Berecz Frigyes (Budapest, 1933. március 20. – Budapest, 2005. december 7.) magyar gazdasági vezető, politikus, miniszterelnök-helyettes (1986–1987), ipari miniszter (1987–1989), az MSZMP tagja.
Életpályája A polgári iskola elvégzése után a Posta műszerész iparitanuló iskolájában tanult. 1949-ben műszerészsegédként végzett. A katonaság utána a Beloiannisz Híradástechnikai Gyárban helyezkedett el műszerészként. Esti iskolán leérettségizett. 1964-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán végzett, majd gazdasági mérnöki képesítést is szerzett. 1972-ben a gyár pártbizottságának agitációs-propaganda titkára volt. 1973 decemberében a BHG termelési igazgatójának nevezték ki. 1976-ban műszaki igazgató és vezérigazgató-helyettes lett. 1980 márciusában az MSZMP központi bizottságának tagja lett. Ugyanebben az időszakban az MTA távközlési rendszerek bizottságának lett a tagja. 1981 januárjától a BHG vezérigazgatója lett. 1985-ben a pártkongresszuson ismét beszavazták az MSZMP KB-be. 1986 márciusától az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság Plénumának tagja lett. 1986 júniusában bekerült a Magyar Kereskedelmi Kamara elnökségébe. 1986 decemberében a minisztertanács elnökhelyettesévé (miniszterelnök-helyettes), majd rövidesen a Lázár-kormány gazdaságfelügyeleti bizottságának elnökévé nevezték ki. Kapolyi László utódjaként 1987. december 16. és 1989. május 10. között ipari miniszter volt. Ezen a poszton őt Horváth Ferenc követte. 1990-ben ismét a BHG vezérigazgatója lett, de orvosai tanácsára néhány hónap után távozott a posztról, de 1992-ig vállalat munkatársa maradt.
Művei Tévúton. Harminc hónap három kormányban; Magvető, Bp., 1990 Rózsaszín báróság. Kontraszelektálódásom története; magánkiadás, Bp., 2007
Díjai, elismerései Munka Érdemrend ezüst fokozat (1978) Munka Érdemrend arany fokozat (1983) Puskás Tivadar-díj Eötvös Loránd-díj (1986)
Jegyzetek
További információk Történelmi Tár Umbruch in Ungarn 1985-1990 – Regierungslisten
Kategória:1933-ban született személyek Kategória:2005-ben elhunyt személyek Kategória:MSZMP-tagok Kategória:Magyarország miniszterei Kategória:Eötvös Loránd-díjasok Kategória:Magyar műszerészek Kategória:Magyar villamosmérnökök