A Rubeola FC egy magyar futsalklub Csömörről, amely a magyar futsalbajnokság másodosztályában szerepel.

Történelem

A klubot 1992-ben alapították, de ekkor még nem létezett a sportág hazánkban. A csapat az első pár évben spontán szervezett bajnokságokban vett részt. 1997-ben Csömörre költözött az alakulat és elindult az először megrendezett, első osztályú kispályás bajnokságon is.A csúcsot egyértelműen a 2004-es év jelentette, amikor a csömöri gárda elhódította a bajnoki címet, a kupát és a szuperkupát is. 2010-ben elindult utánpótlásképzés is.A 2015/16-os szezonban a rossz teljesítmény miatt kiesett a klub a futsal NB2-be, ahol két szezont is eltöltött. 2020. nyarán a klub és a csömöri önkormányzat nem tudott megállapodni egymással,így a csapatot működtető cég eladta az indulási jogot az Újpest csapatának.A Rubeola a Pest megyei bajnokságban kezdte meg az újjáépítést, ahol rögtön az első szezonban bajnok lett. Az osztályozós mérkőzésen legyőzte a Sárvár együttesét,így a következő szezont már az NBII-ben kezdte meg.

Csapat 2024/25

Játékosok #OrszágNév4Oláh Kristóf Attila7Maruzsi Máté Ernő8Kardos Olivér Márton 9Nagy Norbert Attila10Fellegi Nándor11Beteschek Krisztián12Dr. Oswald Dániel (K)17Gényi Dávid21Kardos Bálint Szabolcs (K)22Iváncsik Norbert (K)23Szatlmayer Máté Soma25Szabó Marcell77Sulyok Richárd Tibor86Katona Noel91Gémesi ÁronKiss BoldizsárSoóky RómeóSzenyán Roland

Eredmények

Nemzeti

Futsal NB I. Bajnok (1): 2004/2005 Ezüstérmes (1): 2007/2009 Bronzérmes (1): 2008/2009 Futsalkupa Döntős (1): 2018

Helyezések a bajnokságban SzezonBajnokság neveHelyezés2004/2005Férfi Futsal NB I.1.2005/2006Férfi Futsal NB I.5.2006/2007Férfi Futsal NB I.5.2007/2008Férfi Futsal NB I.2.2008/2009Férfi Futsal NB I.3.2009/2010Férfi Futsal NB I.8.2010/2011Férfi Futsal NB I.12.2011/2012Férfi Futsal NB I.10.2012/2013Férfi Futsal NB I.7.2013/2014Férfi Futsal NB I.10.2014/2015Férfi Futsal NB I.8.2015/2016Férfi Futsal NB I.10. 2016/2017Férfi Futsal NB II. Közép-keleti csoport3.2017/2018Férfi Futsal NB II. Keleti csoport1. 2018/2019Férfi Futsal NB I.9.2019/2020Férfi Futsal NB I. - 2020/2021Férfi Futsal NB III. Pest megyei csoport1. 2021/2022Férfi Futsal NB II. Keleti csoport1. 2022/2023Férfi Futsal NB I.11. 2023/2024Férfi Futsal NB II. Keleti csoport5. 2024/2025Férfi Futsal NB I.12. 2025/2026Férfi Futsal NB II. Keleti csoport5.

Jegyzetek

További információk Rubeola FC honlapja

Kategória:Magyar futsalcsapatok Kategória:Csömör