestfiroir. Izland nyugati partján található Látrabjarg, mely pont Európa és egyben Izland legnyugatabbi pontja.
Aktív vulkanizmus a szigeten A lemezmozgások miatt folyton nyugtalan területen a vulkanikus eredetű kráterek száma meghaladja az ezret és 140 tűzhányó található, melyek közül -változó intenzitással, időszakosan- 26 jelenleg is aktív. Izland szigetét összesen tizenegy vulkáni zónára osztják föl. balra|keretnélküli|409x409px|alt= KR: Kolbeinsey-gerinc.
NVZ: Északi vulkáni zóna.
RVB: Reykjanes vulkáni-öv.
RR: Reykjanes-gerinc.
TFZ: Tjörnes törés-zóna.
MIB: Közép-izlandi öv.
SISZ: Dél-izlandi szeizmikus-zóna.
WVZ: Nyugati vulkáni-zóna.
EVZ: Keleti vulkáni-zóna.
SVB: Snæfellsnes vulkáni-öv.
ÖVB: Öræfi vulkáni-öv.
A sziget legismertebb vulkánja az 1491 méter magas Hekla, melynek kitörései a többi vulkánnal egyetemben, nemcsak a belső lakatlanabb területekre, hanem a tengerparti vidékekre is fokozott veszélyt jelentenek.
Az aktív területeken ezek mellett számtalan apróbb és jelentősebb méretű és intenzitású gejzír és egyéb meleg vizű forrás is található, melyek a vulkáni utóműködés (hévforrás, gejzír, fumarola, mofetta, szolfatara), az aktív vulkanizmus következtében alakultak ki a szigeten. A Geysir Izland legnagyobb gejzírje, innen származik a gejzír szó is, amely kilövellést jelent. Közvetlenül mellette található a Strokkur, amely rendszeresen, 6-15 percenként tör a felszínre.
Ezeknek az aktív területeknek köszönhetően a geotermikus energia könnyen hozzáférhető, a lakosság és a gazdasági élet részvevőinek is. Izland teljes egészében megújuló energiaforrásokból állítja elő villamos energiáját. Ennek 87%-át a vízenergia, 13%-át pedig a geotermikus energia szolgáltatja.
Minden idők egyik leghatalmasabb vulkánkitörése bélyegkép|280x280px|Laki-hasadék, Izland A lávafolyások (lávaömlések) – a piroklaszt-árak mellett – a vulkáni működés jellegzetes formái. A történelem során feljegyzett legnagyobb lávafolyás az izlandi Laki-hasadék 1783-as kitörése során keletkezett, amikor több mint 14 km³ láva terült szét a felszínen.
Közvetve a Föld nagy részére is hatással lévő vulkánkitörés, 1783. június 8-án következett be Izlandon. Ekkor a sziget déli részén húzódó Laki-hasadék teljes, mintegy 25 km-es hosszában egyszerre ömlött a felszínre, a bazaltos kőzetolvadék. A kitörés közel fél évig tartott, s ezalatt a hasadékrendszerből 14 km3 láva folyt ki és terült szét közel 600 km² területen. A kiömlő láva nagy része a folyóvölgyek, elsősorban a Skaftar és a Hverfisfljot vonalát követve 56 km hosszú tűzfolyókat formált. A Skaftar völgyét a láva teljesen kitöltötte, úgyhogy végül kicsapott a környező vidékekre is. A kitörés folyamán, egész idő alatt nagy mennyiségű kénes gáz tört fel, amely nehezebb lévén a levegőnél, közvetlenül a talaj felett terült el. Ugyanakkor a vidéken sűrű hamuhullás is volt.
