A rózsafoltos szövő (Thyatira batis) a rovarok (Insecta) osztályába, a lepkék (Lepidoptera) rendjébe, ezen belül a sarlósszárnyúfélék (Drepanoidea) családjába tartozó faj.
Először Linné írta le a Systema Naturae 1758. évi 10. kiadásában.
Előfordulása Egész Európa, Ázsián át Japánig, a 64. szélességi körig fordul elő.
Magyarországon elterjedt és gyakori.
Élőhelye Vegyes- és lombhullató erdőkben és ezek tisztásain, az erdők szélein, cserjésekben, de kertekben, parkokban is megtalálható, ahol szeder, vagy málna nő. Hegyoldalakon 1500 méterig él.
Megjelenése
Hasonlít a bagolylepkékre, de néhány eltérő jegye, például eltérő szárnyerezete, vagy hallószerveinek elhelyezkedése miatt a tudósok inkább a pihésszövők közé sorolták. Ezen család egyik legszebb képviselője a fehérsávos pihésszövő mellett.
Szárnyfesztávolsága 3,2–3,8 cm. Elülső szárnyának hossza 1,5–1,9 cm, színe csokoládébarna, márványozott, rajta 5–5 nagy, fehérrel keretezett rózsaszínes folt, benne világosbarna elszíneződésekkel (nevét is ezekről a foltokról kapta). Hátsó szárnya barnásszürke, fényes, középtájon sötét, hullámos sávval. Szárnyainak hátsó szegélye finoman rojtos. Pihenés közben szárnyait sátorszerűen a testére zárja, ilyenkor nem láthatóak a hátsó szárnyak és a test, valamint testének körvonalai is teljesen beleolvadnak a környezetébe. Feje bozontosan szőrös.
Hernyója különleges kinézetű, hátán, a feje mögötti második szelvényen nagy dudor található, a mögötte lévő 5-10 szelvényen pedig háromszög alakú kiemelkedések, melyeken fekete rajzolat látható, akárcsak a két oldalán. Két tüskeszerű kinövésben végződő anális végét nyugalmi helyzetben felemelve tartja.
Életmódja Napközben általában tápnövényei (szeder és málna) levelein pihen, csak ha megzavarják repül el. Naplemente után indul táplálkozni (virágok nektárját keresi), ekkor látható leggyakrabban. A lámpák körül is megfigyelhetőek, a fény és a cukros ételek is vonzzák.
Szaporodás után a nőstény, halványzöld, ráncos petéit éjjel helyezi el kis csoportokban a tápnövénye levelein. A hernyók kikelés után a növényi hajtásokon táplálkoznak. Ahogy nőnek úgy változtatják színüket sárgáról, zöldre, barnára, majd sötétszürkére. Az összenőtt levelek közé beszőve magukat bábozódnak be. Az őszi báb a földön hibernálódva áttelel.
Bár nem védett faj de elterjedési területein is csak egyesével látható, sehol sem tömegesen.
Alfajai Thyatira batis batis (Oroszország, Mongólia, Japán, Törökország, Irán, Kaukázus, Algéria, Európa, Kína: Hejlungcsiang, Csilin, Peking, Belső-Mongólia Autonóm Terület, Hopej, Senhszi, Kanszu, Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület) Thyatira batis formosicola (Matsumura, 1933) (Tajvan) Thyatira batis pallida (Rothschild, 1920) (Szumátra) Thyatira batis rubrescens (Werny, 1966) (India, Nepál, Vietnám, Kína: Honan, Senhszi, Anhuj, Csöcsiang, Hupej, Csianghszi, Hunan, Fucsien, Kuangtung, Kuanghszi-Csuang Autonóm Terület, Hajnan, Szecsuan, Kujcsou, Jünnan, Tibet)
Jegyzetek
Kategória:Lepkék Kategória:Rovarcsaládok