Nagybisztrai Bisztray Károly (Fogaras, 1822. május 26. – Nagyszeben, 1911. március 23.Gyászjelentése) 48-as honvédtiszt, törvényszéki bíró, emlékiratíró. Unokája, Bisztray Gyula (1903–1978) irodalomtörténész volt.
Életpályája Szülei: Bisztray József főkapitány és nagyberivói Boér Karolina voltak. Középiskoláit Gyulafehérváron és Nagyszebenben végezte el. Kolozsváron jogot tanult. 1846-ban Felső-Fehér vármegye táblabírája lett. Az iskola alatt beutazta Erdélyt, Moldovát és Oláhországot. 1848-ig a guberniumnál szolgált. Ügyvédi vizsgára készült, de a szabadságharc miatt nem vizsgázott le. Czetz János segédtisztjeként futár volt Bemnél. Részt vett a fehéregyházi ütközetben és a nagyszebeni csatákban is. A szabadságharc leverése után fogságba került; Szebenben, Laibachban és Kufsteinben raboskodott. Közlegény lett; így Olaszországba küldték, ahol Anconában és Bolognában tartózkodott. Hazatérve Pesten francia és angol regényeket fordított. Később visszaköltözött Erdélybe, s a Szolnok-dobokai, a fogarasi, végül pedig a brassói törvényszék bírója volt. 1889-ben nyugdíjba vonult; élete végéig történelmi tanulmányokkal foglalkozott.
Történeti és etnográfiai munkái a gyulafehérvári Közművelődés című folyóiratban jelentek meg (1899–1900). Kéziratban maradtak naplói olaszországi utazásairól francia, német és olasz nyelven, saját kezűleg rajzolt számos miniatűr városképpel. Terjedelmes memoárt hagyott hátra, szintén város- és tájképekkel s okmánytárral. 1948-ban A régi Erdély címen Bisztray Gyula önálló kötetben adta ki a memoár nagy részét.
Jegyzetek
Források
http://adatbank.ro/html/alcim_pdf8669.pdf
További információk Nagy idők tanúja (Fogaras és Vidéke, 1911. április 2. Nagyszebeni Újság, 1911. április 16.) Bona Gábor: Hadnagyok és főhadnagyok az 1848/49. évi szabadságharcban. Budapest, Heraldika, 1998-1999.
Kapcsolódó szócikkek Erdélyi Ritkaságok Romániai magyar emlékirat-irodalom
Kategória:1822-ben született személyek Kategória:1911-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar jogászok Kategória:Magyar emlékírók Kategória:Fogarasiak Kategória:Az 1848–49-es szabadságharc bebörtönzött katonái Kategória:A kufsteini várbörtön foglyai