Loes Geurts, RON (Wûnseradiel, 1986. január 12. –) Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes holland női válogatott labdarúgókapus. A Damallsvenskanban érdekelt BK Häcken hálóőre.

Pályafutása Klubcsapatokban Karrierjét a bolswardi RES csapatánál kezdte, majd egyéves heerenveeni kitérő után visszatért nevelő egyesületéhez.

18 évesen a Nyugat-Illinois-i Egyetemre nyert felvételt és az intézmény csapatában szerepelt. Tanulmányait követően a német FFC Heike Rheine gárdájához került, ahol 27 meccsen védett.

2007-ben visszatért hazájába és az AZ Alkmaar színeiben három bajnoki címet és egy kupagyőzelmet abszolvált. 2011-ben a Telstarhoz írt alá, azonban egy szezon és öt mérkőzés után a svéd első osztályú Vittsjöhöz távozott. Geurts az összes mérkőzésen pályára lépett, de csak a nyolcadik helyen végzett csapatával a bajnokságban.

A Kopparbergs/Göteborg ajánlatát elfogadva még két évet írt alá Svédországban. Az eredményesnek nem nevezhető göteborgi időszak után a Paris Saint-Germain érdeklődött iránta és a francia csapatnál hat meccsen védhetett.

A párizsi kaland után egy időre visszavonult és édesanyjának szentelte idejét, 2017. decemberében azonban bejelentette visszatérését.

2018-ban ismét korábbi klubjához, a Kopparbergs/Göteborghoz szerződött.

A válogatottban Tagja volt a 2017-es Európa-bajnok és a 2019-es világbajnoki ezüstérmes holland válogatottnak.

Sikerei Klubcsapatokban Svéd bajnok (1): Kopparbergs/Göteborg (1): 2020 Svéd kupagyőztes (1): Kopparbergs/Göteborg (1): 2019 Holland bajnok (3): AZ Alkmaar (3): 2007–08, 2008–09, 2009–10 Holland kupagyőztes (1): AZ Alkmaar (1): 2010–11

A válogatottban

Európa-bajnok: 2017 Világbajnoki ezüstérmes: 2019 Ciprus-kupa ezüstérmes: 2011 Ciprus-kupa bronzérmes: 2010

Jegyzetek

Források

Kategória:Élő személyek Kategória:1986-ban született személyek Kategória:Holland női labdarúgók Kategória:Labdarúgókapusok Kategória:Európa-bajnok női labdarúgók Kategória:A 2015-ös női világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2019-es női világbajnokság labdarúgói Kategória:A Heerenveen női labdarúgói Kategória:Az FFC Heike Rheine női labdarúgói Kategória:Az AZ Alkmaar női labdarúgói Kategória:A Telstar női labdarúgói Kategória:A Vittsjö GIK labdarúgói Kategória:A Paris Saint-Germain női labdarúgói Kategória:Holland olimpikonok Kategória:A 2020. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói