Cashmere az Amerikai Egyesült Államok északnyugati részén, Washington állam Chelan megyéjében elhelyezkedő város. A 2010. évi népszámlálási adatok alapján 3063 lakosa van.
Történet Őslakosok A térség első lakói a halászó és vadászó életmódot folytató wenatchi indiánok voltak. A Wenatchee folyóban egykor számos ezüst-, király- és vörös lazac, valamint szivárványos pisztráng élt; melyek egyedszáma a Columbia folyón épített gátak miatt jelentősen csökkent. Az őslakosokat a Colville rezervátumba telepítették, azonban továbbra is rendelkeznek halászati joggal.
Az első európaiak Az első fehér bőrű lakos egy katolikus misszionárius, Respari atya volt, aki húsz évig folytatott hittérítői tevékenységet; őt a jezsuita Urban Grassi atya követte, aki az 1870-es években létrehozta a Xavéri Szent Ferenc missziót. Az 1880-as években a régióba földművesek költöztek; 1886-ban pedig megnyílt az iskola. Az ekkori helységet Old Mission („régi misszió”) néven ismerték. 1888-ban George Kline megnyitotta a település első boltját, amit a postahivatal követett; a postamester Kline lett. A misszionáriusok tiszteletére a közösség a Mission nevet vette fel.
Vasútvonal és öntözés Miután 1892-ben megtudták, hogy a Great Northern Railroad vasútvonala a régión fog keresztülhaladni, a missioniek reménykedtek, hogy a településen vasútállomást fognak létesíteni. Mivel itt nem létesült megálló, a vasútvonal nem okozott növekedést. 1900-ban feltételes megállót nyitottak, amelyhez egy két ember által felügyelt őrház is épült. A házban ma a Cashmere Museum and Pioneer Village üzemel.
A vasútvonal megnyitásával igény nyílt az öntözés megoldására is, ehhez 1892-ben egy ötezer dolláros alaptőkével rendelkező vállalkozást indítottak, melynek célja a szükséges csatorna kiásása volt. Tizenkét év alatt elkészült a Peshastin-árok, ezáltal a régió települései virágozni kezdtek; Cashmere a gyümölcsök szállításában fontos szerepet töltött be. A növekvő igények miatt 1903-ban új vasútállomás épült, amely ma is áll.
Mission átnevezése 1903-ban a település lakossága elérte a 200 főt. Mivel az akkori Okanogan megyében már létezett egy Mission nevű helység, a völgyet Kasmír régióra utalva Cashmere-re nevezték át; James H. Chase bíró szerint a két térség domborzata hasonló. Cashmere 1904-ben kapott városi rangot. 1905-től a Mission-csatornának köszönhetően számos, művelésre alkalmatlan terület vált művelhetővé; ugyanezen évben seattle-i befektetők a városban telkeket vásároltak és megnyitották az első szállodát és szalont, 1908-ban pedig a női klub létrehozta a könyvtárat. 1909-ben Cashmere-ben három bank üzemelt, valamint bekapcsolták a telefonszolgáltatást; 1913-ban a járdák, 1919-ben pedig az utak kaptak szilárd burkolatot. A közvilágításhoz 1914 óta használnak elektromos lámpákat.
Az 1920–1930-as évek A Ku-Klux-Klan helyi szervezetét 1922 augusztusában alapították; az 1924-es találkozón közel négyszázan vettek részt. Az 1931 augusztusi pow-wow-val az indiánok bizonyos lezáratlan ügyekre (például a halászati jogok) kívánták felhívni a figyelmet.
Éghajlat A város éghajlata mediterrán (a Köppen-skála szerint Csb).
Népesség
Jegyzetek
Fordítás
További információk Hivatalos honlap
Kategória:Chelan megye települései