Mel Tormé amerikai zenész. Énekes, zeneszerző, szövegíró, hangszerelő, dobos, színész. Továbbá zongorán és ukulelén is játszott.

Többek között ő írta a Karácsonyi dalt a Nat King Cole-nak a „Chestnuts Roasting on an Open Fire”-hoz.

Négyszeres Grammy-díjas.

Pályakép

Zsidó emigráns család már Amerikában született gyermeke volt.Az „é” betű a nevében egy hivatalnok elütésének következménye. Helyesen „Torma” lett volna.

Már négy éves korában énekelt egy zenekarral (Coon-Sanders Orchestra).A dal: You're Driving Me Crazy Nyolc évesen egy rádiójátékban színészkedett. Tizenhárom éves korában megírta első dalát. Iskoláskora elején dobolni kezdett. 1944-ben befejezte az iskolát és Chico Marx csoportjába került. Tizennyolc évesen kapta első filmszerepét. Ugyanakkor létrehozta első zenekarát. 1949-ben vették fel az első dalt és 1954-ben kiadták az albumot, majd két év alatt még hetet.

Lemezeiből

1949: The Best of the Capitol Years (1949-52) 1955: It's a Blue world (Bethlehem) 1958: Tormé (Verve) 1960: Swings Shubert Alley (Verve) 1960: Swingin´ on the Moon (Verve) 1960: Prelude to a Kiss (Fresh Sound, n. d.) 1963: Sunday in New York (Atlantic) 1982: An Evening with George Shearing & Mel Tormé (Concord) 1986: Mel Tormé, Rob McConnell and the Boss Brass (Concord) 1987: A Vintage Year (Concord) 1995: Velvet and Brass (Concord)

Filmek IMDb

Díjak

1983: Grammy-díj (Legjobb férfi előadó) 1984: Grammy-díj (Legjobb férfi előadó) 1996: Grammy-díj (zeneszerző) 1999: Grammy életmű díj Hollywood Walk of Fame

Jegyzetek

Források https://www.allmusic.com/artist/mel-torm%C3%A9-mn0000344275/biography https://www.britannica.com/biography/Mel-Torme https://delphipages.live/hu/vegyes/mel-torme

Kategória:1925-ben született személyek Kategória:1999-ben elhunyt személyek Kategória:Amerikai zenészek Kategória:Amerikai hangszerelők