Elek Ányos (Budapest, 1981. június 6. –) magyar színész, rendező, tréner, kaszkadőr, verekedéskoreográfus, táborvezető.

Pályája Színházzal, improvizációs színházzal, kommunikációval, gyerekekkel foglalkozó szakember. A színházi világban dolgozik különféle területeken, színészként, kaszkadőrként, rendezőként, trénerként. Az évek folyamán leginkább az improvizációs színház területén mélyedt el. Évek óta tart kommunikációs tréningeket, itthon és külföldön, felnőtteknek és gyerekeknek.

12 éve részt vesz fiatal színészek oktatásában mint mesterségtanár a Pesti Magyar Színiakadémián.

Az alábbi színházakban, műhelyekben tartott különféle tréningeket: Vígszínház, Győri Nemzeti Színház, Weöres Sándor Színház, Kultkikötő Balatonföldvári Szabadtéri Színház, Ördögkatlan Fesztivál, Dumaszínház, Szputnyik Hajózási Társaság, KoMa Társulat, K. V. Társulat, Momentán Társulat, Színház- és Filmművészeti Egyetem, Testnevelési Egyetem. A Veled Kerek csapatának megálmodója, létrehozója és vezetője.

Tanulmányok

1994–2004: Földessy Margit Színjáték- és Drámastúdió 1995–2000: Pintér Tamás "Oroszlán" kaszkadőriskolája 2002–2004: Kolibri Színház bábszínész II, színész II, 2004–2007: Kaposvári Egyetem: Művészeti Főiskolai kar – Színész szak diploma

Lovaglás, vívás, küzdősportok, társastánc, kontakttánc, masszázs, világítás, vágás, jogosítvány

Tapasztalatok

1997–1998: RTL Klub: Jó Reggelt (kikiáltó, rikkancs) 1998–2000: RTL Klub: Jó Reggelt Kézműves foglalkozás gyerekeknek (szerkesztő műsorvezető) 2002–2004: Kolibri Színház , Budapest színész 2005–2007: Csiky Gergely Színház, Kaposvár színész 2007– 2010: Nézőpont Színház, Székelyudvarhely, Bukarest, Budapest, színész 2010: KoMa Társulat, Budapest tréner 2010: Tűzraktér, Budapest Rendező, mozgáskoreográfus 2011: K.V. Társulat Budapest, színész, mozgásrendező, tréner 2011: Sirály Budapest, színész 2012: Gyilkosok!, Budapest társulat vezető, főtréner, színész rendező 2012: Ady u 30 Budapest, rendező 2012: Weöres Sándor Színház, Szombathely társrendező, mozgás koreográfus, maszk, bábtervező

Jelenlegi szerződések 2012: Dramatrix, Szakmai Tréning Központ, tréner, tréningek kidolgozása 2012: PlayGrund, Improvizációs Műhely, rendező, tréner Gozsdu Manó Klub 2012: Győri Nemzeti Színház Győr-Beugró műsor tréner Győr. 2012: Dumaszínház, Budapest tréner. 2012: Vígszínház, Budapest tréner 2010: OSZMI, Bajor Gizi Színészmúzeum tréner, színész, rendező 2012: Grundszínház színész, rendező, tréner 2013: Filmteam tréner, statiszta rendező

Rendezés 2013: Elek: Mesemorzsák, r.: Elek Ányos Grund Színház, Kultkikötő 2012: Ovidius, Hefler, Elek Átváltozások, r.: Andrew Hefler, Elek Ányos, Weöres Sándor Színház 2012: Elek: Gyilkosok! Improvizáció életre-halálra, r.: Elek Ányos 2012: Ady, Egger, Porogi, Elek: Ki látott engem?, r.: Elek Ányos Óvóhelyszínház 2012: Keith Johnstone Maisrto!, r.: Andrew Hefler, Iványi Marcell, Elek Ányos 2010: Müller Péter: A vihar kapujában, r.: Elek Ányos bábtervező, Tűzraktér 2007: Elek–La Fontaine: Bőröndmesék, r.: Elek Ányos, Székelyudvarhely, Bajor Gizi, Színészmúzeum, OSZMI 2002: Ternovszky–Nepp: Macskafogó, r.: Elek Ányos, Kosztra Gábor Jókai Klub

