bélyegkép|270px|1950-2004 között a Pécsi Tudományegyetemen tanított.
Benedek Ferenc (Ozmánbük, Zala vármegye, 1926. január 30. – Pécs, 2007. február 15.) Széchenyi-díjas jogtudós, a jogi romanisztika tudományának egyik legjelentősebb hazai művelője a 20. század második felében, a pécsi jogászképzésben jogászgenerációk oktatója és nevelője, a római jog iskolateremtő professzora. Családja
Édesapja Benedek Ferenc földműves, édesanyja Bogár Julianna. Testvérei Benedek Imre teológus és Büki Gergelyné Benedek Magdolna. Felesége 1962-től Gorrieri Matild óvónő. Fia Benedek Gábor András (szül. 1966. május 7.).
Iskolái
Középiskoláit Zalaegerszegen és Szombathelyen, a Premontrei Rend gimnáziumában végezte. Szombathelyen érettségizett 1944-ben. Ezt követően két szemesztert a szombathelyi Hittudományi Főiskolán tanult (1944–1945). A Pécsi Tudományegyetemen állam- és jogtudományból szerzett doktori oklevelet 1951-ben.
Szakmai életútja
A Pécsi Tudományegyetem, illetve a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán a Közgazdaságtani és Statisztikai, a Polgári Perjogi Tanszék (1950–1953), majd az Eljárásjogi Tanszék (1953–1955) mellett a Római Jogi Tanszék (1950–1955) gyakornoka, a Római Jogi Tanszék tanársegéde, majd adjunktusa (1955–1964).
Tanszékvezető egyetemi docens (1965–1978), tanszékvezető egyetemi tanár (1978. július 1.–1996. január 31.), emeritus professzor (1996-tól). Az intézményi átalakulások folytán professzori és emeritált professzori, illetve tanszékvezetői tevékenységét az Állam- és Jogtörténeti Tanszék Római Jogi Csoportjánál (1982–1991), majd újra a Római Jogi Tanszéknél (1991-1993), ezt követően a Jogtörténeti és Római Jogi Tanszéken (1993–1995), majd ismét a Római Jogi Tanszéken (1996–2006) fejtette ki, sőt, egy tanévet (1976–1977) a Családjogi Tanszék kötelékében is oktatott, és a magyar kötelmi jogot is előadta.
Az Állam- és Jogtudományi Kar dékánhelyettese (1975–1978), majd dékánja (1978–1981). A Római Egyetem Római Jogi Intézet vendégkutatója (1961).
Az állam- és jogtudományok kandidátusa tudományos fokozatát a Jogalap nélküli gazdagodás a római jogban c. értekezésével 1969-ban védte meg.
Tudományos munkássága
Kutatásai a római magánjog elhanyagolt területeire fókuszáltak. Eredményeire jellemző, hogy azokkal számos esetben igazolta, hogy a romanisztikában a valamiképp "megfeneklett" kutatási témák ellentmondásai is feloldhatók, ha addig nem alkalmazott, új nézőpontba helyezzük azokat. Jó példa erre a SC (=senatus consultum) Silanianumot tárgyaló tanulmánya. A Kr. u. 10-ben született SC a családfő erőszakos halála esetén a vele egy fedél alatt tartózkodó, s a számára az eredményt tekintve védelmet nem nyújtott rabszolgák halálbüntetését írta elő. Kutatási eredményei a nemzetközi romanisztika figyelmét újfent a témára irányították. A családjogban a férji hatalom (manus) megalapítására szolgáló ügyleteket és a házasságkötés alakszerűségeit vizsgáló írásaiban meggyőzően igazolta az ún. manus-alapító ügyletek és a házasságkötés közötti különbségtétel helyességét. Tudományos életművében a dologi jogi kutatások voltak a legmeghatározóbbak. E tárgykörben elsőként, a iusta causa traditionis (a tulajdonszerzési jogcím) témaköréről még tanársegédként publikált tanulmányával jelentős hazai és nemzetközi elismertséget szerzett. A jóhiszemű birtokos gyümölcsszerzése, a tulajdonvédelem terén a probatio diabolica (származékos szerzésnél az előd tulajdonjogának elvben végtelenbe nyúló, "lehetetlen bizonyítása" problémaköre), az actio Publiciana eredete és funkciója (sajátos tulajdonvédelmi eszköz), a derelictio (a dolog tulajdonfeladási szándékkal történő elhagyása) és a iactus missilium (a nép közé szórt javak és értékjegyek [tesserae] tulajdonátruházással kapcsolatos problémái) kérdéskörénél rendre olyan kiindulási nézőpontot javasolt, amely folytán az irodalomban oly sokat vitatott problémák mintegy önként megszűntek, s így az olykor nehezen értett római jogtudósok által alkalmazott megoldások tiszta értelmezést nyertek. Meggyőzően bizonyította, hogy a származékos tulajdonszerzés legnehezebb kérdései is egyszerű, könnyen áttekinthető eredménnyel válaszolhatók meg, ha tekintettel vagyunk a tulajdonosi pozíció származékos tulajdonszerzéseknél szükségszerűen fennálló bizonytalanságára, és ezáltal elfogadjuk az usucapio ("elbirtoklás", mai kifejezéssel élve inkább a kereskedelmi forgalomban történő jóhiszemű szerzés) intézményének ezen esetekben játszott nélkülözhetetlen szerepét. Az 1969-ben megvédett – önkritikus álláspontja folytán életében nem publikált, s azóta is sajnos kiadatlan – kandidátusi értekezése témájául a rendkívül komplex gondolkodást igénylő jogalap nélküli gazdagodás intézményét választotta. A témakör vizsgálatára később több tanulmányban is visszatért. A kötelmi jog körében meghatározóak továbbá a SC Macedonianum céljáról és keletkezési körülményeiről publikált írásai. Rendkívül meghatározó volt munkásságában pályája delén túl megírt, remekbe szabott tankönyve, amelyből először a dologi és a kötelmi jogi rész jelent meg könyv alakban egyetemi jegyzetként, majd a 2000-es évek elején, 75 éves kora után fejezte be a római jog történeti részéről, a római személyjogról és a római családjogról szóló fejezeteket, amelyeket először szabadon letölthető jegyzetként tett hallgatói számára hozzáférhetővé, s amelyek – a dologi és kötelmi jogi nagy fejezetekkel együtt – ma is tananyagul szolgálnak a pécsi jurátusok számára (Benedek Ferenc / Pókecz Kovács Attila: Római magánjog. 7. kiadás. Pécs/Bp., Dialóg Campus Kiadó, 2019). A római perjog és a római öröklési jog témakörét – jóllehet tervezte – már nem tudta befejezni. Utolsó kutatásaiban a római büntetőjog felé fordult. A tettesség és a részesség, majd a felbujtó és a bűnsegéd, ill. az önhatalom, a jogos védelem és a végszükség kazuisztikájának elemzése során meggyőzően mutatta ki, hogy a rómaiak jogi megoldásainak absztrahálásával igen közel kerülhetünk napjaink büntetőjogi szabályozásához. Kutatásainak eredeti gondolatait a jogi romanisztika "társadalmához" tartozó kutatók közönsége még napjainkban is érdeklődéssel fogadja. Idegen nyelven megjelent publikációiban közölt tudományos eredményeire a romanisztika legnevesebb olasz, német, spanyol, lengyel képviselői is gyakorta hivatkoznak. Széles körű nyelvtudása és habitusa messzemenően alkalmassá tette a professzort a napi szintű, termékeny nemzetközi tudományos párbeszéd folytatására több olasz, német, osztrák, spanyol, holland egyetem romanistájával, de tanszéke ezen túlmenően gyümölcsöző kapcsolatokat ápolhatott a svájci, finn és lengyel romanisztika jeles képviselőivel is. Mintegy negyedszáz előadást tartott Róma, Bécs, Graz, Varsó, Krakkó, Halle, Marburg, Bayreuth, Split, Zágráb és Újvidék egyetemein. A római jog stúdiumát sohasem mintegy feledhető, poros történeti emlékként oktatta, hanem mindvégig a magánjog propedeutikumaként, didaktikai és dogmatikai alapvetéseként. Előadásaiban a hangsúlyt általában a vagyonjog alapintézményeire helyezte, a további, inkább valóban történeti értékű anyagrészekről – alkotmánytörténet, személy- és családjog, perjog – adott áttekintései sem nélkülözhették előadásai során az összehasonlítást korunk jogintézményeivel. Vizsgáztatóként a professzor ugyancsak meglehetősen nagy, országos hírnévnek örvendett. Objektív következetességgel és szigorral vezetett római jogi vizsgái mint szellemi kihívások egyszerre tartoztak a legnehezebb és a legkedveltebb számonkérések közé. Az alapvető jogtételek és összefüggések pontos ismerete nagy elvárást állított a szigorlók elé. Napjainkban fontos pozícióban működő, egykori tanítványai rendre büszkeséggel és reverenciával tekintenek vissza római jogi vizsgájukra, amely meghatározó élménye volt pályájuknak. A legapróbb részletek iránti figyelme és éleslátása nem csupán a jogtudomány területeire, hanem az általános társadalomtudományi és művészettörténeti alapkérdésekre is kiterjedt. Gyakorta ejtette ámulatba kollégáit és barátait akár az egyetemes és magyar történelem vagy a legújabb kori hadtörténet, akár az irodalomtörténet és a lexikális pontossággal ismert képzőművészet-történet, illetőleg az idegen nyelvek kiemelkedő ismerete terén. Mindezek mellett az 1970-es években közreműködött az ekkor szerveződő közgazdaság-tudományi kar szakkönyvtárának kialakításában. Mint a pécsi egyetemtörténet egyik legjelentősebb könyvtárépítője megalapozta, fenntartotta és évtizedeken át bővítette a pécsi romanisztikai "műhely", a tanszék nemzetközi viszonylatban is számottevő, 5000 kötetet és bő 1000 kötetes folyóirat-gyűjteményt magába foglaló szakkönyvtárát. Ezzel kapcsolatban Oroszi Sándor és Sipos Béla a következőket írták Abay (Neubauer) Gyula: Oeconomia Aeterna. c. könyvének megjelenése kapcsán: "Meg kell emlékeznünk azonban a megjelentetés előzményéről és Benedek Ferencről (1926–2007), a római jog hírneves professzoráról. Benedek 1951-ben kezdett tanítani az akkor egykarú Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Fiatal oktatóként több tárgyban is előadást kellett tartania, ő vitte a közgazdaságtan kurzust is, mert az 1948-49-es kényszernyugdíjazások miatt nem maradt, aki ellássa e feladatokat. A „polgárinak” minősített közgazdasági szakirodalmat a felsőbb utasítás ellenére sem semmisítette meg, nem selejtezte ki, hanem könyvtárában megőrizte. Így maradtak meg Heller Farkas, Kádas Kálmán, Surányi-Unger Tivadar, Abay Gyula, Theiss Ede és mások könyvei, publikációi, továbbá a Közgazdasági Szemle 1948. előtt megjelent számai. Benedek 1970-ben a megmentett, terjedelmes közgazdasági szakirodalmat a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Pécsett alapított Kihelyezett Nappali Tagozata (ma Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar) könyvtára számára 1974-ben rendelkezésére bocsátotta. E gesztus jelentősége akkor vált nyilvánvalóvá számunkra, amikor az 1980-as évek elején elkezdtük az Abay (Neubauer) Gyula tevékenységét is magában foglaló Heller Farkas-iskola tudományos eredményeit elemezni…” Oroszi Sándor / Sipos Béla: Abay (Neubauer) Gyula: Oeconomia Aeterna: egy új tudományág megalapozása. STATISZTIKAI SZEMLE. 4. szám. 2017.
Tanulmányútjai
1961: Róma – Sapienza Università di Roma 1965: Krakkó – Uniwersytet Jagiellońsk 1969: Zágráb – Sveučilište u Zagrebu 1969: Graz – Karl-Franzens-Universität 1969: Olaszország (mult.) 1969: Pozsonyi Egyetem 1983: Olaszország (mult.)
Emlékezete
Halála után nevét vette fel a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi és Közgazdaság-tudományi Kari Szakkönyvtára (Benedek Ferenc Jogtudományi és Közgazdaság-tudományi Szakkönyvtár, 2007-től).