A kitörés eredményeképpen tízezrek haltak meg, ami a 18. századi Izland lakosságának megközelítőleg egyötöd része volt. Az áldozatok többsége a kitörés környezetkárosító hatásának vált áldozatává. A gomolygó, fojtogató gázok, gőzök is kellemetlenek voltak, a legkatasztrofálisabb hatása azonban a hamuhullásnak volt. Elpusztított minden terményt, betakarta a legelőket, úgyhogy a szarvasmarha állomány vagy éhen halt, vagy kénytelen volt a vulkáni porral borított füvet legelni, és attól pusztult el.
A jelentések szerint az áldozatok száma: 190 000 juh, 28 000 ló és 11 500 szarvasmarha volt. Izland a 18. században még olyan elérhetetlen volt, hogy az állatállomány nagyarányú veszteségei komoly éhínséghez vezettek. Az áldozatok nagy része jóval a kitörés után éhhalált halt, vagy hiánybetegségben pusztult el.
A Laki hasadékvulkán kitörésének egyéb közvetett következménye volt, hogy a légkör magasabb rétegeibe került vulkáni poranyag a szelek hatására Európa távoli vidékeire is eljutott. Rovására írják többek között a francia forradalom kirobbanását megelőző polgári zendülést is.
A gleccserek a szigeten A sziget teljes területének megközelítőleg 10,2%-át gleccserek borítják, bár ezek manapság egyre gyorsabban visszavonulnak. bélyegkép|280x280px|Vatnajökull gleccser A négy legnagyobb kiterjedésű izlandi gleccser:
Vatnajökull (7764 km²) Langjökull (868 km²) Hofsjökull (827 km²) Mýrdalsjökull (542 km²)
Figyelemre méltó gleccserek továbbá:
A Drangajökull (145 km²), az Eyjafjallajökull (70 km²), a Tungnafellsjökull (33 km²), a Þórisjökull (25 km²), az Eiríksjökull (21 km²), a Þrándarjökull (16 km²), a Tindfjallajökull (11 km²), a Torfajökull (10 km²) és a Snæfellsjökull (10 km²).
Izland szigetvilága A jeles félszigeteken túl, az Izlandhoz tartozó szigetek, szirtek száma megközelítőleg 3000. A legnagyobb területű a Vestmann-sziget (Vestmannæyjar), a legészakibb a Grímsey, a leghíresebb pedig a Surtsey, vulkanikus eredetű sziget, amelynek 1963 novemberében kezdődött meg a kialakulása. A világon ez volt az első alkalom, hogy már a kezdetektől fogva folyamatosan filmezni tudták egy sziget születését. A kitörések 1967. június 5-én abbamaradtak és a vulkán azóta nem tört ki. A szigetet 1965-ben védett területté nyilvánították, hisz azon nagyon kevés helyek egyike, ahol megfigyelhető, hogy a fajok hogyan vesznek birtokba, hogyan népesítenek be egy kietlen, kopár területet. Természetesen először baktériumok telepedtek meg, majd a megemelkedett sókoncentrációkhoz jól alkalmazkodó halofita növények, mint a tengeri mustár. A szigeten megjelenő első növények a mohák és a zuzmók voltak. 1965-ben már megtalálhatók voltak a területen, és mára beborítják majdnem a teljes felszínt.
A kitörések befejeződése után megjelentek az első madarak: a viharmadárfélékhez tartozó északi sirályhojsza, illetve az alkafélék. Ma nyolc madárfaj lakja a szigetet. Ahogy a madarak betelepültek a szigetre, a talaj minősége jelentősen javulni kezdett. Ennek köszönhetően egyre fejlettebb növények is képesek voltak megmaradni. Az UNESCO 2008-ban a szigetet a Világörökség részévé nyilvánította.