Kaszkadőrszerepek, színpadi verekedések rendezése

2013: Hanok Levin : Átutazók, r.: Eszenyi Enikő, mozgás- és maszktréner, Vígszínház 2012: Brect : Jóembert keresünk, r.: Michal Dočekal, mozgás- és maszktréner, Vígszínház 2012: Ovidius, Hefler, Elek Átváltozások, r.: Andrew Hefler, Elek Ányos verekedés koreográfia: Elek Ányos Weöres Sándor Színház Szombathely 2011: Dražen Šivak, Róbert J., Kristóf B., : Erőszak, r.: Dražen Šivak verekedés-koreográfia: Elek Ányos, Sputnyik, MU színház 2011: Saara Turunen : Nyuszi lány R Alexis Meaney Sirály verekedés koreográfia: Elek Ányos 2010: Szabó : Veszedelmes, r.: Szabó Szonja, verekedés-koreográfia: Elek Ányos (titkos lakás) 2010: John Arden: Élnek, mint a disznók, r.: Göttinger Pál, verekedés-koreográfia: Elek Ányos, Szputnyik 2010: Veszedelmes... Llacros sugárút 69. író, rendező: Szabó Csilla, verekedés-koreográfia: Elek Ányos Tűzraktér 2007: Lorca: Bernalda Alba Háza (Maria Jozefa), r.: Vékes Csaba, verekedés-koreográfia: Elek Ányos (főiskola) 2005: Jedi Tábor, író, rendező: Bogdán Attila (ablakból kieső férfi) kaszkadőr: Elek Ányos 2004: Cabaret (náci katona, zsidó), r.: Földessy Margit, verekedés-koreográfia: Elek Ányos, Jókai Klub, IBS 2004: Schisgal: Szerelem, ó!, r.: Czeizel Gábor, verekedés-koreográfia: Elek Ányos 2004: Ternovszky–Nepp: Macskafogó (Budy), r.: Elek Ányos, Kosztra Gábor, verekedés-koreográfia: Elek Ányos, Jókai Klub, IBS 2003: Egressy: Fafeye a tengerész (kikiáltó), r.: Pelsőczy Réka, verekedés-koreográfia: Gyöngyösi Tamás 2003: commedia dell' arte A három megesett lány esete (Arlecchino) R. Árkosi Árpád vívás koreográfia. Elek Ányos Kolibri Pince 2002: Wilson: Kéretik elégetni:, r.: Halasi Dani, verekedés-koreográfia: Elek Ányos, Jókai Klub, IBS 2000: Cabaret (náci katona, zsidó), r.: Földessy Margit, verekedés-koreográfia: Pintér Tamás "Oroszlán", Jókai Klub, IBS 1997: Szomszédok (bankrabló) verekedés-koreográfia: Bujtor István

