Baloghy Mária (Kassa, 1895. február 22. – Budapest, 1967. szeptember 3.) író, műfordító, középiskolai tanár, reformpedagógus, a gyárgondozónői képzés alapítója.
Életrajza Baloghy György jogász, igazságügyminiszter és Hrivnyák Mária második gyermeke. Nővére, Baloghy Márta (Márta Baloghy Teodonno) (Kassa, 1893. december 30. - Denver, 1984) író, zongoratanár.
Érettségi vizsgáját követően a Budapesti Kir. Magyar Tudományegyetem bölcsészettudományi karán folytatta tanulmányait, ahol középiskolai tanári képesítést szerzett. Nemes Aurélné Müller Mártával közösen indították el „Jövő Útjain" (1926-1939) című magyar nyelvű reformpedagógiai folyóiratot, melyet az Új Nevelés Világligája (New Education Fellowship) támogatott. Ennek a tanügyi folyóiratnak Baloghy Mária előbb szerkesztője, később felelős kiadója lett. A Budapesti Szociális Női Iskola igazgatójaként fontos szerepe volt a nők képzésének fejlesztésében. Az 1950-60-as években a Magyar Tudományos Akadémia munkatársaként dolgozott.
Oktatói tevékenysége A Nemesné Müller Márta által vezetett budapesti Családi Iskolában közösen dolgoztak. Az 1930-as évek elején megalapította a Budapesti Szociális Női Iskolát. Ennek keretében indította el 1932-ben az ún. „Kisanyák iskoláját”, más néven az „Egészségügyi és pedagógiai tanfolyam fiatal lányok és anyák számára” programot. Egy évvel később (1933-ban) pedig a gyárgondozónői tanfolyamot, mely a jelenlegi foglalkozás-egészségügyi szakápolói képzés elődjének tekinthető. 1944-ben a Magyar Királyi Állami Védőnői Intézet felkérésére a gyárgondozónő tevékenységével kapcsolatos ismeretek a védőnői tantervbe is beépítésre kerültek. Szintén ebben az évben az Iparügyi és Honvédelmi Minisztérium is felkérte a Honvédelmi Gondozói Tanfolyam megszervezésére.
Szerkesztői tevékenysége Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt. munkatársaként számos gyermek- és ifjúsági irodalom szerkesztése kapcsolódik a nevéhez.
„Magyar mesék" (1933) „Babakönyv" (1935) „A baba első képeskönyve" (1935) „A baba második képeskönyve" (1935) „Lányok könyve" (1940) „Kislegények könyve" (1942)
Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt. tulajdonosával, Sárközi Györggyel együtt ő bízta meg Karinthy Frigyest a Micimackó lefordításával.
Műfordítói munkássága Arthur Ransome angol író Fecskék és Fruskák sorozatának több kötetét is ő fordította magyar nyelvre. Montgomery Florence a Gyermekszív rejtelmei című ifjúsági regényének fordítása is neki köszönhető.
Jegyzetek
Források Dr. Hirdi H. (2015). 120 éve született Baloghy Mária, a hazai gyárgondozónői képzés alapítója. Nővér 28:(1) pp. 35–39. Hirdi H. (2013). Magyarország a foglalkozás-egészségügyi szakápoló képzés bölcsője. Nővér 26:(6) pp. 26–40.
Kategória:1895-ben született személyek Kategória:1967-ben elhunyt személyek Kategória:Kassaiak Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar nők