Éghajlata bélyegkép|280x280px|Izland éghajlat típusai. Szürke: tundra, zöld: szubarktikus óceáni. alt=|bélyegkép|280x280px|Tipikus alacsony légnyomású képződmény Izland felett
Izland éghajlatát az év nagy részében a sziget felett tartózkodó, alacsony légnyomású akcióközpont, az ún. izlandi minimum határozza meg. Északi fekvése ellenére a sziget éghajlata a Golf-áramlat szélesebb rendszerébe tartozó Irminger-áramlat mérséklő hatása miatt kevésbé zord. Az egész ország az óceáni éghajlat hideg övezetébe tartozik. A viszonylag meleg áramlat a déli és nyugati partvidéken teljes jégmentességet biztosít, míg az északi és keleti partokat ritkán, de elérheti a sodródó sarki jég a tél végén. Például míg 1919 és 1964 között gyakorlatilag nem jelent meg a tengeri eredetű jég, 1965-ben és 1968-ban az jelentős tömegben érkezett az északi partokra. Ez általában az egész szigeten további lehűlést okoz, és mérsékli a csapadékhajlamot. A sziget déli és északi partjának átlaghőmérséklete közötti különbség csak 1,5 fok.
A valaha mért legalacsonyabb izlandi hőmérsékletet, -38 °C-ot 1918. január 22-én mérték az ország középső, belső részén. Az eddigi abszolút meleg rekord 1939. június 22-én született a déli tengerparton Teigarhorn gazdaság területén 30,5 °C-kal.
A déli partvidéken találhatók a legcsapadékosabb térségek. A Vatnajökull déli előterében évi 4000 mm-t meghaladó csapadék is előfordulhat. A sziget belső, esőárnyékos vidéke száraz, a csapadék helyenként nem éri el az évi 400 mm-t sem. A hótakaró a déli parton 1931 és 1960 között az október és május közötti időszak 17%-ában volt jelen, míg az északi oldalon 53%-ban.
bélyegkép|280x280px|Sarki fény Izland fölött
A hőmérsékleten és a csapadékon kívül az időjárás meghatározó eleme Izlandon a szél. A sziget környékén gyakran alakulnak ki, illetve haladnak át alacsony légnyomású ciklonok, amik szinte állandó, változó irányú, de erős szelet okoznak. A Beaufort-skálán 9-es erősségű, azaz 70–80 km/h erősségű szelek a Vestmannaeyjar szigeteken évente átlag 70,7 napon fújnak. A sok szél miatt is viszonylag ritka a köd, a nyugati parton évente 10, a keletin 60 napon fordul elő. A zivatar nagy ritkaság. Ősszel és a tél elején gyakran figyelhető meg az égbolton a sarki fény.
A napsütéses órák száma nyáron azért is magas, mert a sziget északi fekvése miatt a nappal rendkívül hosszú. A nyári napforduló környékén a napkelte és napnyugta között több mint 20 óra telik el, és az éjszaka közepén is szürkületi derengés tapasztalható. A tél derekán viszont csak néhány órára kel fel a nap dél körül.
Az izlandiak hagyományosan két évszakot tartanak számon, a telet és a nyarat. Néhány májusi hét tekinthető tavasznak, és néhány szeptemberi az őszi átmenetnek. Igazán kellemes idő közép-európai szemmel, július végén és augusztus elején fordul elő, ezért mondják tréfásan a külföldieknek a helybéliek, hogy az izlandi nyár július 28-tól augusztus 1-ig tart.
Vízrajza bélyegkép|280x280px|A Þjórsá folyó A csapadék és a hóolvadás a bazaltvulkánok alakította felszínen a vízhálózatot, mely fiatal, rövid, de bővizű folyókat táplál.
A leghosszabb folyó Izland déli részén a Þjórsá (230 km), a legtöbb vizet az Ölfusá (423 m³/s) szállítja. Izlandon nincsenek ezeknél hosszabb és bővizűbb folyó, hiszen a sziget belseje száraz és hideg. Európa legbővizűbb vízesései Izlandon találhatók, a jég gyalulta lávasíkok peremén számtalan impozáns vízesés robajlik (Gullfoss, Skogafoss, Svartifoss).http://www.world-of-waterfalls.com/top-10-europe-waterfalls.html