Főbb szerepek 2012: Elek: Gyilkosok! Improvizáció életre halálra (színész, játékmester)R: ElekÁnyos, Momentán 2012: Elek: Mesemorzsák (mesélő, játékmester), r.: Elek Ányos Grund Színház, Kúltkikőtő 2012: Keith Johnstone Maisrto! (Maisrto)R: Andrew Hefler, Iványi Marcell Grund Színház 2012: 7 fő bűn (kevélység) R: Andrew Hefler, Grund Színház 2012: Food Film Fighters (színész király) R: Andrew Hefler, Grund Színház 2011: Diaz: Keterc meccs (imprószínész), r.: Andrew Hefler, Grund Színház 2007: Elek–La Fontaine: Bőröndmesék (mind a 32 szereplő), r.: Elek Ányos Budapest 2011: S. Turunen : Nyuszilány (handsome), r.: Alexis Meaney Sirály 2010: Juhász K. Kitin Klán a kertbe megy (János), r.: Juhász Kristóf K.V: Társulat 2009: Party (a születésnapos), r.: Andrei Grusu A Nézőpont Színház és a Bukaresti Színművészeti Egyetem közös előadása. 2008: G.B Shaw: Szent Johanna (VII. Károly), r.: Hargitai Iván, tatabányai Jászai Mari Színház, Merlin Színház, Nézőpont Színház 2008: Commedia dell' arte (Arlecchino), r.: Simon Balázs, Andrea Collavino – Utcaszak, Poszt Off 2007: Bertold Brecht: Koldusopera (Bicska maxi) Csiky Gergely Színház, r.: Znamenák István 2007 John Arden: Élnek, mint a disznók (Tengerész), r.: Rusznyák Gábor 2007: Lorca: Bernalad Alba Háza (Maria Jozefa), r.: Vékes Csaba – Főiskola 2007: Dennis Kelly: Love and Money (Duncan), r.: Göttinger Pál, székelyudvarhelyi Nézőpont Színház, Merlin, Poszt 2006: Carl Orff: Carmina Burana (táncos) Csiky Gergely Színház, r.: Znamenák István, Uray Péter 2005: Csehov: Medve (Szmirnov, Grigorij Sztyepanovics), r.: Kelemen József 2004: Ternovszky–Nepp: Macskafogó (Budy), r.: Elek Ányos, Kosztra Gábor Jókai Klub, IBS 2003: Commedia dell' arte: A három megesett lány esete (Arlecchino) R. Árkosi Árpád Kolibri Pince 2003: If – avagy mi lenne ha... (táncos, főnök), r.: Gyevi-Bíró Eszter Kolibri Pince 2001: Friedrich Knott: Várj, míg sötét lesz (Croker felügyelő), r.: Földessy Margit Jókai Klub, IBS 2000: Ray Cooney : Páratlan páros (Potrerhause felügyelő), r.: Földessy Margit Jókai Klub, IBS 2000: Mauris: Hotel Thanathos (Arkangyal), r.: Földessy Margit Jókai Klub, IBS 1999: Presser–Adamis: Popfesztivál (rendőr, kopasz, néger), r.: Földessy Margit Jókai Klub, IBS 1999: Shakespeare: Szentivánéji álom (Puch, Zuboly), r.: Földessy Margit Jókai Klub, IBS 1995 Neil Simon: Nagymama soha (Arty), r.: Karinthy Márton Karinthy Színház 1994: Erich Kästner: Május 35 (Konrád), r.: Horváth Péter Kolibri Színház 2000 óta rendszeresen vásári és egyéb népi bolondságok játszása , műsorvezetés, falunapok, citadella egész nyár Bartha Tóni bábszínháza *Bajor Gizi Színészmúzeum, OSZMI, Múzeumok Éjszakája, stb....

Film, tv, reklám Főbb szerepek: 2024: …a szomszéd tehene 2022: Hotel Margaret 2019: Tóth János 2013: Bionáde Németország 2013: Hacktion: Újratöltve (István az autó szerelő), r.: Fonyó Gergely MTV1 2011: Boldogság, r.: Deák Kristóf (férfi) Szfe 2010: Pannon reklám, r.: Pacolay Béla 2008: Circus Insomnia (vidám bohóc) író, r.: Ádám György 2008: Red Bull Mozifanatikusok Éjszakája (reklám főszereplő, síró apa), r.: Radics Balázs 2007–2008: M1 GSX-R Kupa (gyártásvezető, segédvágó, asszisztens), r.: Zorkóczy Krisztián 2004–2011: Táboroztatók Országos Egyesülete T.O.E. (Szóvivő) 2000: TV2 Gyerekszáj – (állandó meghívott műsorvezető) 1999: CBS Mary, Mother of Jesus (Joel), r.: Kevin Connor 1997–1998: RTL Klub: Jó Reggelt (kikiáltó, rikkancs) 1998–2000: RTL Klub: Jó Reggelt, Kézműves foglalkozás gyerekeknek (szerkesztő műsorvezető) 1997: Szomszédok (epizódszereplő, bankrabló), r.: Bujtor István

