Prohászka József (Bodrogkisfalud, 1885. szeptember 18. – Kecskemét, 1964. augusztus 11.)Halálesete bejegyezve a kecskeméti állami halotti akv. 555/1964. folyószáma alatt. festő.

Életútja

Próhászka József és Tarbay Mária fia. Az ungvári agyagipariskolában kezdte tanulmányait, majd 1912 és 1914 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolára járt, ahol Balló Ede és Pór Bertalan voltak mesterei. Megfordult Nagybányán, ahol 1914 és 1916 között Thorma János irányításával tanult, majd 1920-tól Kecskeméten Révész Imrénél képezte magát. Négy évig teljesített katonai szolgálatot. 1923-tól szerepelt műveivel budapesti kiállításokon, számos díjjal jutalmazták. Olaszországban (Firenze), Franciaországban (Párizs) és Svédországban is kiállította műveit. 1920 és 1944 között a kecskeméti művésztelep munkatársa volt. 1948-ban grafikai műveket küldött svéd, dán és osztrák kiállításokra. Arcképei és tájképei naturalista stílusban készültek. Gyűjteményes tárlata volt 1949-ben és 1964-ben a kecskeméti Katona József Múzeumban. Képeiből őriz néhányat a Szépművészeti Múzeum és a Fővárosi Képtár. Halálát heveny szívizom-elégtelenség, keringési elégtelenség okozta. Felesége Vujovics Irma voltl, akivel 1933-ban kötött házasságot Kecskeméten.

Díjak, elismerések

1923: Székesfőváros díja 1925: László Fülöp utazási ösztöndíj 1928: Diplome d’ honneur 1931: Mention Honorable Balló Ede-díj

Egyéni kiállítások 1948 • Gyűjteményes kiállítás, Városi Múzeum, Kecskemét 1964 • Katona József Múzeum, Kecskemét 1975 • Katona József Múzeum, Kecskemét.

Válogatott csoportos kiállítások 1923 • Az Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola növendékei kiállítása, Ernst Múzeum, Budapest 1926 • Kecskeméti Műpártoló Egyesület Képzőművészeti kiállítása, Iparos Otthon, Kecskemét 1955 • Révész Imre és tanítványai, Katona József Múzeum, Kecskemét 1959 • A kecskeméti művésztelep múltja, Katona József Múzeum, Kecskemét 1968 • Kecskemét múltja a képzőművészetben, Katona József Múzeum, Kecskemét, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1972 • A magyar képzőművészet 100 éve Bács-Kiskun megyei múzeumokban, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1996 • Nagybánya művészete, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest.

Művek közgyűjteményekben Kecskeméti Képtár, Kecskemét.

Jegyzetek

Források

Kieselbach Artportal

Kategória:Magyar festők Kategória:1885-ben született személyek Kategória:1964-ben elhunyt személyek Kategória:Kecskemétiek