Afag Masud (Afaq Masud; Afag Masud Gizi Valijeva, Baku, 1957. június 3. –) azerbajdzsáni író, drámaíró, műfordító és újságíró. Azerbajdzsán Miniszteri Kabinetje mellett működő Fordító- és Tolmácsközpont igazgatója.Karunkra látogat Afag Masud azerbajdzsáni író ELTE BTK, 2015. április 23.

Élete Értelmiségi családban nőtt fel, költők és más művészek vették körül. Már tizenéves korában érdeklődött az irodalom iránt. 1979-ben a Bakui Állami Egyetem újságíró karán végzett. 2000-ben a Bécsi Egyetemen megvédte a doktori értekezését. 1979 és 1986 közötti időszakban az Azerbajdzsán Film Filmstúdió szerkesztőségének tagjaként dolgozott, 1986-tól 1988-ig pedig az Azerbajdzsán Film rendezője volt. 1989 és 2014 között a fordítási és irodalmi kapcsolatok központjának elnöke és egy irodalmi magazin főszerkesztője. 2014. május 16-tól Azerbajdzsán Miniszteri Kabinetje mellett működő Fordító- és Tolmácsközpont igazgatója.

Munkássága 1978-ban, 21 éves korában írta és adta ki első regényét (Átok). A következő években további 8 regényt, valamint számos novellát, esszét és színjátékot tett közzé. A munkáiban fontos, hangsúlyos szerepet kap a pszichológia, a főszereplők jellemének bemutatására, személyiségük fejlődésére alkalmazza. Elhagyja azt a gondolatot, hogy egy regényt egy meghatározott témára helyezzen, rámutatva a leírt kérdések univerzális természetére. Noha műveiben szinte az összes főszereplő asszony, lány, és a kezelt problémák nagyrészt nemspecifikusak, nem ért egyet azokkal, akik feminista írónak tartják őt.

Híres az olyan szerzők, mint Franz Kafka, Guy de Maupassant és Gabriel García Márquez munkáinak azeri nyelvre fordításáról. Jelenleg a Khazar irodalmi magazin főszerkesztője. A könyveit a világ különböző országaiban fordították és publikálták (orosz, angol, francia, német, magyar, perzsa, arab, török és üzbég nyelven).

Művei Qarğış (1978) Átok Keçid / Hozzáférés Üzü işığa / Szemtől szembe Cəza / Büntetés Suiti / Pecsét Fatma İzdiham / Tömeg Azadlıq (1997) Szabadság II İohann / II. János Yataqxana / Szálló

Magyarul Szabadulás; ford. Pál Laura; Napkút, Budapest, 2020

Jegyzetek

Fordítás

Források Afag Masud hivatalos honlapja , , , , és Afag Masud életrajz és E-könyvek Alkotói adatlapja Moly.hu

További információk Azeri vacsora – Török Irodalmi lakomák: Afaq Masud Szabadság Afaq Masud: Szabadulás

Kategória:Azerbajdzsáni írók Kategória:Azerbajdzsáni műfordítók Kategória:Azerbajdzsáni nők Kategória:1957-ben született személyek Kategória:Bakuiak Kategória:Élő személyek Kategória:Szovjet írók