Díszlet-, jelmez-, báblátványterv

2013 Elek: Mesemorzsák, r.: Elek Ányos látvány, fény, bábtervező, Grundszínház 2012 Makra: Én-ek!, r.: Vargha Kriszta , bábtervező Színház és Filmművészeti Egyetem 2012 Keith Johnstone: Maisrto!, r.: Andrew Hefler, Iványi Marcell Elek Ányos , bábtervező, látványtervező, fénytervező Grund színház 2012: Elek: Gyilkosok, Improvizáció életre-halálra, r.: Elek Ányos, bábtervező, társlátványtervező 2012: Ovidius, Hefler, Elek Átváltozások, r.: Andrew Hefler, Elek Ányos Maszk, báb Weöres Sándor Színház Szombathely 2010: Müller Péter: A vihar kapujában, r.: Elek Ányos bábtervező, Tűzraktér 2009: 11ig Mienk Itt a Tábor teljes kampánya, honlapterv, plakát, stb nyári lebonyolítás helyszínei 2008: L. Pirandello: Nem tudni, hogyan, r.: Hargitai Iván, látvány, plakát, flyer, jelmez, díszlet, fény, kivitelezés, Nézőpont Színház 2007: Elek-La Fontaine: Bőröndmesék, r.: Elek Ányos bábfigurák, jelmez, díszlet tervezése és kivitelezése 2005: MIAT tábor ógörög látványterv és kivitelezés 2004: Ternovszky-Nepp: Macskafogó, r.: Elek Ányos, Kosztra Gábor, díszlet, jelmez, flyer tervezése és kivitelezése

Egyéb 2008: commedia dell’ arte workshop résztvevő (Simon Balázs, Andrea Collavino) 1998–napjainkig: táborvezető, -szervező (people team, MIAT, Deák Diák, Szivárványtábor) 2001–2002: Drámatanár, Deák Diák Általános Iskola 1995: Az Unicef Gyermektanácsadó Testületének egyik alapító tagja,

Díjak 2005: Carl Orff: Carmina Burana – Közönségdíj – POSZT off program 2008: Dennis Kelly: Love and Money: POSZT versenyprogram

2019: Szeretett Vezérünk mozgás Bemutató 2019. szeptember 26. 2018: Az ezeregyéjszaka másnapján színész Bemutató 2018. március 14. 2018: Alíz Csodaországban mozgás Bemutató 2018. november 17. 2016: Rozsda lovag és Fránya Frida színész Bemutató 2016. szeptember 10. 2016: Földrengés Londonban rendező munkatársa Bemutató 2016. április 1. 2016: Zuhanás közben szereplő 2016: 56 vszak rendező Bemutató 2016. november 27. 2016: A hullám színész 2015: A habozó türelmetlen rendező Bemutató 2015. február 13. 2015: Castel Felice rendező munkatársa 2015: A hülyéje mozgás Bemutató 2015. január 17. 2015: Ördögök színész 2015: Jézus Krisztus szupersztár színész Bemutató 2015. november 13. 2014: Love and Money rendező munkatársa 2014: Vonalhúzás mozgás Bemutató 2014. május 16. 2014: Rév Fülöp mozgás Bemutató 2014. október 11. 2014: Psyhé-Liorona rendező Bemutató 2014. június 16. 2014: Bőröndmesék színész 2014: A szerelem halottja rendező 2012: Gyilkosok – Improvizáció életre-halálra író 2010: Pöttyös Panni az iskolában színész Bemutató 2010. október 9. 2010: Élnek, mint a disznók munkatárs Bemutató 2010. április 10. 2010: Nyuszilány színész 2010: Bőrönd mesék bábos 2010: A Kitin Klán a Kertbe megy színész Bemutató 2010. október 24. 2009: Party színész Bemutató 2009. november 12. 2008: Szent Johanna színész Bemutató 2008. október 31. 2007: Bernarda Alba háza színész 2007: Koldusopera színész Bemutató 2007. február 16. 2007: Egy, kettő, három színész 2003: If… avagy mi lenne, ha… táncos Bemutató 2003. május 23. 2003: A gyapotmezők magányában munkatárs Bemutató 2003. augusztus 3. 2003: A három megesett lány esete színész Bemutató 2003. április 24.

Jegyzetek

Források https://port.hu/adatlap/szemely/elek-anyos/person-181854