thumb|right|Der Mann ohne Vorurtheil című művének (1765) címoldala thumb|right|Emlékműve a bécsi Rathausplatzon Joseph von Sonnenfels, nemesi nevén Joseph Freiherr von Sonnenfels; (Nikolsburg, 1732. – Bécs, 1817. április 25.) osztrák jogász, egyetemi tanár, a felvilágosult abszolutizmus korának jelentős gondolkodója, a kínvallatás megszüntetésének szorgalmazója. Négy uralkodó (Mária Terézia, II. József, II. Lipót és I. Ferenc) idejében szolgált.
Életpályája Sonnenfels Lipmann Perlin kikeresztelkedett zsidó tudós gyermeke volt. Ötévi katonáskodás után jogot tanult, aztán az alsó-ausztriai kormányzóságnál a héber nyelv tolmácsa lett. 1763-ban az államtudományok tanárává nevezték ki a bécsi egyetemre. Ezután császári tanácsossá, majd 1779-ben a cseh és osztrák titkos udvari kancellária valóságos udvari tanácsosává (Hofrat) és a császári királyi udvari tanulmányi bizottság tagjává nevezték ki. Sonnnenfels dolgozta ki a későbbi II. József társuralkodói időszakában a felvilágosult igazságügyi reform alapelveit, majd II. József uralkodása alatt színházi reformjavaslatot dolgozott ki: meg akarta tisztítani a Burgtheatert az improvizatív és népies elemektől. 1810-ben színházi cenzori kinevezést kapott. 1811-től a Bécsi Képzőművészeti Akadémia elnöke volt.
Nézetei
Sonnenfels Über die Abschaffung der Tortur (Zürich, 1775) című művének hatása volt, hogy Ausztriában a kényszervallatást megszüntették.
Emlékezete Emlékére Bécsben szobrot emeltek a Rathausplatzon, valamint egy utcát neveztek el róla. Szobra látható egy palotán is Bécsben (Erzherzog-Ludwig-Viktor-Palais, Wien 1., Schwarzenbergplatz 1, Stubenring 13.) thumb|right|Szobra (balra) az Erzherzog Ludwig Viktor-palotán
Művei Über die Abschaffung der Tortur (Zürich, 1775) Der Mann ohne Vorurtheil (Bécs, 1765, 3 kötet); Briefe über die wienerische Schaubühne (uo. 1768, új kiad. Sauertől ugyanott, 1884); Handbuch der inneren Staatsverwaltung (uo. 1783-1787, 10 kötet)
Források A Pallas nagy lexikona Révai nagy lexikona studocu.com aeoiu.at (angol nyelven)
További információk Tamás Gáspár Miklós írása a HVG-ben Kajtár István: A rendészet alapvetése (Joseph von Sonnenfels: Grundsätze der Polizey:Herausgegeben von Werner Ogris) In: Magyar Jog, 2004/11.sz. Koi Gyula: Sonnenfels, mint az osztrák kameralisztika képviselője. In: Koi Gyula: A közigazgatás-tudományi nézetek fejlődése. Külföldi hatások a magyar közigazgatási jog és közigazgatástan művelésében a kameralisztika időszakától a Magyary-iskola koráig. Budapest: Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt., 2014. 487.; 52-56. () Koi Gyula: A közigazgatás-tudomány kezdetei és a Polizeiwissenschaft szerepe Magyarországon. Állam- és Jogtudomány 55 . évf. (2014) 2. sz. 27-49.
Jegyzetek
Kategória:1732-ben született személyek Kategória:1817-ben elhunyt személyek Kategória:Ausztriai szabadkőművesek