Unterberg Hugó (Budapest–Óbuda, 1877. július 3. – 1947 után) urológus, egyetemi magántanár. Testvére Unterberg Jenő (1876–1956) orvos volt.
Élete Unterberg Adolf (1846–1919) fővárosi orvos és Weil EugéniaMásképp Jenny. (1852–1944) fiaként született zsidó családban. Középiskolai tanulmányait 1886 és 1894 között a Budapesti II. kerületi Királyi Egyetemi Katolikus Főgimnáziumban végezte. 1894-től 1899-ig a Budapesti Tudományegyetem Orvostudományi Karának hallgatója volt; 1899-ben avatták orvosdoktorrá. Pályáját a II. sz. Sebészeti Műtőintézetben mint műtőnövendék kezdte. Ezt követően a Szent Rókus Kórház alorvosa, majd a II. sz. Sebészeti Klinika Urológiai Osztályának vezető főorvosa lett. Az első világháború idején katonai szolgálatot teljesített és több kitüntetésben részesült. 1916-ban a húgy- és férfi ivarszervi bántalmak kór- és gyógytana című tárgykörből magántanárrá habilitálták.Hivatalos Közlöny, 1916. július 15. (24. évfolyam, 16. szám) 1928-tól a budapesti Charité Poliklinika osztályvezető főorvosa, 1934-től igazgató-főorvosa. Az Urológia Szakcsoport 1945. május 28-án tartott alakuló közgyűlésén elnökké választotta. 1947-ben Párizsba költözött.Unterberg Hugó... Párizsba költözik (1947. április 28.) A Reggel, 20. évfolyam, 17. szám, 8. oldal
Az Orvostudományi Szemle szerkesztője.
Családja 1911. június 27-én Budapesten, az Erzsébetvárosban házasságot kötött Rus Erzsébettel, akitől 1933-ban elvált. 1933. augusztus 12-én ismét megnősült. Második felesége Fehér Róza orvos volt, Fehér Dávid és Lőwi Berta lánya.
Művei
A prostata-túltengés műtéti kezelése. (Gyógyászat, 1905, 1–2.) A klinikum betegforgalma 1901. évben. (Orvosi Hetilap, 1903, 29.) A hugycső szűkületek kezeléséről. (Budapest, 1906) A cystoskop szerepe a hólyaggümő kórismézésében. (Budapesti Orvosi Újság, 1907, 1.) Praktischer Wert der functionellen Nieren-Untersuchungen (Zeitschrift für Urologie, 1908) Újabb adatok a vesék működésének összehasonlítására (Budapesti Orvosi Újság, 1909) Urethritis non gonorrhoica. (Gyógyászat, 1909, 38.) Reglementáció és abolició. (Munkásügyi Szemle, 1910, 16.) Az ureterkatheterezés gyógyító értéke egyoldali mechanikai elzáródás miatt fellépett anuria esetében. (Budapesti Orvosi Újság, 1910, 42.) Mindkét oldalon tökéletesen kettőzött ureter esete. (Budapesti Orvosi Újság, 1911, 44.) A fehérje és geny összefüggése a vizeletben. (Orvosi Hetilap, 1912, 2.) A rebellis fájdalmas cystitisek műtéti gyógyítása hólyagcurettage-zsal és időleges hólyagsipolylyal. (Orvosi Hetilap, 1912, 49.) Die operative Heilung der rebellischen Cystitichen (Beiträge zur Klinischen Chirurgie, 1913) A normális prostata baktériumflórája. (Budapesti Orvosi Újság, 1913, 4.) A vesék viselkedése ureterocystoneostomia után. (Budapesti Orvosi Újság, 1913, 42.) Adatok a gonococcus biológiájához (Orvosi Hetilap, 1915) A hólyagtuberculosis gyógyítása jódgőzökkel. (Orvosi Hetilap, 1915, 46.) Adatok a gonococcus biológiájához. (Orvosi Hetilap, 1915, 47.) A fülmirigytúltengések (Magyar Orvos, 1923) A vesetuberkulosis. (Gyógyászat, 1926, 43.)
Jegyzetek
Források
Kategória:Magyar urológusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1877-ben született személyek Kategória:A 20. században elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar emigránsok Franciaországban